Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet

Aktualitások - Hírek

Főoldal / Hírek

Egyetemista – főiskolás hétvége

Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet / 2011-06-06 12:02:40

Egyetemista – főiskolás hétvége

 

Április 29 – május 1 között ismét megrendezésre került a beregszászi és ungvári diákok közös alkalma, az egyetemista – főiskolás hétvége tavaszi kiadása, melynek helyszínéül most Csongort választottuk. Mint mindig, az előadások, csoportbeszélgetés, evangelizáció most is egy adott témát jártak körbe, mely jelen esetben így hangzott: „Óember – Újember”. Első hallásra ugyan kicsit elcsépeltnek tűnhet a téma (bevallom, én magam is így voltam ezzel), de azt hiszem, a hétvége résztvevőinek többsége rádöbbent arra, hogy ez egyáltalán nincs így. Ennek egészen egyszerű oka van:  óemberünk folyamatosan jelen van bennünk, s így sajnos – tetszik vagy sem - , naponta küzdenünk kell vele, hogy az újember, a krisztusi lelkület kerüljön előtérbe. Ahogy azt szombat délelőtt Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke is hangsúlyozta előadásában , tudnunk kell, hogy bár az óemberünknek vannak az életünkben megnyert  csatái(ilyen az, amikor egy – egy próbában elbukunk, vétkezünk), de már legyőzetett, hiszen Krisztus megváltott minket. Délután Estók István, nagymuzsalyi lelkipásztor az újemberről beszélt, este pedig Szanyi György, a KRISZ elnöke evangelizált közöttünk.

A hagyományokhoz híven a hétvégét tábortűz, vidámest, csoportbeszélgetés, imaséta és sok – sok éneklés színesítette. Vasárnap délelőtt a helyi gyülekezettel együtt részt vettünk az istentiszteleten, ezt követően pedig úrvacsorával zártuk alkalmunkat.

Reméljük, e szép hagyomány nem szakad meg, s ősszel ismét megrendezésre kerülhet az „egy – fős hétvége”!

Soli Deo Gloria!

Kocsis Julianna

 

tovább

A hitet megtartani

Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet / 2011-06-06 12:00:27

 

A hitet megtartani

 

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” 2Tim 4,7-8

Pál apostol egy igazi versenyre hív meg bennünket: mégpedig nem nézőnek, hanem versenyzőnek. Mindannyiunk előtt nyitva áll a lehetőség, hogy erre a versenyre benevezzünk, sőt akár a győztesek között is lehetünk. A Krisztus-követést, az igazi keresztyén életet a Szentírás gyakran hasonlítja a futáshoz vagy éppen harchoz. Aki Jézus Krisztust elkezdi követni, az nem sétaútra indul, nem csak lézeng a nagyvilágban, de nem is össze-vissza futkározik, hanem fut.

Mi az, ami egy igazi futót jellemez? Az, hogy célja van, hogy valahova meg akar érkezni, mégpedig tudja, hogy hova. Jól ismeri a célt, ami szüntelenül a szeme előtt lebeg, és mindenképpen el akarja érni. Ezért vállalja a futással együtt járó nehézségeket is. Olyan fontos neki a cél, hogy szívesen hoz áldozatot azért, hogy oda elérkezzen. Ezért rendel alá mindent ennek a futásnak. Ez ad értelmet az életének, ez ad alapot a futásának. S aki előtt határozott cél lebeg, ahova határozottan meg akar érkezni, annak az embernek értelmes élete van. Ezért képes áldozathozatalra, lemondásra, állandó küzdelemre, hiszen be akar futni a célba.

 

tovább

„Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.”

Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet / 2011-06-06 11:57:50

„Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.” 

/Luk. 21: 19/

Volt egyszer egy csoport béka, akik versenyezni akartak, hogy melyikük ér fel hamarabb egy nagyon magas toronyba. Sok néző gyűlt össze, hogy figyeljék a versenyt és bíztassák a békákat. Ám egyikük sem hitt abban, hogy egy békának is sikerülni fog feljutni a torony csúcsára. Ilyeneket mondogattak: „Oh, de fárasztó! Sosem fognak feljutni! Semmiképp nem sikerülhet, a torony túl magas!”. A békák kezdtek lemaradozni. De az egyik béka erősen kapaszkodott felfelé. A nézők kiabáltak: „Ez túl fárasztó! Senki sem fog feljutni!”. E kiáltozások hatására egyre több béka gondolta meg magát és fordult vissza. Csak az az egy haladt tovább kitartóan. Nem is gondolt arra, hogy feladja. Végül mindegyik béka visszafordult csak az egy jutott fel a torony csúcsára hatalmas ambícióval és kitartással. Ezután a többi béka és a nézők is meg akarták tudni, hogyan sikerült neki az, amit mindannyian lehetetlennek hittek. Egy néző odament a békához és megkérdezte, hogy hogyan volt elég ereje feljutni a csúcsra. Ekkor derült ki, hogy a győztes béka süket volt.

