Családot egyikük sem alapított, Simon mint agglegény,
Mária, mint leány élte le éveinek hosszú sorát. Sokak vélemé-nye szerint a P. Horváth Mária életsorsáról szól, vagy legalább
is annak egyes motívumait dolgozza fel a Mikszáth Kálmán
egyik regénye (Különös házasság), mely cselekménye egyik
részének szinterét a pinkóci kastélyt, a regény hátterében a
tarnóci, ma is meglevő, Horváth kúriával cseréli össze. Bármi
volt is azonban a közvetlen ok, bizonyos, hogy a családtalan
magános élet is nagy hatással volt mind a két testvér egész
lelki világának kialakulására. Életüket ugy tekintették, mint
Istentől a köz javára nyert tálentomot, melyet a kőz érdekében,
a kőz oltárán kell elégetniök áldozatos ajándék gyanánt.
E felfogásban odáig mentek el, hogy „adakozó jókedvűik" sokszor
egész a teljes és maradék nélküli önkifosztásig fokozódott.
Minden építkező szegény egyház tőlük nyert templomához,
iskolájához követ, fát, épületanyagot, a környék templomainak
ők adtak urasztali felszerelést, ők önttettek harangokat. Különösen
a „méltóságos kisasszony" nem bocsátotta el soha üres
kézzel a köz javára kérelmezőket.
Mint hajdan Lórántffy Zsuzsanna, Horváth Mária is 12
nemes leányt tartott állandóan udvarában, nevelte azokat rendre,
szorgalomra, takarékosságra, velük dolgozott, maga is szőttfont,
kertészkedett és azután férjhez is ő adta őket... Más
oldalról viszont, a saját.maga szükségei tekintetében a legnagyobb,
szinte a fukarságig menő takarékosság jellemezte.
A szájhagyomány szerint még késő öregségében is mindig
magánál hordozta az éléskamra kulcsát, nem bízta másra
és mindig maga adott ki a konyhára, s bizony, akárhányszor
megtörtént, hogy le-le vágott egy-egy darabot a már kiadásra
került szalonna mennyiségből. Gondos takarékosságára sajátságosan
jellemző az a megtörtént eset is, hogy egy alkalommal
egy forintot adott át a kerületi gyűlésre induló papjának,
kérve, hogy részére hozzon Patakról énekes könyvet. Mikor
aztán a gyűlés után újra találkozott vele, nem csak a „zsoltárt"
kereste azonnal a „papom"-on, hanem — bizony visszakérte
a 60 v. krajcárból visszajáró „egy húszast" is tőle...
Ez a takarékosság azonban csak a saját személyükkel
kapcsolatban volt életelv, minek nyilvánvaló bizonysága, hogy
a pinkóci egyház is abban a korban az „ áldott emlékezetű P.
Horváth Mária" idejében élte fénykorát. Pínkócon tartattak
akkor az egyházmegyei közgyűlések, gyakran több napon át.
A közgyűlés tagjait természetesen mindenkor ők látták ven-dégűl és a gyűléstartás költségeit is ők fedezték. Á magán
érintkezésben nagyon közvetlenek és szívélyesek voltak mind
a ketten, kastélyuk éjjel-nappal nyitva állott a vendégek számára.
A helybeli lelkészen kivül a szomszéd lelkészek is —felekezeti
különbség nélkül— mind hivatalosak voltak a pinkóci
uri kastélyba reggelire, ebédre és vacsorára. A pinkóci
lelkész lakásán a kastély inasa mindennap háromszor megjelent
és jelentette, hogy: terítve van. A lelkész férfi vendégeivel
együtt jelent meg a vendéglátó asztalnál, mert a Horváth
Simon házát a faluba jött uri embernek nem volt szabad elkerülni
soha. Szava járása volt Horváth Simonnak: „Itt a helye
az én asztalomnál!" Sőt mint földesurak is nem csupán
a saját egyházuknak és papjuknak voltak jóakarói, hanem népük
minden osztályát szerették és szeretetük jeleivel, ajándékaival
is elhalmozták. Esküvők alkalmával mindig felkeresték
a lakodalmas házat és megajándékozták az uj házaspárokat.
Valóságos apostoli lelkek voltak, kik nemcsak szóval, de tettekkel
is megbizonyították, mennyire szivükbe oltódott a Krisztusi
szeretet tudománya. Jellemük alapvonása a szerénység,
„—mellyel karöltve jár az alázatos szeretet, mely nem fényeskedik,
nem csillog, mégis világol; nem látszani, de lenni akar,
nem tetszésre, de közbecsülésre számit." (Makay D. temetési
beszéde P. H. M. felett 8 oldal.)
