Utcai evangelizáció Guton
2010. Sep 27., szerző: AdminisztrátorVilágosságban járni
Az elmúlt vasárnap délután az esős idő ellenére utcai evangelizációra került sor Guton. A beregi község református gyülekezetének tagjai nagy izgalommal, szeretettel és sok imádsággal készültek erre a napra. Az alkalom az egység és a testvéri együttműködés jegyében zajlott, hisz ezen délutánon nemcsak a helyi református hívek, de szomszéd községből érkező gáti gyülekezet énekkara, és guti baptista közösség fiataljai is bizonyságot tettek hitükről énekszóval.
Szilágyi Károly lelkipásztor meghívására ezen a napon az igét Pocsai Vince lelkipásztor, a falu szülötte hirdette a János evangéliumának első része, és az János első levele 1, 7 alapján. Van-e valamilyen magyarázata annak, hogy az emberek elidegenedtek egymástól? – tette fel a lelkész a kérdést prédikációja elején.
Isten már a Biblia elején kijelenti: „…nem jó az embernek egyedül lenni”. Az embereknek szükségük van közösségre, valakihez tartozásra. Csakhogy épp az ellenkezőjét látjuk napjainkban. A XXI. század embere számára a boldogság, az egyetértés és a szeretet csupán szép mesének tűnik. Hisz a családok, a munkatársak vagy akár az egy faluban élők, egy gyülekezetbe tartozók is elhidegülnek egymástól. Ennek okára világi bölcsesség szerint sehol nem találunk. János apostol azonban első levelében megadta a választ: „Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől». S hogy mi ez a világosság, amiről az apostol beszél? Az Úr Jézus Krisztus jelenléte. Ez az alkalom pedig egy válaszút, egy lehetőség arra, hogy döntsünk: az oly sok mindent ígérő, oly sok mindennel hitegető úton, vagy a Jézus Krisztus által felkínált ösvényen indulunk, ahol Ő azt ígéri, megnyugvásra találhatunk.
Szidor Lajos, a helyi baptista közösség vezetője is örömhírt hozott a jelenlévőknek. Nikodémus történetét idézve hangsúlyozta egy lelki ember kétszer születik meg: először átokra testben, másodszor lélekben örök életre. Ahhoz, hogy ez a második megtörténhessen hittel kell feltekintenünk Jézus keresztjére, úgy ahogy a pusztában a vándorlás során a zsidók is tették a rézkígyó felállításakor. S csak ha ezt meg tudjuk tenni leszünk képesek megválaszolni a legfontosabb kérdést: kicsoda számomra Jézus Krisztus?
Harsányi Andrea
Kapcsolódó Galériák
Híreink RSS
- Kedves Testvéreink az Úr Jézus Krisztusban!
- Pünkösdi körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára
- Imádság
- Tavaszi nőszövetségi csendesnap Szőlősgyulán
- Szolidaritási látogatáson az Európai Egyházak Konferenciájának (Conference of European Churches, CEC) képviselői a Kárpátaljai Református Egyházkerületnél
- Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség küldöttsége látogatott Kárpátaljára
- A feltámadásba vetett hit a Szentlélek ajándéka a világ kezdete óta az ember számára és mi, újszövetségi nép, Krisztus feltámadásában ezt beteljesedve látjuk.
- Újabb tűzoltó jármű érkezett Kárpátaljára, melyet a Derceni Önkéntes Tűzoltóság vett át
- Sajtótájékoztató a Mandulafa Idősek Otthonában
- A virágvasárnapnak a diadala maradjon meg a feltámadás fényében, mert valóban eljött a Messiás!
- HÚSVÉTI ADOMÁNYOK KERÜLTEK KÁRPÁTALJÁRA
- A KMNE ünnepi díjátadóján
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2023/24-es tanévben felvételt hirdet
- A Técsői Magyar tannyelvű Református Líceum fizikatanárt keres
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
Események RSS
-
Jun 01.
Énekkarok találkozója
Aloldalainkról
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- FRIGy istentisztelet
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.