Debreceni konferencia a kárpátaljai betegekért
2010. Sep 28., szerző: AdminisztrátorSzeptember 24. és 26. között került megrendezésre Debrecenben a „Határtalan felelősség a kárpátaljai betegekért” elnevezésű konferencia a Kőszikla Alapítvány szervezésében. Az alapítvány közel húsz éve foglalkozik a határon túli betegek magyarországi gyógykezelésének támogatásával, és egy olyan Otthont működtet, melyben nem csak a betegek, hanem hozzátartozóik is szállást, ellátást kaphatnak.
A debreceni konferenciára az alapítvány munkatársain kívül azok a debreceni orvosok kaptak meghívást, akik rendszeresen és szívesen vállalják kárpátaljai és erdélyi betegek vizsgálatát, gyógykezelését. A konferencia költségeit a Nemzeti Civil Alap NCA-NK.2010-C kódszámú, a „Kárpát-medencében magvalósuló civil szervezetek közötti magyar-magyar együttműködés, határmenti és határokon átnyúló civil kapcsolatok támogatása” elnevezésű nyertes pályázata fedezte, s meghívást kaptak rá a Kárpátaljai Keresztyén Orvosok Egyesülete tagjai.
A mintegy 15 kárpátaljai és 20 magyarországi szakember változatos és tartalmas programon vehetett részt. A péntek esti ismerkedés és közös vacsora után a szombat délelőtti program Seres János lelkipásztor, az Máramaros-ugocsai Egyházmegye esperese áhítatával kezdődött. dr. Imre Sándor, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka a testi betegségek lelki okairól tartott előadást, Nagy Béla főgondnok a Kárpátaljai Református Egyház diakóniai szolgálatát ismertette. Szilágyi István kárpátaljai származású nyugdíjas amerikai lelkipásztor a SARA Alapítvány Kárpátaljára irányuló orvosi, egészségügyi akcióiról és terveiről beszélt. A délutáni előadásokat tartó debreceni orvosok – dr. Horkay Irén professzor, dr. Molnár Levente és dr. Szabó Béla főorvosok – szakterületük egy-egy speciális témájával foglalkoztak, kiemelve a határon túli betegekkel kapcsolatos tapasztalataikat. Tőkés Zoltán csengeri lelkipásztor a Kőszikla Alapítvány Otthonában végzett igehirdetői, lelkigondozói tapasztalatairól szólt. A vasárnap reggeli istentisztelet után a Kollégium és a Nagytemplom kiállításainak, emlékhelyeinek megtekintése szerepelt a programban. A délutáni összegző értékelés a két civil szervezet együttműködésének további lehetőségeit vizsgálta, s előkészítette a jövő tavaszi hasonló célú kárpátaljai konferenciát. Különösen is megható volt az egyik ukrán anyanyelvű, görög katolikus kárpátaljai orvosnő hozzászólása, aki gyógykezelésen tartózkodik Debrecenben, s szintén a Kőszikla alapítvány Otthonában lakik.
A konferencia résztvevői meglátogatták a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Klinikáját, ahol dr. Nagy Endre professzor adott áttekintést az Orvostudományi Centrum múltjáról, jelenéről és a fejlesztési tervekről. A résztvevőket különösen is érdekelték a külföldi betegek ellátásával kapcsolatos adatok és tapasztalatok. A kárpátaljai orvos kollégák üdvözölték azt a szándékot, hogy a Debreceni Klinika szívesen részt vállalna a magyar anyanyelvű orvosok rendszeres szakmai továbbképzésében, megfelelő feltételek esetén a rezidensképzésben is.
A szombati nap rövid szakmai körúttal zárult, mely során a résztvevők meglátogatták a Máltai Szeretetszolgálat rendelőjét, a Kőszikla Alapítvány Otthonát és a Dorcas Segélyszervezet központját és az általuk üzemeltetett campinget.
Híreink RSS
- Kedves Testvéreink az Úr Jézus Krisztusban!
- Pünkösdi körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára
- Imádság
- Tavaszi nőszövetségi csendesnap Szőlősgyulán
- Szolidaritási látogatáson az Európai Egyházak Konferenciájának (Conference of European Churches, CEC) képviselői a Kárpátaljai Református Egyházkerületnél
- Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség küldöttsége látogatott Kárpátaljára
- A feltámadásba vetett hit a Szentlélek ajándéka a világ kezdete óta az ember számára és mi, újszövetségi nép, Krisztus feltámadásában ezt beteljesedve látjuk.
- Újabb tűzoltó jármű érkezett Kárpátaljára, melyet a Derceni Önkéntes Tűzoltóság vett át
- Sajtótájékoztató a Mandulafa Idősek Otthonában
- A virágvasárnapnak a diadala maradjon meg a feltámadás fényében, mert valóban eljött a Messiás!
- HÚSVÉTI ADOMÁNYOK KERÜLTEK KÁRPÁTALJÁRA
- A KMNE ünnepi díjátadóján
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2023/24-es tanévben felvételt hirdet
- A Técsői Magyar tannyelvű Református Líceum fizikatanárt keres
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
Események RSS
-
Jun 01.
Énekkarok találkozója
Aloldalainkról
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- FRIGy istentisztelet
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.