Pálóczi Horváth Simon a XIX. század első évtizedeiben,
a társadalmi, nyelvi és politikai újjáéledés korának egyik kiváló
előharcosa, vármegyéjének már 1817-ben másod, majd
1827-37-ig első alispánja és ugy itthon, mint a pozsonyi
diétákon egyik hatalmas vezéralakja volt. Egyházi téren is
atyja nyomdokaiba lépett. Mint az egyesült ung-felsőzempléni
egyházmegyék coadjutor curátora, már 1827-től ott van a
kálvinista egyház világi reprezentánsai között. E tisztét az 1848
utáni nagy megpróbáltatások idején, a két egyházmegye különszakadása
után is, — egész haláláig viselte. Korábban hunyt
el, mint a nénje.
1860 március 6-ikán halt meg, életének 68-ík, coadjutor
kurátorságának 31-ík évében. Pazar József esperesi körlevele
(1860 április 15) igy jelenti meg a nagy gyászt: „Szeretett Tiszttársaim
! Nemes egyházak! A közelebb múlt március 6-ik és
14-ik napjai kettős gyásszal boríték el a Magyarhoni protestáns
Egyházat, különösen egyházkerületünket, legkülönösebben egy-házmegyénket. E napokban két első nagyságú csillag tűnt le
az elsőnek egéről, két oszlopa dőlt ki annak alkotmányának,
két az egyház hajóját viharok és szirtek közt bölcs tapintattal
vezetni tudott kormányzó hanyatlott a két utóbbi köréből —
erővesztve a sírok rideg éjjelébe. Márczius 6.-án Méltóságos
Pálóczi Horváth Simon királyi tanácsos ur s egyházmegyénknek
31 éveken keresztül segédgondnoka, — 14-én főtisztelendő
Apostol Pál szuperintendens ur szűnt meg élni s működni itt
a földön. Nagy veszteség e váltságos korszakban." Horvátfi
Simon működése bizony nagyon váltságos időkre esett. A szabadságharc
előtti, alatti és utáni idők annyi sok szép reménykedéssel,
múló örömmel és fekete gyásszal vannak telis-tele...
Ezek az idők olyan férfiút igényeltek a kormányszékben, mint
amilyen P. Horváth Simon volt.
Ragyogó pályafutásának legragyogóbb oldala mégis az,
hogy életét egy nagy cél szolgálatába állította oda, melyről
testvére Mária, késő öregségében, többször is nyilatkozott igy:
„Óh vajha csak addig élhetnék, míg megboldogult testvérem
reám hagyományozott nagy terveit megvalósíthatnám !"
Mert mindenkor elevenen érezte, hogy ő nem magának,
és nem magáért, hanem egy nagy szent gondolatnak megvalósításáért
élt a földön, melynek megtestesítője aztán egy testileg
ugyan beteges, gyenge, de feladata és megbízatásának öntudatában
erős nő, a Horváth testvérek életfeladatának valóra
váltója: Pálóczi Horváth Mária lett, aki még 7 évvel élte tul
öccsét és 1867 április 3-án, 76 éves korában halt meg. Halála
hirtelen volt, fájdalom nélkül, pár pillánál alatt dőlt az enyészet
álom karjaiba... „Élete hanyatló napjaiban az volt imája,
kérése Istenhez, hogy ha eljő a kimaradhatatlan idő, midőn a
halál karjai közé kellend hajtania fejét, hosszas betegségtől kímélje
meg őt s íme ezen kérést is megadá szeretett leányának
az égi Atya.. ." (Makay D, 14 oldal.) Egész élete a jótékonyság
jegyében pergett le, szíve nemességét ma is hirdeti az utókor
emlékezete. „Mint egyháza hü leányának jellemvonása volt
a szeplőtlen erkölcs, jószív s a felvilágosult vallásosság: nemes
erkölcse büvőlt, jó szíve könnyeket törült, vallásossága buzdított
s Istennek tetsző volt. Háza, mint egy templom, benne az
isteni félelem s erkölcstisztaság lakott."
