Ungvári Református Egyházközség

2011. március 15 -ei beszéd az Ungvári Petőfi szobornál

2011-03-19 15:47:18 /

Ünneplő egybegyűltek!

Egyetlen igeverset olvasok Pál apostolnak a korinthusbeli gyülekezethez írt második leveléből, a levél harmadik fejezetének tizenhetedik versét, hogy a nemzeti ünnep alkalmából néhány igei gondolatot fűzzek ahhoz.

         A megnevezett helyen így szól hozzánk Isten igéje:

 

„Az Úr pedig a Lélek,

és ahol az Úr Lelke,

ott a szabadság.”

 

Szabadság! Milyen lelkesítő szó. Mert a szabadság viszonyfogalom. Soha nem mondhatom ugyanis azt, hogy szabad vagyok, ha nagyon is tudatosan, nagyon is átgondoltan nem tudom megfogalmazni ezzel együtt, hogy mitől vagyok szabad, és mire vagyok szabad egyszersmind!

 

Rákóczi fejedelem zászlóinak híres  felirata Istennel a hazáért és a szabadságért. A később nemzeti Himnuszunkká lett Kölcsey-költemény ugyanezekkel a gondolatokkal indít: „Isten, áldd meg a magyart.” De a lánglelkű költő, Petőfi sem beszél másról, amikor az első március 15-én híres versét szavalja, melynek  visszatérő gondolata, mindnyájunk által jól ismert sora így hangzik: „A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!”

 

         Az Élő Istenhez fordulnak, Aki az egyénekből közösséget tud és akar formálni, Aki benned is előhozza azt a rég elveszett érzést, jó érzést, hogy: „Szüksége van rám a közösségnek! Én is tehetek valamit az enyéimért, a körülöttem élőkért!”

 

Nem látunk a jövőbe, nem tudhatjuk biztosan, hogy mi lesz. Amit tudhatunk, az, hogy mi, akik itt vagyunk, mi milyen jövőt akarunk.

Szabad és erős országot, ahol az állam nem futamodik meg a feladatai elől, ahol az állam nem veszi el az emberektől jövedelmük nagyobbik felét, jó részét, ahol nem kölcsönös félelem, gyűlölet és erőszak az úr, ahol a rendőr valóban a rendet őrzi, ahol a gyereknevelés nem egyenlő a szegénység vállalásával. Ahol minden dolgozni akarónak jut munka, ahol minden tanulni vágyónak jut megfelelő képzés, ahol minden betegnek orvosi ellátás jut. Olyan országot akarunk, amelyik nem feléli a jövőjét, hanem megalapozza azt, olyan országot, amelyik a gyerekeire nem kifizetetlen számlákat, soha ki nem fizethető adósságot hagy, hanem a gyarapodás alapját. Olyan országot, amelyre valamennyien büszkék lehetünk. Amelyre büszkén tekinthetnek az itt élő magyarok is, ahonnan nem elmenekülni szeretnének a gyerekeink, a fiatalok, hanem éppen ellenkezőleg, ahol jó élni, ahol jó családot teremteni, otthont teremteni.
Amikor itt a Petőfi téren összegyűlünk a forradalom évfordulóján, valamennyien, akik itt vagyunk, pusztán a jelenlétünkkel  hitet teszünk a közös cselekvés értelme mellett.

 

1848. március 15-e faggat bennünket. Faggat elsősorban nemzeti létünkről, sorsunkról, a jövőről, a megmaradásról és annak titkáról. De faggat minket az ünnep mibenlétéről is! Olyan fundamentális kérdésekkel kell szembenéznünk, amelyek magyar nemzeti közösségünk sorskérdéseit érintik és amelyekre nekünk - a magyarság ügyében, megmaradásában elkötelezetteknek - kötelességünk választ találni. Lehetetlen kibúvókat keresni: hogy megosztottak vagyunk, hogy elveszítettük eszközeinket

 

A kibúvók és az önfelmentések keresése helyett tegyük fel inkább úgy a kérdést, ahogyan ezt Áprily Lajos csendesen, de elementáris erővel tette: " Akarsz-e fényt?" Akarunk-e magyar életet? Akarunk-e jövendőt abban a bizonytalan masszában és szellemi-lelki káoszban, amely bennünket, magyar nemzeti közösséget körülvesz.

 

Tisztelt Ünneplő Közönség!

 

Képesek vagyunk-e arra, hogy ma, amikor annyifelé tépettetünk, akkor itt és most is hitet tegyünk küldetéstudatunkról, meggyőződésünkről: Istennek volt és van gondolata velünk, magyar nemzeti közösséggel itt Kárpátalján.

 

1848. március 15-e visszafordíthatatlanul utat nyitott a polgári társadalom, a modern nemzetállam létrejöttének, megteremtette a jogállamiságot és a törvény előtti egyenlőséget.

 

1848. március 15-e üzenetének aktualitása, mint búvópatak újra és újra feltűnik és felszínre hozza a megtalált igazságot és nemzeti sorskérdéseink iránti érzékenységünk mindenkori felelősségét. Hozzá időről-időre, mint forráshoz térhetünk meg, ezért a mindenkori politikusoknak és írástudóknak, a nemzet polgárainak  kötelessége, hogy ezt a nemzeti forrást tisztán tartsa, hogy a nemzeti emlékezést éltesse és ébressze!

 

Tisztelt Egybegyültek!

 

Ma itt lélekkel kell emlékeznünk  1848. március 15-ére, az első felelős magyar kormányra, az áprilisi törvényekre, a szabadság és nemzeti szuverenitás megteremtésére, a nevesekre és névtelenek sokaságára, akiknek - mikor kellett, mikor szükség volt rá - helyén volt az eszük és helyén volt a szívük.

 

Mert az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékezete a magyar nemzet szabadságának őrlángja!

Sokszor szerették volna ezt az emlékezetet megszüntetni,  de éppen ez emlékezet lelke volt az a magyar emberben, ami értelmet adott neki / Jób 32,8./ a legkilátástalanabb és emberileg legreménytelenebb időkben is.

 

Ám ahhoz, hogy ez az őrláng minden időben világítson a nemzetnek, hogy utat mutasson a nemzet fiainak, szükség van levegőre! Olyan dús oxigénra, olyan "táplálásra", mely nem engedi kialudni, amely arra vigyáz szüntelen, nehogy kihunyjon a láng, az emlékezet,  az élet lángja. Terepre van szüksége, ahol az emlékezet "jól" érzi magát. Ahol magára talál az emlékezet és mindig éltető erőket vehet.

        

Ha ma és holnap akarunk fényt, akkor engedjük, hogy a magyar ünnep újralelkesítsen, újra elkötelezzen bennünket a '48-as eszmények és értékek mellett. Hogy képessé tegyen minket a nemzet szabadsága őrlángjának megvédelmezésére, hogy őrzőkként vigyázzunk a strázsán .

A mult nincs hatalmunkban A jővő igen!

Maradjon menedékünk Isten emlékezésünkben, ünneplésünkben és a magyar jövendőnk építésében, ahogyan Áprily Lajos ezt megrendítően adja elénk:

 

" S mikor völgyünkre tört az áradat

s már hegy se volt, mely mentő csúccsal intsen,

egyetlen kőszikla megmaradt,

egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten. "

 

Köszönöm türelmes figyelmüket!