anonimus xy

2009-05-06 - 18:31

BS: Néma tettel mondom el



Kimondanám,

De elcsépelt a szó;

Kimondanám,

De szóval el nem

Mondható;

Kimondanám,

Mit jelent nekem Ő;

De szóval, hanggal ez

Ki nem fejezhető.



Hallottam s mondtam

Már sokszor,

Néha épp jókor, de

Többször is rosszkor.

Kimondtam, de bár’

Ne tettem volna,

Mert nem más az, mint

Aprócska kapcsocska,

Mit előzmények hosszú sora

Köt össze azzal,

Mire a szó kimondása

Utána sarkall;

Mert oktalan szavak

Múlón, de hatalmasak,

Zsarnokok, ha hagyjuk,

S ránk omlik hatalmuk,

Nyomasztón nagy súlyuk.



Igyekszem, s

Nem szólok hát semmit,

Teszem, ami tetszik:

Néma tettek közöljék,

Szemmel és érintéssel

Hallhatóan

Mit érzek, mi van

Bennem, nem

Halogathatóan.



S bár beszélek én,

Jobb lenne, ha nem tenném,

Mert fontos szabályom

Megszegem:

A szavaknál a

Tetteket

(magamnál is)

Jobban szeretem.

anonimus xy

2009-04-25 - 09:27

Akinél a szív lecsendesül

Linda Dillov



Tavasz volt, de én a nyarat vártam;

a meleget, a patakok hűs vizét.

Nyár volt, de én az őszt vártam;

a színes leveleket, és a hűvös, száraz levegőt.

Ősz volt, de én a telet vártam;

a ropogós havat, és a karácsony örömét.

Eljött a tél, de én a tavaszt vártam,

a rügyfakadást, a nap melegét.

Gyermek voltam, de felnőtt akartam lenni;

szabad és önálló.

Húsz éves voltam, de harminc akartam lenni,

érett és sokat ismerő.

Középkorú voltam, de húszéves akartam lenni;

ifjú és szabadlelkű.

Nyugdíjas lettem, de középkorú akartam lenni;

tevékeny élettel.

Életem elmúlt, és sohasem kaptam meg, amit akartam.

anonimus xy

2009-04-15 - 15:23

A vers címe: Lassú tánc

anonimus xy

2009-03-18 - 19:25

Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán?

Hallgattad, mint az esőcseppek földet érnek tompán?

Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét,

Nézted a tovatűnő éjben a felkelő nap fényét?

Lassítanod kéne.

Ne táncolj oly gyorsan.

Az idő rövid

A zene elillan...



Átrepülsz szinte minden napodon?

S amikor kérded: "Hogy s mint?"

Meghallod a választ?

Mikor a nap véget ér, te ágyadban fekszel,

Tennivalók százai cikáznak fejedben?

Lassítanod kéne.

Ne táncolj oly gyorsan.

Az idő rövid..

A zene elillan...



Szoktad mondani gyermekednek, "majd inkább holnap"?

És láttad a rohanásban, amint arcára kiült a bánat?

Vesztettél el egy jó barátot, hagytad kihűlni a barátságot,szerelmet

Mert nem volt időd felhívni, hogy annyit mondj: "Szia"?

Lassítanod kéne.

Ne táncolj oly gyorsan.

Az idő rövid.

A zene elillan.



Mikor oly gyorsan szaladsz, hogy valahová elérj,

Észre sem veszed az út örömét.

Mikor egész nap csak rohansz s aggódsz,

Olyan ez, mint egy kibontatlan ajándék.. melyet eldobsz szinte egy perc alatt.

Az Élet nem versenyfutás

Lassíts, ne szaladj oly gyorsan

Halld meg a zenét

Mielőtt a dal elillan.

Szimkovics Tibor

2009-03-15 - 22:49

Tompa Mihály: A gólyához



Megenyhült a lég, vídul a határ,

S te ujra itt vagy, jó gólya-madár!

Az ócska fészket megigazgatod,

Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.



Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak

Csalárd napsúgár és siró patak;

Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet,

Az élet fagyva van s megdermedett.



Ne járj a mezőn, temető van ott;

Ne menj a tóba, vértől áradott;

Toronytetőkön nézvén nyughelyet:

Tüzes üszökbe léphetsz, ugy lehet.



Házamról jobb ha elhurcolkodol,

De melyiken tudsz fészket rakni, hol

Kétségbesést ne hallanál alól

S nem félhetnél az ég villámitól?



Csak vissza, vissza! dél szigetje vár;

Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.

Neked két hazát adott végzeted,

Nekünk csak egy - volt! az is elveszett!



