A Beregszászi Református Egyházközség számára kiemelten fontos, hogy a programok és események megszervezése mellett a gyülekezet működése is problémamentes és gördülékeny legyen.
Köszönetet mondunk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek, hogy a gyülekezetünk munkáját és működését a 2019-es évben is támogatták.
tovább
Gyülekezetünk és református történelmünk kiemelkedő eseménye a Magyar Református Egység Napja, amely 2019. május 18-án valósulhatott meg.
A nap folyamán áldásos programokban és előadásokon vehettek részt gyülekezeti tagjaink.
tovább
,,Pont te!”
Ez volt a témája annak a konfirmandus hétvégének, amely 2019. november 15-17 között volt megvalósítva a Nagydobronyi Református Líceumban.
Az előadások, igai alkalmak, csoportfoglalkozások Isten irántunk való szeretete és egyénire szabott tervei köré összpontosultak. Mint az már megszokott, a jó társaságból és a bizalmas beszélgetésekből, a jókedvből és a humorból nem volt hiány. Részt vehettünk érdekes játékokban, izgalmas filmklubokon és mélyreható előadásokon.
Az esti evangelizációk és különösen a személyes bizonyságtételek hallatán különösen is egyéni életünkre vonatkoztathattuk a lelkipásztor szavait, Isten üzenetét.
Az imaséta, az utolsó este éneklései mind hitünk átgondolását segítették.
Hálásak vagyunk a lehetőségért, az újabb örömteli élményekért, és a közreműködésért, mely alapján maga a hétvége megvalósult.
Így köszönjük meg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek a támogatást és a közreműködést.
egy konfirmandus :)
tovább
A Beregszászi Református Egyházközség áldáskérő ünnepi istentiszteletet tartott november 24-én, vasárnap 10 órakor a beregszászi református templomban, ahol Margitics János és Margitics (Sánta) Erika lelkipásztorokat Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke kérte Isten áldását a Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet új lelkipásztoraira.
Az igehirdetés kezdetén és végén a Kamarakórus dicsőítő szolgálatát hallhattuk.
Az igét Margitics János hirdette Máté 25, 1-13. versek alapján.
A tíz szűz példázatán keresztül arra hívta fel a figyelmet, hogy mindig készen kell állnunk Isten eljövetelére. Ugyanis amikor egyértelművé válik az Úr Jézus eljövetele és elkezdődnek az ítélet órái, már nem lesz idő a felkészülésre. Itt különösen advent küszöbén ne egy távoli dolognak éljük ezt meg, hanem hétköznapjainkban, valósnak. Az elkövetkezendő napokat, éveket pedig azzal a reménységgel éljük, hogyha a magunk életébe beletesszük azt, ami ránk van bízva és elvégezzük az Istentől kapott feladatunkat, akkor azzal ott lehetünk azok között, akiket az Isten használ és ezáltal egy kerek egész részévé válunk.
Taracközi Ferenc a Beregszászi Református Egyház vezető lelkipásztora a köszöntések után ismertette, hogy milyen kiemelt szerepet tölt be az ifjúság és a diákság közötti szolgálat mind a Beregszászi Református Egyházközség, mind a Kárpátaljai Református Egyház missziói küldetésében. Mindez látható abban is, hogy 10 évvel ezelőtt megalakulhatott a Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet valamint 2006. szeptember 1-től a Kálvin János Református Szakkollégium is, az ukrajnai felsőoktatásban résztvevő diákok számára. Végezetül Isten áldását kérte a Margitics házaspár életére, hogy a fiatalok között végzett szolgálatuk áldássá váljon, és Istentől való legyen.
Taracközi Marianna lelkipásztor által megismerhettük Margitics János és Margitics (Sánta) Erika életének fontos állomásait, majd Zán Fábián Sándor püspök úr vette ki az esküt a lelkészektől.
