Önkéntesnek lenni itt más minőségű időtöltést és jelenlétet jelent, mint turistaként. Nincs az az állandó szorító érzésem, hogy kifutok az időből. Hiszen tíz hónapra jöttem. A látványosságok zöme mellett van időm eltévedni szűk sikátorokban. Van idő leülni a lócára valaki mellé, megkérdezni tőle a maga nyelvén „Hogy van”, aztán jót nevetni azon, hogy nem tudom kifejezni magam rendesen. Turistaként csupán jövök, veszek, kapok, mintegy önző módon kirabolom az országot. Ha turistaként jöttem volna, Jeruzsálem után, elégedetten hazamentem volna, semmit sem tudva arról, hogy mi is folyik itt valójában. Önkéntesként nem csak veszek, hanem adok is. Igaz, keveset, de adok. Így értettem meg igazán, hogy mit is takar a közel-keleti konfliktus. Így tudom valójában, hogy miért is szerepel annyit a hírekben ez az ország. Így mehetek el Betlehemben a Születés temploma mellett a nyomornegyedbe, a menekülttáborba, ahol a levegőben legalább annyi feszültség van, mint oxigén. Így értettem meg, hogy miért is van annyi fegyveres katona az ország utcáin. Így találkozhattam arab keresztyénekkel. A listát még sokáig sorolhatnám.

A munkahely pedig megint csak egy külön világ. Nes Ammim, ami annyit tesz: Jel a nemzeteknek. Valóban azok vagyunk. Egy apró kis európai keresztyén közösség Galilea nyugati részében. Egy harminc fős apró csapat, akik eljöttek, hogy figyeljenek, tanuljanak és hallgassanak. Mi nem békefenntartókként jöttünk, mi szeretnénk, ha a béke itt születne. Ezért adunk helyt konferencia-központunkban olyan szervezeteknek és programoknak, amelyek a párbeszédet sürgetik. Igen, párbeszédet. Mert ez az alapja mindennek. Egy olyan világban, ahol mindenki csak a magáét fújja, ahol mindenki a maga igaza felől van meggyőződve, legyen az, nemzeti vagy vallási kérdés – nos, egy ilyen világban égető szükség van arra, hogy megismerjük egymást. Izraelben pedig még égetőbb ez a szükség. Arabok, zsidók, európaiak, keresztyének, zsidók és muszlimok – Nes Ammim egy hely számukra, ahol megszállhatnak, leülhetnek egy asztalhoz. Egy hely, ahol megismerhetik egymást. Egy hely, ahol elkezdődhet egy másik jövő ennek az országnak az életében. Ennek a bámulatos munkának részese lenni pedig felemelő érzés. Látni a folyamatot, ahogyan zsidó és palesztin arab gyerekek, akik egész eddigi életüket talán úgy élték le, hogy nem is találkoztak a másikkal (a szegregált települések és oktatás miatt), s a családban is talán csak negatívat hallottak a másikról – hogyan lesznek ezek a gyerekek szinte pár óra leforgása alatt egyszerűen csak barátok. És ugyanez a csoda megtörténik felnőttekkel is.

Hat hónapja, hogy elhagytam Kárpátalját. Egy percét sem bántam meg az ittlétemnek (bár még négy mindig hátra van ). Tíz hónapra Izrael az otthonom, egy csapat holland, német, olasz, francia, svájci, lengyel pedig a családom és barátaim. Szinte mindennap érnek új benyomások, új tapasztalatok. Itt most valami nagyon buzdító szöveggel kéne zárnom, amelynek hatására kedvet kapsz ajelentkezésre, de ne számíts ilyenre. Egyszerűen csak lépj ki a komfortzónádból, gyere el ide, tapasztald meg, élvezd és térj haza millió meg egy szép emlékkel.

Homoki Gyula