Állhatatossággal járni végig egy utat nagyon nehéz feladat, pedig a tét nem kevés: a lelkünk maga. Kitartásunkon múlik, hogy elérjük-e céljainkat, hogy megtudunk-e nyerni embereket, hogy eljutunk-e a boldogság szigetére, ahol a túlzsúfolt lelkünk végre nyugalomra lelhet. A kitartáshoz pedig sokszor éppen süketségre van szükségünk. Süketségre a világ eltántorító szavai, saját szívünk hitetlen ordítozása, a realitás hangjai iránt. Egyedül egyvalamit kell meghallanunk: Isten bátorító szavát, mely minden egyes megtorpanásunkkor  kedvesen fülünkbe súgja: „Ne félj, csak higgy!”. Erre a hangra kell egyedül figyelnünk, s minden másra süketnek lennünk, ahhoz, hogy győzedelmeskedjünk s megnyerjük lelkünket.

 

/Papp Adrien/

 

tovább

"Szabad vagy?”

Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet / 2011-06-06 11:54:53

"Szabad vagy?”

 

2011. március 14-e és 18-a között evangelizációs esték kerültek megrendezésre az Ungvári Nemzeti Egyetem 4-es kollégiumában. A program a Szabad vagy? téma köré fonódott. A már-már provokáló, figyelemfelkeltő kérdés sok fiatal érdeklődését ébresztette fel és sokan eljöttek a rendhagyó estékre.

tovább

3in1 Tavaszi Találkozó, Veszprém

Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet / 2011-06-06 11:51:09

 3in1 Tavaszi Találkozó, Veszprém

 

      Ne tévesszen meg senkit a cím, nem a Nescafé egyik reklámjáról lesz szó. Bár témának nem is lenne rossz, tekintve, hány egyetemista életét mentette már meg egy idejében jött kávé…

     De a „3in1” ez esetben mást takar. 3in1: Isten szeret, szabaddá tesz, békességet ad.

tovább

Dicsőitő-est

Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet / 2011-05-09 00:55:46

Dicsőtő-est

 

Február 15-én, este 6 órakor Isten kegyelméből dicsőítő-estet tartottunk a 4-es koli 2Б emeletén, a kimnátá vidpocsinkuban 
Az ötlet már rég megfogalmazódott bennünk, hiszen jó pár „dalos pacsirta” van köztünk. Az azelőtti alkalom az Istennel való kapcsolatépítésről szólt a hétköznapokban. Úgy gondoltuk, most gyakorlatba visszük át az elméletet, és lehetőséget adunk az ificsoportnak arra, hogy valóban kapcsolatot építsenek Teremtő Atyánkkal.
Az alkalomra kb. 30ember érkezett. A dicsőítő-est alapigéje a Zsolt. 63: 4-5-ből hangzott el: „Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít. Ezért téged áldalak, amíg élek, nevedet imádni emelem fel kezem.”
A jól ismert énekek mellett (Tékozló, Esti imádság, Tiéd a dicsőség) új énekeket is tanultunk (Ki vagy Te?; Jézus, Messiás; Bízom benned). A fiatalok élvezték, én is  Jó volt egy közösségben dicsérni az Urat. Az énekek között elhangzottak Túrmezei és Dsida versek, régi afrikai imádságok. Ezek a gondolatok segítettek jobban ráhangolódni az Istennel való kapcsolatépítésre. A verseket igyekeztünk úgy válogatni, hogy a keresztyén ember életútját mutassa be. A bűntől a kegyelemig. A függetlenségtől‒ a krisztusi közösségig. Jó volt látni a katolikus kolis embereket, és olyanokat is, akik nem gyakran járnak ifire. Hiszem, hogy közösségformáló ereje volt az alkalomnak.
A „kötelező rész” után 10-12 ember ott maradt és „kívánságműsorszerűen” énekeltünk tovább. A zenei aláfestést mi biztosítottuk Lacival, a projektorfelelős Géza, a versfelolvasós emberek pedig Adrien, Ági és Andi voltak. Köszönet nékik a közreműködésért!
Hálás a szívem azért, mert Isten megengedte, hogy együtt legyünk. A pozitív visszhangot hallva pedig erősen gondolkodunk, hogy a tavasz folyamán megismételjük az alkalmat.
Istené legyen a dicsőség!