Mindketten a bátfai templom alatt épült családi sírboltba
vannak eltemetve.V. Horváth Máriának lelki képét a Végrendelete tükrözi
vissza legtökéletesebben, mellyel valóban a Lórántffy Zsuzsannák
soraiba emelkedett fel. Végrendeletét még 1865 február
20-án irta meg Pinkócon és megőrzés végett a leleszi konvent
levéltárába helyezte el. Megjegyzendő, hogy Simon halála után,
ki végrendelkezést nem tett, az egész bírtok, tehát a Simon
része isi Mária kezére szállott s igy a végrendelet a hatalmas
ingatlanokról és ingóságokról együtt rendelkezik. A terjedelmes
végrendelet 16 fejezetből és több pontból áll. Nevezetesebbek
az I. fejezet, melyben a végrendelkező ugy intézkedik, hogy a
pinkóczi, bátfai, korumlyai, tassolyai és szerednyeí birtok örök
időkre szóló hitbizomány legyen a család tagjainak kezében. *)
c, pontjában azt hagyja meg a törvényes oldalági örökösöknek,
hogy a pínkócí református lelkésznek adni szokott szalmás élet
helyett évenként öt köböl búzát és őt kőből gabonát, ugyan
ugy a bátfainak is évenkínt két köböl búzát és két köböl gabonát
pontosan kiadjanak. (Ennek a rendelkezésnek az érvénye
is csaknem teljesen megsemmisült, mert a birtok eladásakor a
telekkönyvileg is biztosított szolgalmakat akkori értékelés szerint
pénzben váltották meg s a készpénzben kezelt tőke értéke
a hadíkölcsőn jegyzések és devalvációk világháborús viharaiban
bizony nagyon-nagyon leolvadt.] Továbbá elkötelezte mindenik
„hitbizományost", hogy a pinkóczi református egyháznak
a tagosítás alkalmával kiméretett 6500 D-ölnyi terület, úgyszintén
a bátfai református egyház részére a tagosításkor kíméretett
1 hold és az azon felül a bátfai határban általa megvett, 8 holdat
kitevő, földekből befolyó jövedelemre felügyeljenek és a
szükséges kiadások után fennmaradó összeget tőkésittessék.
A végrendelet III. fejezete a tiszaszőttősi reform, eklézsiárólszól, melynek kimondott szükségleteire 50 hold főidet hagyományozott.
A IV. fejezet e., 1. pontjában a pazonyí református egyháznak
40, a lelkésznek 40, az iskolatanitónak 20 hold földet
hagy. A 2. pont a többek között kimondja, hogy a bátfai
templom alatti családi sírbolt jókarban megtartassák.
Az V. fejezetben a sárospataki főiskolának hagyja a
Heves és Külső Szolnok megyében kebelezett „Istvánháza"
pusztabelí egész részjószágát, melynek akkori tisztajővedelme
8500 oszták értékű forintra rúgott. Ennek jövedelméből ösztöndíjak
alakitandók, — a miskolci leányneveidének 300 forint
adandó évenként, — 500 forint évenként a pesti nemzeti
színház céljaira fordítandó, — a sárospataki tápintézetben 20
ifjú eltartassék, — a moldva-oláhországi református egyházaknak
a lelkészí és tanítói fizetések javítására, pap és tanítói
lakok és templomok építésére évenként 700 forint küldendő, —
a pesti papnövelde részére évenként 1000 forint fizettessék.
A VI. fejezetben a mármarosszigeti helvét hitvallású
iskolának a Szabolcsmegyében fekvő Simái részbirtokát adományozza
„minden haszonvételekkel és épületekkel."
