Kárpátalja legnagyobb magyar községe - NAGYDOBRONY. Az itt élő emberek évszázadokon át makacsul elzárkóztak a külvilágtól. Gondolkodásuk, viseletük, beszédük, szokásrendszerük így élesen különbözik a környezetétől. Irott források először a XIII. század közepén említik a települést Dobrun néven. Néhány régészeti lelet arra utal, hogy a helység már a kőkorszakban is lakott volt. Lehoczky Tivadar egyik dolgozatában írja, hogy a Határ - erdőben talált lándzsa-csúcs és vastőr avar korabeli. Nagydobronyban három temető van: Nagytemető, Kistemető és Újtemető. A Nagytemetőben már a honfoglalás előtt is temetkeztek. 1241-ben a tatárok teljesen elpusztították a falut, de hamar újjáépült. Az 1333. évi pápai tizedek lajstromában plébániával ellátott helyül említtetik. Az évszázadok során sokszor cserélt gazdát. Nevezetesebb birtokosai voltak: a ruszkai Dobó család, a Csókás család, Nyárádi János, Kishartyai Harthyay Gábor.
A lakosság megélhetésében fontos szerepet játszott a földművelés, az erdő és a halászat. A helység 1844-es pecsétjén egy makkot termő tölgyfaág és egy hal szerepel.
A közelben folyó Latorca többször is elárasztotta a falut, amig 1886-ban töltést nem emeltek. 1873-ban a kolera, 1881-ben a tífusz tizedelte a lakosságot. 1883-ban pedig a tűzvész a fél falut elhamvasztotta. Az első világháborúban sokan estek el a községből, akiknek emlékét a templom előtt álló honvéd szobor őrzi. Az első világháborús összeomlás után román katonaság szállta meg a vidéket, így Nagydobronyt is.
1944. október 26-án éjjel szovjet katonák szállták meg a falut. Előzőleg a kisbíró kidobolta, hogy napokon belül ideér a front, meneküljön, aki tud! Gönczy Pál, a falu akkori lelkésze, akit később Szibíriába börtönbe vittek, maradásra szólította fel az embereket. "Mi itt születtünk, itt is fogunk meghalni!"-mondotta. A "felszabadítás" azzal folytatódott, hogy 1944. november 18-án kihirdették a parancsot: minden 18 és 50 év közötti férfi köteles azonnal jelentkezni háromnapi munkára. Közel 400-an indultak el aznap fegyveres katonák kíséretében Szolyvára, a hírhedt haláltáborba, nem tudták, hogy a három napból három év lesz, vagy mindörökre. Többen pusztultak el a lágerekben, mint a két világháborúban együttvéve. 1946 és 1949 között a katonaköteles fiúkat nem sorozták be, hanem Donbászra a szénbányákba vitték őket dolgozni embertelen körülmények között..
A nagydobronyi népre óriási államkölcsönt vetettek ki, a beszolgáltatást katonai végrehajtó segítségével szedték be.
A nagydobronyi gyülekezet 1595-től tért vissza az eredeti keresztyén hitre. Reformátorai Radán Balázs és Kálmáncsehi Sánta Márton lelkészek voltak. Győri Mihály, aki 1790 és 1805 között volt lelkész, az egyházközség történetére vonatkozó feljegyzéseiben így vélekedik a nagydobronyi egyházról: "Egy a legrégibb virágzó ekklésiák közül. Minthogy ez a helység a Munkátsi Dominiumhoz tartozik, kétségkivül annak a reformációkor volt földesurával csakhamar bevette a Helvétiai Vallást, aki ennek szép fundátiót tett, az isteni tiszteletnek és oskolának fenntartására, melynek most is birtokában vagyon. Már 1618-ban úgy iratik, mint virágzó Mater Ekklesia…"
Győri Mihály lelkész idejében épült a régi fatemplom helyébe egy kőtemplom, amelynek az alapkövét 1801-ben tették le. Száz év múlva ez a templom is átépítésre szorult. A főtorony kivételével átépítették úgy, hogy még két kisebb tornyot építettek hozzá, és a templomhajót is kibővítették. 1912-ben Magyar Bertalan lelkipásztor idejében épült fel ez a templom, amit ma is használunk. A múlt században a következő lelkészek szolgáltak a nagydobronyi gyülekezetben: Magyar Bertalan, Gönczy Pál, Csík József, Szabó Béla, Horkay László.
A Szovjetunió széthullása után Ukrajnában találtuk magunkat. Az egyház számára egy lélegzetvételnyi idő volt az utóbbi 15 év. A Nagydobronyi gyülekezet élni akarását mutatja, hogy minden téren építkezni kezdett