/Marofejeva Nelli/

tovább

Harc

Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet / 2011-05-09 00:42:04

De Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg ma az ÚR benneteket! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket. Az ÚR harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!IIMóz 14, 13-14 

tovább

Ki az én felebarátom?

Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet / 2011-03-02 12:15:33

Ki az én felebarátom?



Az elmúlt napokban szembesültem egy megdöbbentő kérdéssel, ami így hangzott: Ön miért vállal emberi közösséget azokkal, akik más hiten vannak, vagy még meg nem tért emberekkel?
A kérdést feltevő ember elmondta, hogy ő ezzel szemben csak a „testvéreivel” vállal közösséget.

tovább

Találkozás a jászolnál

Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet / 2011-01-07 17:05:32

Találkozás a jászolnál!


2010. december 14-én az UREGy (Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet)evangelizációs alkalmat szervezett, mely a Karácsonyra volt hivatott felkészíteni a félévvégi hajtásban megfáradt egyetemistákat.

Találkozás a jászolnál! - bár a cím első hallásra kicsit "sablonosnak" hathatott, Isten kegyelméből mégis közel 100 résztvevője volt az alkalomnak.



Jó volt elcsendesedni és kicsit a Karácsony valódi üzenetére koncentrálni, ami lényegében tényleg nem más, mint egy találkozás. Vajon volt-e már találkozásunk a jászolnál Azzal, Aki aztán a keresztre vitte bűneinket?

Az UREGy dicsőítő csapata Pintér Béla énekének szavaival kérdezte a megjelenteket:

"Ha...2000 évvel ezelőtt élnél, vajon mit tennél?...A jászolhoz ugye eljönnél?"

Ki-ki megválaszolhatta e kérdést magában...

Az egybegyűlteket Héder János ungvári református lelkipásztor köszöntötte.

Igét hirdetett Dancs Edina, a Kárpátaljai Református Egyház Ifjúsági lelkipásztora.

Az alkalmat színesítette az "Odavagyok a parádéért!" c. színdarab, melyet a katolikus kollégium diákjai hívtak életre,


az UREGy dicsőítő csapata, valamint a Hajnalcsillag együttes szolgálata is.

A lelki táplálék mellett nem feledkezhettünk meg a testiről sem, így az evangelizáció végén szeretetvendégségre invitáltunk minden jelenlévőt, ez által volt lehetőség a beszélgetésre is.

Összegezve a fentieket elmondhatjuk, hogy Isten áldása kísérte ezt az alkalmat, érdemes volt részt venni rajta.
De azoknak sem kell bánkódniuk, akik kihagyták, hiszen az ő számukra is szól az örömhír: Jézussal találkozni életünk bármely állomásán, időszakában lehet, nemcsak Karácsonykor, a jászolnál.

Éljünk a kegyelemmel, amíg lehet!


Kocsis Julianna

 

tovább

Boldog Újesztendőt !

Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet / 2011-01-05 14:34:38

Ami megmarad az új évben

"Mert a hegyek eltávoznak,  és a halmok megrendülnek; de az én békességem szövetsége meg nem rendül, igy szól könyörülő Urad. "

(Ézsaiás 54:10)

Mi  ami megmarad a 2011 évben. Szeretnék egymásnak valami olyat kivánni mindannyiuknak, ami megvidámitaná és megerősitené az újév minden napját. "De a hegyek eltávoznak és a halmok megrendülnek." - mondja a próféta. Így vagyunk az emberi jókivánságokkal is. Az egyik fülön bemennek, a másikon ki, eltávoznak és nem lelnek visszhangra. Ezért a magam újévi jókivánsága helyett az Isten Igéjét kivánom továbbadni, úgy, ahogy ezt a régi próféta tolmácsolta.

tovább