Imádság a KRE zsinatának júniusi ülésén

Hozzászólás írásához be kell jelentkeznie itt

2024-06-27 - 21:13

Dr. Hadnagy István, a Beregi Református Egyházmegye főgondnokámak imádsága:


Mindenható Atyánk!


Hisszük és valljuk, hogy Te vagy a mindenség Ura, testünk minden porcikájának formálója, életünk megadója és megtartója.
Áldunk és magasztalunk azért, hogy nem hagytál minket eredendő bűnünkben, a Fiadban örököseiddé tettél bennünket, megszabadítottál és megszabadítasz a bűn átkától minden hozzád vágyó bűnös lelket és új embert alkotsz. 
Köszönjük a hitünket, az értelmünket, a Benned gyökerező bölcsességet, amit Szentlelked által adtál és formálsz bennünk. 
Köszönjük, hogy kegyelmed minden napon megújult rajtunk. Hálásak vagyunk, hogy a háború közepette mindezidáig megtartottad a Kárpátaljai Református Egyházat, a gyülekezetekben hétről-hétre szólhatott az élő Ige. Hálás a szívünk, hogy idén is megtarthattuk gyermekheteket, a különböző gyülekezeti alkalmakat, azt hogy idén is voltak konfirmáló fiataljaink. Imádkozunk továbbá fiataljaink megtéréséért. 
Istenünk, alázattal kérünk, hogy lehessünk továbbra is hasznos eszközeid, Krisztust követő szolgálóid, akik a Tőled kapott bölcsességgel sáfárkodnak, vezetik a rájuk bízottakat. 
Kérünk, őrizd meg lelkészeinket, a presbitereket, az iskolák, óvodák, a különbönböző otthonok és más egyházi intézmények vezetőit, tanárait és tevékeny munkatársait.
Istenünk, előtted nincs semmi sem elrejtve, Te látod, hogy ki-ki mivel küzd a saját életében, de megvalljuk, hogy mindnyájunk lelkét-testét sanyargatja ez a háborús helyzet. Szeretnénk könyörögni a háború végéért, Kárpátaljáért, a kárpátaljai magyarságért, szülőföldünk megtartásáért, az itt élő népek békességéért, és azokért, akik a Krisztus dicséretéért üldöztetést és szenvedést élnek meg a világban.
Kérünk, tartsd meg gyermekeinket és fiataljainkat, mert velük tudunk építkezni a jövőben, tartsd meg az időseinket is, mert szükség van az ő higgadt bölcsességükre és imádságukra a családokban és a gyülekezetekben.
Imádkozunk világi vezetőinkért, akik döntéseket hoznak felettünk. Adj számukra is bölcsességet, békességre való törekvést, helyes látást, csitítsd el az indulatokat és a háborúskodást.
Urunk, Tied a hatalom és a dicsőség! Benned van mindenkor bizodalmunk. Megváltó Krisztusunkért kérünk, hallgass meg minket! Ámen.

 


A teljes hír megtekintése