A VIII. fejezet az ungi egyházmegyére vonatkozik : „az
ungí helvét hitvallású egyházmegyében található szűkös eklézsiák
felsegéllésökről, más jótékony alapítványokról és jótéteményekről
is tehetségemhez képest gondoskodni kívánván:
annálfogva arra határoztam magamat, miszerint halálom után
jószágaimban tálaltatandó instructus fundus, élet, mindenféle
termés, a pínkócí és bátfai határokban létezendő akár lábon
álló, akár betakarított mindenféle termés kivételével, mindenféle
s nemű marha, a szerednyeí, ungvári, tolcsvai és pínkóci
pincéimben tálaltatandó boraim, Zemplénmegyében fekvő Tolcsva
városában s határában levő birtokom, Gőmör és Kis Hont
t. n. vármegyékben kebelezett détéri, ajáncskői és rimabányai
részjószágaim minden épületekkel s haszonvételekkel és erdőkkel,
ha életemben ungmegyeí szürtei és szabolcsmegyei
pazonyí erdeímről nem rendelkezném, azon esetben a nevezett
erdőkben található fák, ungmegyeí inglincí, lehóci hegyekben
fekvő szőllőim, mindennemű halálom után tálaltatandó arany,
ezüst ékszereim, gyöngyeim, ezüst asztali készületeim, ágyneműim,
asztali kamuka s vászon készleteim, alsó, felső mindennemű
ruháim, arany-ezüst zsebbeli óráim, fegyvereim és házi bútoraim, szóval minden tálaltatandó ingóságok árverés utján
lehető legjobb áron eladassanak; — mindezeknek értékéhez
halálom után tálaltatandó készpénzem, egyeseknél kötelezők
mellett és álladalmi kötelezőkben létező tőkéim, ugyszinte földtehermentesitési
kárpótlási kötelezőim adassanak; az ezáltal
keletkezendő s előállandó és a főtiszteletü tíszáninneni szuperintendencia
felügyelete alatt maradandó nevezetes összegre nézve
következőleg rendelkezem: ...3., Ungmegyei pinkóci, bátfai
helv. hitv. egyházak gondnokai kezelésük alatt maradandó
külön-külön 500 pengő forint a nevezett egyházaknak adassék
azon rendelettel, hogy a hagyományozott összeg kellő biztosítás
mellett kamatra kiadatván, a tőke kamatja a községben
tálaltatandó vak, siketnéma, aggság és súlyos testi betegség
miatt élelmük megszerzésére elégtelen oly szegények között,
kiket sem gyermekeik, se más rokonaik ellátni nem képesek,
valláskülönbség nélkül minden évben kiosztassék." 4. Az ungvári
református templom megnagyobbitására 2000 forintot hagyományoz.
6. Az ungí egyházmegye közgyűlései kiadásának
fedezésére 3000 forintot hagy. 9. „Néhai Diós Dániel, volt
pinkóci lelkész alapítványából a pinkóci ref. lelkész jövedelmének
gyarapítására rendelt 400 pengő forintra nézve, melyet
néhai testvérem biztosabb kezelés tekintetéből magánál megtartott
. . . én is halálom esetére rendelem, hogy a fentebb
kitett 400 pengő forintból álló tőke ezen alapból kifizettessék,
hogy az alapítvány céljának megfelelőleg továbbra is biztos kezelés
mellett tőkekamatjával a pinkóci ref. lelkész fizetésének
javítására fordíttathassák."
A 10. pont szerint, a segélyt nyerő Komjáthy István és p.
Horváth Juliánná, férjezett Ballá Istvánné halála esetén a nékik
biztosított 11.600 pengő forint összegű tőke kamatjainak fele „az
unghi egyházmegyébení egyházakba szükséges templomok, pap
s tanítói lakok építése, más hasonfele azon megyében legszegényebb
lelkészek s tanítók fizetésüknek javítására segedelemképen"
fordítandó.
A 12. pont nagyszabású pénzügyi tervezetet ir elő egy
Sárospatakon P. Horváth Simon intenciói szerint létesítendő
„politechniai intézet" alapítására és az ungí szűkös egyházak
felsegélésére. E végrendeleti pont ezen intézkedésekre vonatkozó
hiteles szövege a következő : . . . a hagyományok kifizetése
után „felmaradt summa, mint tőke, a tiszáninnení szupe-rintendencia kezelése alatt, kellő törvényes biztosítékok mellett,
kamatra kiadatván, a hagyomány átadásától számítandó tiz
évig a kamatnak fele az unghi helv. hitv. egyházmegyébení
oly szűkölködő ekklézsíáknak, melyek öntehetségükből templomot,
paplakot, vagy iskolát felépíteni, vagy a kész épületeket
kijavítani nem képesek, adassék, másik fele a kamatnak oly
szűkös egyházak között, melyek lelkészt és tanítót segedelem
nélkül eltartani nem képesek, osztassék fel: ezen segedelemre
méltó egyházak számát, szükséghez képesti segély mennyiséget
és arányát mindenkor a tisztelt szuperintendecia, az unghi
egyházmegye kihallgatása mellett, fogja elhatározni... A tiz év
elteltével 15 évig a kamatnak már csak fele fordíttassék a
kitett célokra, azon biztos reményben lévén, hogy a ref. lelkészek
s ískolatanitók fizetése s az ekklézsiák jövedelme is az
időszakonként behozandó s végrehajtandó tagosítás által szaporodván,
a segedelem nélkülözhetőbb leend. Annálfogva arra
határoztam magamat, hogy a kamat másik fele a tisztelt szuperintendencia
szoros felügyelete alatt, 15 évig pontosan tőkésittessék.
