Itt a Sion Rádió beszél!

Hozzászólás írásához be kell jelentkeznie itt

2013-06-23 - 01:51

A Beregszászi Református Egyházközség keretein belül 2001 októberében megalakult a Sion Rádió, decemberben pedig meg is kezdődött a műsorszórás. Igazi kibontakozása azonban az elmúlt évben kezdődött.



- 2000-ben ismerkedtünk meg az E-Mission nevű holland alapítvánnyal, mely az egész Kárpát-medencében támogat különböző evangéliumi stúdiókat. Arra gondoltunk, jó lenne, ha nekünk is lenne rádiónk. A gyülekezeti ifikből összeállt egy önkéntes csapat, mely elvállalta a kihívó feladatot. Az akkori lelkipásztor, Taracközi Gerzson koordinálta az ügyeket, az ifik pedig kezdetleges eszközökkel, kezdetleges tudással elindították a stúdiót, mely az ungvári magyar rádiónak adott le anyagokat, heti rendszerességgel. Majd kapcsolatot építettünk ki a Miskolci Európa Rádióval - tudtuk meg Taracközi Ferenc lelkésztől.



- Régebben hat munkatársa volt a rádiónak, jelenleg tizenketten vagyunk. Van közöttünk pszichológus, lelkész, diák, szociológus, közgazdász - kapcsolódik be a beszélgetésbe Birta Zoltán felelős szerkesztő. Kárpátalja gyülekezeteit mutatjuk be, de tudósítunk a jelentősebb magyar rendezvényekről is.



- Milyen műsoraitok vannak?



- Az ifjúsági és a gyerekműsorhoz adunk még anyagokat. Jelenleg egy online rádió kialakításán dolgozunk. A Tiszáninneni Református Egyházkerület (TIREK) kezdeményezésével az E-Mission Alapítvánnyal közösen nemrég nyílt meg a Kárpát-medencei magyar református rádiókat - Miskolci Európa Rádió, Kolozsvári Agnusz Rádió, a Beregszászi Sion Rádió és a Váradi Rádió - összefogó internetes portál: www.refradio.eu, melyen élőben hallhatóak vagyunk, és a beregszászi dombokig a 90,4 MHr-en is fogható. Az említett rádiók egy 24 órás online adást közvetítenek: nekünk ebből napi két órát biztosítottak, reggel kilenctől 11 óráig. A két órában a Pulzus nevet viselő ifjúsági műsorunk hallható, de van hírmagazinunk, egészségpercek, ötlettár, magazin stb. Természetesen zenei műsorunk is van, melyben bemutatjuk a világhírű keresztyén zenészek, együttesek pályáját. Közkedvelt az Estók Viktória által vezetett anyukáknak szóló Gyerekcipő című műsorunk, melyben a terhességtől kezdve a gyermeknevelésig mindenről szó esik. Helytörténeti magazinunkban 15-20 percig hallható táj- és környezetismertetés.



- Kik a támogatóik? - érdeklődünk Taracközi Ferenctől.



- Elsősorban maga a beregszászi gyülekezet, a Miskolci Európa Rádiónak leadott anyagok után kapunk bizonyos összeget, valamint igyekszünk pályázni. Az eszközbeszerzésre például a Szülőföld Alapnál nyertünk támogatást. Az E-Missionnal 2005-ben egy olyan szerződést írtunk alá, mely szerint 5 év alatt 20 százalékonként szállnak ki a projektből, ami azt jelenti, hogy most, 2008-ban már csak a felét kapjuk annak, amit a kezdetekkor. Ez 2010-ben megszűnik, ezért volt fontos, hogy bedolgozzunk a miskolci rádiónak.



Kitűzött céljuk, hogy saját lábra álljanak. Nagy terveik között szerepel, hogy a Kossuth, illetve a Petőfi Rádiónak adjanak anyagokat. Néhány lépést tettek is ez irányba, már tárgyaltak a Kossuth Rádió illetékeseivel. Ez hosszú távon nagyon fontos, hiszen a stúdió létjogosultsága csak akkor lesz biztosítva, ha el tudják adni az anyagaikat, állami támogatásban ugyanis nem részesülnek.


Forrás: (Kárpáti Igaz Szó - Hegedűs Csilla)


A teljes hír megtekintése