Mindezek után Zán Fábián Sándor a Zsoltárok könyve 37. részének 37. versével „Vigyázz, hogy fedhetetlen légy, ügyelj, hogy becsületes maradj, mert a jövő a béke emberéé!” köszöntötte és bíztatta a lelkészházaspárt.
Majd Orosz Ildikó a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorasszonya, Maksai Attila egykori főiskolai lelkész és Marosi István görög katolikus lelkész mondott köszöntőt.
A Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet nevében Zányik Patrik presbiter szólalt fel.
Az alkalom zárásaként a beregszászi gyülekezetet képviselve Taracközi Ferenc útravalóul a következő igével szólt Margitics Jánoshoz és Erikához: „Jobban boldogul kettő. mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. A hármas fonál nem szakad el”.
E rendkívüli alkalom tiszteletére a Kálvin János Szakkollégium lakói számára különleges programokkal telített hétvégét szerveztünk. Fontosnak tartottuk ugyanis, hogy a kollégisták – mint a FRIGY tagjai – részesei legyenek ennek az ünnepélyes eseménynek. Közösségépítő játékok, jókedvű társaság és áldott igei alkalmakat egyaránt élvezhettek a hétvége folyamán. Ezúton köszönjük meg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködését és támogatását!
Kiss Krisztina
tovább
A Kálvin János Református Szakkollégium Beregszász központjának egyik kiemelkedő és szembetűnő épületegyüttese, melyet műemlékként tarthatunk számon.
Az épület elsősorban kollégiumként funkcionál, ám sok más gyülekezeti alkalomnak ad otthon.
Jelenleg 68 főiskolai hallgató számára szolgál kollégiumi otthonként, akik elégedettségüket a felújítási munkálatok befejeztével több alkalommal is kifejezték már.
Mind a külső, mind a belső munkálatok szebbé és kényelmesebbé tették a kollégiumot. Többek között ennek is köszönhető, hogy felvételi időszakban többszörös túljelentkezés tapasztalható.
A gyakorlat azt mutatja, hogy sokaknak ez az első és egyetlen opciójuk a városban való szálláshelyet illetően.
Számunkra mindez örvendezésre ad okot, hiszen a kollégiumi helyek iránti fokozott érdeklődés, a pozitív visszajelzések sorozata, a vissza-vissza térő hallgatók egyaránt igazolják: áldott az a munka, amit az Isten dicsőségére végeznek.
Hasonlóan fontos funkciót töltenek be a fölszinti helységek, ahol különféle gyülekezeti alkalmak kerülnek megrendezésre: ifjúsági istentiszteletek, vasárnapi gyermekistentiszteleti alkalmak, bibliatanulmányozó szakkörök, baba-mama kör és énekkari próbák.
Mindemellett egyéb, rendhagyó események is otthont találnak a gyülekezeti termekben.
A kollégium ellátó egységének és udvarának felújítása szintén hozzájárul a kényelem érzetének fokozásához. Az udvar, mely új arculatot kapott, lehetővé teszi, hogy közösségi rendezvények szabadtéri megvalósítása is kivitelezhető legyen.
Így tudunk gólyanapot, évkezdő és évzáró alkalmakat tartani az udvar területén is, melynek ugyancsak kiemelkedően fontos közösségépítő ereje van.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Magyarország Kormányának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek a nagylelkű támogatásért, mellyel hozzájárultak az épületegyüttes és az udvar felújításához.
Kelt: 2019. október 2.
tovább
A Beregszászi Református Főiskolai Gyülekezet 15 tagja 2019. október 18–21. között a Kálvin János Református Szakkollégium új vezetőjével, Margitics Jánossal és feleségével, Erikával részt vett a Kárpát-medencei Református Egyetemek Gyülekezeteinek Találkozóján, melynek során Lengyelország egyik legszebb és a turisták körében is népszerű városába, Krakkóba látogattak el.