ugy azonban, hogy ha a hagyomány átadásától számítandó
25 év elteltével a tőke a 200.000 forintot o. é. meg nem
ütné, azon tul is, mindaddig tőkésittessék az egész hagyománytól
járuló kamat, míg (az összege) a hagyománnyal együtt a 200.000
forintot meg nem üti; akkoron aztán néhai testvérem pálóczi
Horváth Simonnak előttem is nyilvánított azon üdvös óhajtását,
miszerint egy polytechniai intézetnek sárospatakoni felállítását
szükségesnek tartotta, méltó figyelembe véve, rendelem, hogy
az ily módon előállandó 200.000 forint tőkének egy, vagy ha
szükségeltetni fog, két-három évi kamatjából Sárospatakon
egy polytechniai intézet alapittassék és miután az intézet
megalapittatott, az intézetbe leginkább szükséglendő tanárok
fizetésére a tőke kamatja gazdaságosan fordíttassék, és ha a
tőke kamatjából a tanárok fizetésén felül valami felesleg maradna,
ezen felesleg a fennebb kitett módon az unghi egyházmegyei
szűkös ekklézsiák felsegélésére, a ref. lelkészek s ískolatanitók
fízetésök javítására fordíttassék segedelemképen ; a
200.000 forint tőke mindenkor érintetlenül hagyatván, óhajtom,
hogy ezen hasznos intézet előmozdítása s tökéletesbitése tekintetéből
az intézet tőkéjét becses hagyományaikkal minél többen
szaporítsák."A IX. fejezet szerint a Horváth Mária nagygejőci egy egész
proporcionális belső telkének és a hozzátartozó szántó, rét és
erdőnek 73-át a nagygejőci ref. lelkésznek, V« részét a ref.
tanítónak hagyja fizetéstik javítására. A XIII. fejezetben meghagyja,
hogy a családot érdeklő irományok a pinkócí kastély
egy bolthajtásos szobájában őriztessenek az utódok által...
A terjedelmes végrendelet aláíró tanúi voltak: Bekény
Belizár, Köröskényi János, Köröskényi Ferenc, Tomcsányi
Árpád és Tomcsányi Gyula. A végrendeletet az egyházkerület
1867 évi július 8-án Sárospatakon tartott közgyűlésén vette
hivatalosan tudomásul, amikor azt egész terjedelmében felolvasták.
A kerületi jegyzőkönyvben erről a következő sorok olvashatók
: „E végrendelet azon megható érdekeltséggel, azon lelki
magasztaítsággal hallgattatott végig egyházkerületi közgyűlésünk
által, melyet azon ritka percek szoktak előidézni, midőn
egy felekezet, vagy testület nemzedékekre kiható s annak
szebb jövőjét biztosító jótékony intézkedésekről értesülhet...
Sárospataki főiskolánk élete negyedik századának Lórántffy
Zsuzsannáját üdvözli egyházkerületünk néhai pálóczi Horváth
Mária dicsőült szellemében, kinek nagyszerű végintézkedéseiről
oly lelki magasztaítsággal értesül..." Az 1868 évi tavaszi kerületi
közgyűlés (május 5-8. Miskolc) már a nagynevű végrendelkező
emlékére felállítandó emlékszoborról tárgyal. „Az
ifjabb báró Vay Miklós őméltósága által felmutatott minta és
terv, valamint a kivitelhez megkívántató költség felszámítása
azon megjegyzéssel fogadtatik el, miszerint a felállítandó emlékszobornak
alapjára vezetendő felirat magyar és latin nyelven
leszen szerkesztendő."
Azóta ott áll az ércszobor a sárospataki főiskola kertjében
és hirdeti a Palóci Horváth Mária és Simon elmúlhatatlan
emlékezetét. Az emlékmű hatalmas érc Muzsaszobor, kezében
nyitott könyvön ez a felírás: „A tudomány hatalom." Alól
a márvány oszlop két oldalán ércből a P. H. Mária és Simon
plakett mellképeí, elől márványba vésve ez a felirat:
tőkéje, az 1930 évi hiteles számadás szerint
készpénzben — — — — 264.460*93 Ke.
A Horváth Mária házalap — 205.380*22 „
A sírboltalapitvány — — 8.636*58 „
A gyüléstartásí alap — — 16.876*06 „
együtt a négy címen — ~ 495.353*79 korona összegű,
„Glória, quam benefacta parant et grata nepotum,
Mente fovet pietas, aere perennior e s t ! " (A jótettek által
szerzett dicsőség, melynek emlékét az unokák hálás kegyelete
őrzi: ércnél maradandóbb.)