Repülj, repülj! és délen valahol

A bujdosókkal ha találkozol:

Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,

Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!



Sokra sír, sokra vak börtön borul,

Kik élünk: járunk búsan, szótlanul;

Van aki felkél és sirván, megyen

Uj hont keresni túl a tengeren.



A menyasszony meddőségért eped,

Szüle nem zokog holt magzat felett,

A vén lelke örömmel eltelik,

Hogy nem kell élni már sok ideig.



Beszéld el, ah...! hogy... gyalázat reánk!

Nem elég, hogy mint tölgy kivágatánk:

A kidült fában őrlő szú lakik...

Honfira, honfi ki vádaskodik.[22]



Testvér testvér, apát fiu elad...

Mégis, ne szóljon erről ajakad,

Nehogy, ki távol sír e nemzeten,

Megútálni is kénytelen legyen!

anonimus xy

2009-03-11 - 08:01

John G. Saxe: VAKOK ÉS AZ ELEFÁNT



Hat hindosztáni férfiú buzgón tapogatott

Egy elefántot, mert olyat még sose láthatott,

Lévén, hogy szegény, mind a hat vak hindosztáni volt.

Az egyik tapogatja csak robusztus oldalát,

És máris mondja, vágja rá a bölcs szentenciát:

"Akár a fal, éppoly lapos az elefánt! Nahát!"



Agyart érint a második, simát és hengerest,

és egy kissé bökőset is, hűvöset és hegyest.

"Lándzsaszerű az elefánt", állítja egyenest.



A harmadiknak a keze, ahogy nyúlkál haránt,

Egy tekergő tömlőhöz ér; merészen beleránt.

"Értem!", kiáltja fennen ő, "Kígyó az elefánt!"



A negyedik egy térd körül motoz. Keze mohó.

"Csodálatos formája van", lelkendezik, "Hohó!

Fatörzsszerű az elefánt, ez már nyilvánvaló!"



Az ötödik véletlenül fület fog, melyhez ő

vakon is jól ért. Válasza az itt következő:

"Az elefánt vékony, s lebeg, akár a legyező."



A hatodik egy ideig a semmibe kapkodott,

Aztán egy csápoló farkat a markába ragadott.

"Kötélforma az elefánt", imígy nyilatkozott.



A hindosztáni, mind a hat bőszen vitatkozott;

Amit tapasztalt, ahhoz mind vadul ragaszkodott.

S lám, mindnek volt igaza is, s mind is csalatkozott.

Gajdos János

2008-04-18 - 01:01

Füle Lajos: Istennek háttal



Aki ISTENNEK háttal fordul,

csak a maga árnyékát látja.

Aki ISTENTŐL elfelé megy,

annak szüntelen nő az árnya,

míg belevesz az éjszakába.

Gajdos János

2008-04-18 - 01:00

Füle Lajos: Nem az vagyok



Többnek látszom és jobbnak,

mint vagyok,

szégyellem is e hazug látszatot,

de nem tudok ellene mit se tenni...

– Nem az vagyok, de az szeretnék lenni.

Gajdos János

2008-04-18 - 01:00

Füle Lajos: Ne csak



Az Ige újra szól

s az intés is vele:

ne csak reméljük azt,

mit hinnünk kellene!

Gajdos János

2008-04-18 - 01:00

Reményik Sándor: Kegyelem



Először sírsz.

Azután átkozódsz.

Aztán imádkozol.

Aztán megfeszíted

Körömszakadtig maradék-erőd.

Akarsz, egetostromló akarattal –

S a lehetetlenség konok falán

Zúzod véresre koponyád.

Azután elalélsz.

S ha újra eszmélsz,

mindent újra kezdesz.

Utoljára is tompa kábulattal,

Szótalanul, gondolattalanul

Mondod magadnak: mindegy,

mindhiába:

A bűn, a betegség, a nyomorúság,

A mindennapi szörnyű szürkeség

Tömlöcéből nincsen,

nincsen menekvés!



S akkor – magától – megnyílik az ég,

Mely nem tárult ki átokra, imára,

Erő, akarat, kétségbeesés,

Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,

S egy pici csillag sétál szembe véled,

S olyan közel jön, szépen mosolyogva,

Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.



Akkor – magától – szűnik a vihar,

Akkor – magától – minden elcsitul,

Akkor – magától – éled a remény.

Álomfáidnak minden aranyágán

Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.



Ez a magától: ez a Kegyelem.

Perpék István

2008-04-17 - 09:55

http://keresztenydalok.hu/?page=2&subpage=abc&index=A