Az utazás 3 napos volt, ebből mi egy éjszakát és egy teljes napot tölthettünk Kis-Lengyelország fővárosában. A kirándulás többi részét az oda- és visszavezető út tette ki.
Péntek hajnalban indultunk el, és Miskolcon csatlakoztunk a többi református egyetemi gyülekezeti taghoz, majd továbbindulva Szlovákián keresztül, estére érkeztünk meg a szálláshelyünkre. Miután mindenki egy kicsit megpihent felfedezhettük Krakkó gyönyörűségeit, s megnézhettük az éjszakai várost.
Másnap a teljes csapat kivonult egy térre, ahol Dávid István egy áhítattal indította útnak a csapatot. Az áhítatot egy csoportos városnézés követte.
Ezt követően kisebb csoportokba szerveződtünk, s így indultunk tovább felfedezni a város további szépségeit. A hazafelé vezető úton, betértünk Zakopenéba is, ahol megcsodálhattuk a Tátra lengyelországi részét, majd egy azt követő túrán ismerhettük meg Zakopáné kis városát.
Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Rengeteg új élménnyel, barátsággal és sok-sok jó kedvvel tértünk haza.
Hálásak vagyunk Istennek, hogy lehetőséget adott egy ilyen programban való részvételre, valamint azért is, hogy egész végig velünk volt és megőrzött minket. SDG!
Biró Avanda Kinga
tovább
Isten kijelentése idős korban is érvényes. Gyermekeit féltő szeretettel óvja, viseli gondjukat, őrzi a hamis tanításokkal szemben.
A beregszászi gyülekezet idősebb tagjai nem először találkoztak, most éppen az idősek napja apropóján gyűltek össze a gyülekezet nagytermében. Mindig jó találkozni, egymást látva megerősödni, Istenre figyelve reménységben tovább menni egy-egy ilyen alkalom után.
A gyülekezet diakóniai bizottsága, diakónusai a hétköznapokban is figyelmet fordítanak az idősebb korosztály tagjaira. Konfirmandusokat is bevonva szerveznek takarító, segítő hétvégéket, alkalmi látogatásokat, ahol az idősek tapasztalataikkal, örömmel látják a fiatalabb korosztályt. A földi látható egyház egyik ismérve is, hogy gondoskodik azokról, akik rászorulnak, akár testi vagy lelki támogatásra.
Az októberi alkalmon Taracközi Ferenc vezető lelkész tartott áhitattal egybekötött előadást a babonaság, jóslás, okkultizmus és ennek következményei vagy az Istenhez való ragaszkodás és Isten ezerízig tartó szeretete kapcsán.
Isten megtiltja az ő népének, hogy ezekben részt vegyen. Két utat kínál: az átok vagy áldás útját. Pál missziói útja során, amikor hallottak ezekről, összehordták könyveiket és elégették. Isten elé szabad bűnbánattal jönni, hiszen a tudatlanság idejét elnézi, de ha valaki ebben benne van, annak parancsolja a megtérést. Sokan soroltak fel babonás szokásokat és beszélgettünk arról is mennyire hatással van ez a bűn a következő generációkra.
Az alkalom énekléssel, egy finom bográcsgulyás elfogyasztásával, sok beszélgetéssel, hálaadással folytatódott, majd a diakóniai bizottság két nőtagja tortával lepte meg a megjelenteket (nagy sikerrel).
A haza vezető úton (presbiteri segítséggel, autókkal) hálával és reménységgel köszöntük meg Isten féltő szeretetét, mellyel szólt hozzánk. Turi László diakónusunk a további hétköznapokban ennek a féltő szeretetnek a hírét viszi naponként otthonaikba.
Az alkalmon részt vettek a Dorcas segélyszervezet munkatársai is, akik örömmel látták, hogy gyülekezetünkben hálás időskorúak tudnak együtt örvendezni Isten szeretetének.
tovább
2019-ben közös dicsőítéssel, áhítattal és előadással kezdték az új tanévet a Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet tagjai Beregszászban.
tovább