Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet

3in1 Tavaszi Találkozó, Veszprém

2011-06-06 11:51:09 / Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet

 3in1 Tavaszi Találkozó, Veszprém

 

      Ne tévesszen meg senkit a cím, nem a Nescafé egyik reklámjáról lesz szó. Bár témának nem is lenne rossz, tekintve, hány egyetemista életét mentette már meg egy idejében jött kávé…

     De a „3in1” ez esetben mást takar. 3in1: Isten szeret, szabaddá tesz, békességet ad.

     Ez volt a 2011. évi Egyetemi – és Főiskolai Gyülekezetek Tavaszi Találkozójának témája, mely ezúttal Veszprémben került megrendezésre március 4 – 6 között. Az alkalmon képviseltette magát a pécsi, miskolci, debreceni, szegedi, budapesti, kolozsvári, beregszászi, ungvári és természetesen a veszprémi egyetemi és főiskolai ifjúság.
     Isten kegyelméből a hétvége igen színvonalasan lett lebonyolítva.  A veszprémi egyetemi gyülekezet tagjai körbevettek figyelmükkel, és tartalmas, változatos programokat készítettek elő a résztvevők számára. A témához kapcsolódó előadásokat Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, Dr. Zsengellér József, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi karának professzora, valamint Miklós Ferenc balatonfüredi lelkipásztor tartotta meg. A szombat reggeli és esti áhítatokon Szakács Előd kolozsvári és Maksai Attila beregszászi egyetemi és főiskolai lelkészek közvetítették felénk Isten szavát. Köszöntött minket a rendezvénynek otthont adó intézmény, a Pannon Egyetem rektora, Prof. Dr. Rédey Ákos, és megtisztelt jelenlétével Huszár Pál főgondnok is, akinek előadása mosolyt csalt a jelenlévők arcára.
      Ám ne gondolja senki, hogy mindössze előadásokat hallgattak a hét közben is ehhez hasonló elfoglaltságoktól megfáradt diákok. Amellett, hogy bebarangoltuk Veszprém zegzugos utcáit, volt itt táncház, dicsőítés, teaház, 4 érzék színház (itthon láthatatlan színházként ismerjük), kézműves foglalkozás, sőt, néhányan még egy kiadós tornát is bevállaltunk, melynek következtében olyan izmainkról és ízületeinkről is tudomást szereztünk, melyek meglétének ténye eddig talán fel sem merült bennünk… Azon szerencsések pedig, akik Balatonfüreden kaptak szállást (azaz mi), a hétvége folyamán megtapasztalhatták e csodás Balaton parti kisváros szépségét és békéjét is.
        A hagyományokhoz híven e nyár augusztusában is találkozhatnak az egyetemi és főiskolai gyülekezetek tagjai egy egész hetes rendezvény keretein belül, melynek idén Kárpátalja, Beregszász ad otthont. Ezúton is szól a felhívás mindenkihez: aki szeretne részt venni a találkozó szervezésében, lebonyolításában akár a legapróbb szolgálattal, az jelentkezzen az UREGy presbitereinél vagy Maksai Attilánál, a FRIGy (Beregszászi Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet) lelkipásztoránál. De aki csak résztvevőként szeretne, vagy tud eljönni, azt is szeretettel várjuk. Mindenkinek ajánlom figyelmébe e rendezvényeket, hiszen eddig csak pozitív visszajelzések érkeztek.

Soli Deo Gloria!

Kocsis Julianna