Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszió

Missziós délután Nagymuzsalyban

2008-04-07 19:57:49 /

Bethesda – Irgalom háza
Kárpátalja-szerte különböző rémhírek terjednek arról, hogy mi történik a csongori misszióban. Hozzászoktunk a gondolathoz, ha közeli hozzátartozónk alkoholista, de hogy a szenvedélybetegeket mentő missziójában kapjon segítséget a gyógyuláshoz: „azt a szégyent már nem bírnánk elviselni”. Ennek a gondolkodásmódnak – ha tetszik, ha nem – az ördög áll a hátterében, aki „embergyilkos volt kezdettől fogva” (Jn 8, 44) – ezekkel a szavakkal zárult március 30-án Nagymuzsalyban megrendezett missziói csendesdélután.

Gyurkó Miklós, az intézet gondnoka elmondta, hogy a Csongorra érkezőket 11 napon át igehirdetések, előadások, közös éneklés, imádkozás, szabadidő várja . A szolgálattevők minden emberi lehetőséget megragadnak annak érdekében, hogy senkinek se legyen oka a panaszra. A „lekötözés” vagy az erőszakos bánásmódról szárnyra kelt rémhírekkel az ördög csapja be azt, aki önszántából vagy családtagja unszolására el szeretne menni a gyógyító hétre.
Muzsalyban ezúttal újabb három ember tett bizonyságot arról, hogy számukra miért volt mindennél fontosabb megtenni az utat Csongorig:
Az egykoron az iszákosság rabságába került presbiter, Barta István (Dercen) nehezen ismerte be önmagának is, hogy szenvedélyévé vált az italozás, hiszen annál különbnek tartotta magát. Nem tudta, hogyan lehet az évekig nyomorgó ember egyik napról a másikra szabaddá. 2002-ben a Csongoron töltött napok alatt belátta kicsinységét, de az azóta eltelt 6 évet, mialatt Isten kegyelmében élt, mint mondta, nem cserélné fel semmivel…
Pusztai Beatrix (Beregszász) huszonévesen mondhatja el, hogy iszonyú mélységekből vezette ki az Úr. Miután szülei és testvére is alkohollal éltek, maga 13 évesen babonasággal és különböző okkult tevékenységgel került kapcsolatba. Ennek eredményeként valóságos démoni alakokat látott, félt és rettegett… 2007 márciusában ért véget az élete fölött gyakorolt sátáni uralom. Megismerte az örömhírt: Isten szereti őt, és Jézusért megbocsátotta bűneit…
Amikor Baráth Gábor (Badaló) bizonyságtételére készülvén gyermekével csendességet tartott, a kislánya kisegítette: „Apu, mondd el azt is, mennyire rettegtünk tőled!”
Elmondta, és – a könnyekből ítélve – mindenki jól értette, miről beszélt.
Hányan vannak körülöttünk, akik irgalomra vágynak? Pedig az Úr irgalma kimeríthetetlen. A fellélegző életek nem bizonyítékai az élő Isten kegyelmének? (lásd. Mt 22, 2–6) Akinek már része volt benne, megfellebbezhetetlenül.
Emberileg érthetetlen, de Istennél van lehetőség a szabadulásra. Szabadulni pedig nem csak az alkoholistának kell, mert szenvedélybetegség lehet a dohányzás, a depresszió, az okkultizmussal való foglalatosság, de a szebb jövő reményében történő krónikus lottózás vagy játékautomata-hajszolása is.
Minden szenvedély gyökere a bűn és a jézusi szeretet hiánya. Ahogy azt Gyurkó Miklós megfogalmazta: ha nem vagyok megtérve, lehetek nyakkendős, semmi különbség sincs köztem vagy épp egy hajléktalan között.
A missziós délutánon id. Pocsai Sándor csongori lelkipásztor a Kol 1, 12–14 versei alapján szólította meg azokat is, akik valamikor már megtapasztalták Isten szabadító kegyelmét. Emlékeztetett arra, hogy azért vagyunk szabadok, hogy ezen túl az Ő dicsőségére élhessünk, hogy megtanuljunk vele beszélni, benne bízni, akaratát ismerni és mindenkor hálát adni.
Az élet kevés arra, hogy megköszönjük, amit értünk tett. De aki a hálaadást nem gyakorolja már most, hogyan tehetné meg az örökkévalóságban?
-soós-