Kárpát-medencei Református Rádiótanács alakult
2010. Oct 22., szerző: AdminisztrátorMegalakult a Kárpát-medencei Református Rádiótanács (KRR). Mályiban a Mécses Központban a Kárpát-medencei egyházkerületi delegáltak, református rádiók és az Emission munkatársai vettek részt, hogy az egyházkerületek elnökségeinek döntésének értelmében létrehozzák azt a testületet, akik közös Kárpát-medencei rádiós stratégiát dolgoznak ki. A KRR célja, hogy „az egyházkerületek kommunikációjához, ezzel missziói szolgálathoz felületet teremtsen” – mondta Taracközi Gerzson. A programért felelős koordinátor hozzátette azt is, hogy a „református egyháznak az emberek elérésében alkalmas eszközként kell használni a rádiót”.
A Magyar Református Egyház Alkotmányának értelmében a Kárpát-medence Magyar Református Egyházkerületei együttműködnek a rádiómisszió stratégiájának kidolgozásában, valamint a közösen meghatározott feladatok megvalósításában. Ennek érdekében az egyházkerületek elnökségei, mint tulajdonosi döntéshozó testület, hívták létre a Kárpát-medencei Rádiómisszió Tanácsot (KRT).
A szakmai döntéseket előkészítő operatív testületet egyhangúan fogadta el, hogy „jöjjön létre a Kárpát-medencében olyan református rádiómissziós hálózati szervezet, melyben a helyi stúdiók az egyháztestek igényeinek és lehetőségeinek megfelelően, műsoraikkal, hírszolgáltatásaikkal és egyéb tevékenységükkel segítik a kerület missziói szolgálatát, felületet teremtve számukra különböző csatornákon való megjelenésre”. A tagok feladata továbbá, hogy a kerületükben felmérjék a lehetőségeket, és helyi szinten tanácskozzanak a református rádiózás lehetőségeiről.
A KRR-t azok az egyházkerületek alapították meg, amelyek aláírták az együttműködési nyilatkozatot. A tanácskozáson a kerületi delegáltakon kívül, az Európa Rádió, a Sion Rádió, a Nagyváradi Rádió, az Agnus Rádió és az Emission, református rádiózást támogató holland alapítvány képviselői vettek részt.
Híreink RSS
- Kedves Testvéreink az Úr Jézus Krisztusban!
- Pünkösdi körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára
- Imádság
- Tavaszi nőszövetségi csendesnap Szőlősgyulán
- Szolidaritási látogatáson az Európai Egyházak Konferenciájának (Conference of European Churches, CEC) képviselői a Kárpátaljai Református Egyházkerületnél
- Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség küldöttsége látogatott Kárpátaljára
- A feltámadásba vetett hit a Szentlélek ajándéka a világ kezdete óta az ember számára és mi, újszövetségi nép, Krisztus feltámadásában ezt beteljesedve látjuk.
- Újabb tűzoltó jármű érkezett Kárpátaljára, melyet a Derceni Önkéntes Tűzoltóság vett át
- Sajtótájékoztató a Mandulafa Idősek Otthonában
- A virágvasárnapnak a diadala maradjon meg a feltámadás fényében, mert valóban eljött a Messiás!
- HÚSVÉTI ADOMÁNYOK KERÜLTEK KÁRPÁTALJÁRA
- A KMNE ünnepi díjátadóján
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2023/24-es tanévben felvételt hirdet
- A Técsői Magyar tannyelvű Református Líceum fizikatanárt keres
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
Események RSS
-
Jun 01.
Énekkarok találkozója
Aloldalainkról
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- FRIGy istentisztelet
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.