Presbiterkonferencia Bótrágyon
2010. Oct 16., szerző: AdminisztrátorA Kárpátaljai Református Egyház Bereg megyei Presbiterszövetsége megtartotta negyedévi konferenciáját. Október 10-én a Bótrágyi Református Templomban a közösséggyakorlás jelentőségéről hallgattak előadást a presbiterek.
A konferencia áhítattal kezdődött, melyben Béres László (Barkaszó, Szernye) lelkipásztor az 1Sám 26, 1–12 alapján a döntéshelyzetekről beszélt. Isten az emberre bízza, hogy bizonyos helyzetekben döntést hozzon – mondta –, mégpedig jót. A felolvasott történetben sok érv szólt amellett, hogy Dávid megölje Sault. Csakhogy nem ez volt az Isten útja. Sokszor ott van az ember előtt a lehetőség: szeretni vagy gyűlölni, megbocsátani vagy haragot tartani, békességre jutni vagy tovább szítani az ellenségeskedést... Mit teszel? Mi az, aminek fényében meghozod döntéseidet? Ki vezérli gondolataidat? Kivel vagy közösségben? Vagy az Úrral, és akkor igéje van rád hatással, vagy a gonoszság atyja irányítja az életedet, aki embergyilkos volt kezdettől fogva.
Fancsik Zoltán, a Bereg megyei Presbiterszövetség elnöke az Ézs 55, 3 versével köszöntött: „Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert hűséges maradok Dávidhoz.”
Az első keresztyén gyülekezetek vitás kérdéseiről is szólt Páll László (Rákos, Kajdanó) lelkipásztor előadása során. Ebben hangsúlyozta: az első keresztyén gyülekezetek nem egységesek, hanem közösségek voltak. Vagyis különböző kérdésekben más-más véleményen voltak, az alapjuk volt ugyanaz – Jézus Krisztus, a Szentlélek, az Ige tanítása, a keresztség, az úrvacsora… –, és ehhez ragaszkodtak. Talán ma egy-egy kérdés és előzetes elképzeléseink miatt képesek vagyunk a közös dolgokról lemondani, és csak azt nézni, amiben nem vagyunk közösek. Meg kellene fordítani a dolgot, és azt nézni, hogyan tudunk közösségben maradni egymással úgy, hogy a Krisztusra és a belőle fakadó szeretetre tekintünk, fogalmazott.
Arról is szólt, hogy a közösségépítésben nagy a presbiterek szerepe. Református elveink szerint ugyanis nem a lelkészi vezetők a legfontosabbak az egyházban: lelkészek, presbiterek és egyszerű egyháztagok mindannyian, a krisztusi tisztségből fakadóan papok. Mindenkinek egyformán feladata az evangélium hirdetése, Isten országának építése. A presbiter teendője abban áll, hogy olyan döntéseket hozzon, melyekkel építi a gyerekek, fiatalok, felnőttek közt ezt az országot.
Az evangélium hirdetése és a szeretetszolgálat együtt kell munkálkodjon, emlékeztette a presbitereket Nagy Béla, a KRE főgondnoka, a presbiterek, ha kell, személyesen keressék föl mindazokat, akik nem tudnak részt venni a közösségi alkalmakon, a szeretetről nem beszélni, cselekedni kell, biztatott.
Zárszóként Gyurkó Miklós, a KRE Presbiterszövetségének elnöke arról tett bizonyságot, hogy nem a presbitereknek kell üdvözülőkkel növelni a gyülekezetet, ez az Úr dolga. A presbiter azonban fogadjon szót, tartsa be az Írás minden rendelkezését, így érheti el a várt változásokat.
A presbiteri konferencián a beregszászi Hajnalcsillag keresztyén együttes szolgált.
Az alkalom szeretetvendégséggel zárult.
Soós Katalin
Híreink RSS
- Kedves Testvéreink az Úr Jézus Krisztusban!
- Pünkösdi körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára
- Imádság
- Tavaszi nőszövetségi csendesnap Szőlősgyulán
- Szolidaritási látogatáson az Európai Egyházak Konferenciájának (Conference of European Churches, CEC) képviselői a Kárpátaljai Református Egyházkerületnél
- Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség küldöttsége látogatott Kárpátaljára
- A feltámadásba vetett hit a Szentlélek ajándéka a világ kezdete óta az ember számára és mi, újszövetségi nép, Krisztus feltámadásában ezt beteljesedve látjuk.
- Újabb tűzoltó jármű érkezett Kárpátaljára, melyet a Derceni Önkéntes Tűzoltóság vett át
- Sajtótájékoztató a Mandulafa Idősek Otthonában
- A virágvasárnapnak a diadala maradjon meg a feltámadás fényében, mert valóban eljött a Messiás!
- HÚSVÉTI ADOMÁNYOK KERÜLTEK KÁRPÁTALJÁRA
- A KMNE ünnepi díjátadóján
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2023/24-es tanévben felvételt hirdet
- A Técsői Magyar tannyelvű Református Líceum fizikatanárt keres
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
Események RSS
-
Jun 01.
Énekkarok találkozója
Aloldalainkról
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- FRIGy istentisztelet
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.