A Sámuel Alapítvány családjaival minden éven nyaralunk a dédai tó partján, ez már szinte tradíció. A jól összeszokott csapat már szinte játszi könnyedséggel tudja mi lesz a menü három napon át, hol mit kell beszerezni, mit kell vinni, mire kell felkészülni, mikor kell parcellát foglalni, mivel törünk meg egy üstnyi krumplit, hány úszógumi kell, és mi riasztja el igazán a szúnyogokat. Na és persze azt is, hogy hová kell tenni a sajtot, hány csomag szotyi kell és azt is, hogy kell egy gitár – egyszóval mi kell ahhoz, hogy egy jó kirándulás kerekedjen belőle. Most új élmények előtt álltunk...
Isten egy újabb ajándékot készített a számunkra. A Bethlen Gábor Alap 600 000 forint értékben támogatta honismereti kirándulásunkat, ami természetesen nyárra volt betervezve, de csúszások miatt téli kirándulás lett belőle, nem véletlenül, hiszen véletlenek nincsenek!
Már többször felvetődött, hogy jó lenne télen is kirándulni, de túl sok volt a kérdés: hová? hogyan? hol együnk?- és ezekhez hasonlók. Hisz nem könnyű a feladat, ha egy 70 fős társaságról van szó, többnyire kicsi gyerekekkel. Ezek mind emberi kérdőjelek, félve az ismeretlentől, a hidegtől, a távolitól. De amit Isten készít el, az TÖKÉLETES!
Napsütéses, szánkózós reggelre ébredtünk, Istentől ajándékba kapott napra! Reggel busszal indultunk Balazsérról, gondosan elkészített több termosz meleg teával, elegendő elemózsiával, váltás ruhával és a kihagyhatatlan eszközökkel – a szánkókkal.
Első megállónk a szolyvai emlékpark volt, amely a második világháború végén, 1944 novemberében létesített egykori szolyvai gyűjtőtábor áldozatainak, a "Málenykij robot" elszenvedőinek illetve tágabb értelemben a szovjet megtorlás és a sztálini terror áldozatainak emléket állító emlékpark, melyet 1994 novemberében avattak fel. Az emlékpark a szolyvai gyűjtőtábor egyik temetőjének a területén, az első világháborús szolyvai katonatemető szomszédságában létesült. Az apukák szomorúan, de büszkén mutatták a gyerekeknek nagyapák, távoli rokonok neveit az emlékművön és mindenki lázasan kereste falujából elhurcolt ismerősök nevét.
Második megállónk a Beregvár látnivalója a Schönborn-kastély volt. A Rákóczi szabadságharc után az elkonfiskált birtokot 1726-ban gróf Schönborn Lothár Ferenc mainczi érsek kapta meg. A kastély 1895-ben épült neoreneszánsz stílusban. A kastélynak 12 bejárata, 52 terme és 365 ablaka van. Jelenleg tüdőszanatórium működik benne, de a kastélypark látogatható, a kastély körüljárható, amit mi meg is tettünk! A kastélypark tava eredetileg a Monarchia alakját mintázta. A parkban található a Fiatalság forrása. Külön nevezetességnek örvendet a gyerekek között az őzike család, amely a parkban lakik. Az egyik őzike családtag nagy szívesen pózolt a kíváncsi gyerekseregnek és élvezte, hogy fényképezik. „Most már menjünk szánkózni, mert mire odaérünk, úgy elfáradunk, hogy nem lesz erőnk szánkózni!” - mondták többen, de valahogy nem kevesebb, hanem több erőnk lett!
Nemsokára egy elvarázsolt helyre érkeztünk, Szinyákra! A hó lepte csodálatos táj olyan volt, mint a mesékben…, és volt minden…: nevetés, borulás, hógolyózás, angyalkát is csináltunk, csúsztunk hárman is egy szánkóval, a merészek hason, a sí pálya tetejéről, de volt olyan is, aki el sem tudott indulni: bárhonnan indult, csak a bokrokban kötött ki és kacagtunk egymáson, észre sem vettük, hogy már mindenünk vizes. Egy-egy pillanatra megálltunk és elcsodálkoztunk a gyönyörű tájon, mély lélegzetet vettünk és élveztük a friss levegőt. De már indulni is kellett szállásunk felé.
Balazséron meleg vacsora várt minket, a felnőtteknek Taracköziné-Nemes Mónika tartott evangelizációt. A gyerekek az esti mese után, gyorsan elaludtak. Másnap Taracközi Ferenc beregszászi lelkipásztor hirdetett igét.
Hálával tartozunk Mennyei Atyánknak csodálatos ajándékáért, a napsütéses szép időért, azért, hogy megtartott bennünket, megóvott minket minden bajtól, balesettől. Köszönjük a Bethlen Gábor Alap támogatását, munkájukra Isten gazdag áldását kérjük!