Gondnoki konferencia Balazséron
2010. Oct 25., szerző: AdminisztrátorSzenteld meg a nyugalom napját A Beregi Református Egyházmegye gondnokainak soron következő konferenciájára került sor az elmúlt vasárnap délután Balazséron. A megjelenteket Fancsik Zoltán, a beregmegyei presbiterszövetség elnöke köszöntötte, majd Homoki Ferenc (Nagybereg) áhítatában Isten törvényének, a hetedik nap megszentelésének fontosságáról, a presbiter, a gondnok példamutató életéről beszélt, arról, hogy ne csupán vasárnapi keresztyének legyünk. Áhítatát Pál apostol efézusbeliekhez írott levele 5. részének 15-17. verseire alapozta.
Igencsak elgondolkodtató volt Gogola István pszichológus-tanár, lelkipásztori munkatárs eszmefuttatása a nyugalom napjának megszenteléséről. Isten a tízparancsolat 4. pontjában is megszabta: szenteld meg a hetedik napot. A nyugalom létkérdés. A betegségek egy része is elkerülhető volna, ha megtartanánk Istennek ezt a parancsolatát.
Az előadó arra is figyelmeztetett, hogy életünkben egyensúlyt kell teremtenünk a munka és a pihenés között
De mit jelent a nyugalom napjának megszentelése? Semmiképpen sem tévézést, lustálkodást – a keresztyén embernek különben sem jellemző vonása a restség! –, hanem a feltöltődést, az ige általi feltöltődést, a közösségben, az egymás hite által való feltöltődést. A hetedik nap nem a tétlenség napja: oda kell azt szentelni az Úrnak. A Heidelbergi Káté 103. kérdés-feleletében is azt olvassuk: Isten a negyedik parancsolatban azt mondja, hogy különösen ünnepnapokon szorgalmatosan eljárjunk Isten gyülekezetébe, hogy Isten igéjét hallgassuk, a sákramentumokkal éljünk…, hogy „életemnek minden idejében felhagyjak a gonosz cselekedetekkel, hogy én bennem is engedjem Istent az Ő lelke által munkálkodni és eképpen már e földi életemben elkezdjem az örökké tartó Sabbathot.” (Sabbath – nyugalom).
A konferencia résztvevői a továbbiakban megbeszélték a szombat és vasárnap ünnepének, az igazi nyugalom napjának kérdését, illetve eszmecserét folytattak a gyülekezetek költségvetésének tervezése kapcsán, valamint kiértékelték a nyári táboroztatást.
Kovács Erzsébet
Híreink RSS
- Kedves Testvéreink az Úr Jézus Krisztusban!
- Pünkösdi körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára
- Imádság
- Tavaszi nőszövetségi csendesnap Szőlősgyulán
- Szolidaritási látogatáson az Európai Egyházak Konferenciájának (Conference of European Churches, CEC) képviselői a Kárpátaljai Református Egyházkerületnél
- Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség küldöttsége látogatott Kárpátaljára
- A feltámadásba vetett hit a Szentlélek ajándéka a világ kezdete óta az ember számára és mi, újszövetségi nép, Krisztus feltámadásában ezt beteljesedve látjuk.
- Újabb tűzoltó jármű érkezett Kárpátaljára, melyet a Derceni Önkéntes Tűzoltóság vett át
- Sajtótájékoztató a Mandulafa Idősek Otthonában
- A virágvasárnapnak a diadala maradjon meg a feltámadás fényében, mert valóban eljött a Messiás!
- HÚSVÉTI ADOMÁNYOK KERÜLTEK KÁRPÁTALJÁRA
- A KMNE ünnepi díjátadóján
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2023/24-es tanévben felvételt hirdet
- A Técsői Magyar tannyelvű Református Líceum fizikatanárt keres
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
Események RSS
-
Jun 01.
Énekkarok találkozója
Aloldalainkról
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- FRIGy istentisztelet
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.