Ungvári Református Egyházközség

Adventi kapuörök

2008-11-29 20:46:42 /

 

Adventi kapuőrök

A középkori európai királyi udvarok kapuiban díszes őrtornyokat építettek. Előttük színes egyenruhában gárdisták álltak őrséget. Karddal az oldalukon, lándzsával kezükben játszották szerepüket. De csak parádéztak, nem őriztek semmit. Néhol idegenforgalmi látványosságként máig megmaradt a dísz-kapuőrök szolgálata. Advent 1. vasárnapjának evangéliumában Jézus viszont arra szólította fel apostolait és követőit, hogy legyenek igazi kapuőrök. Álljanak szüntelen készenlétben, illetékteleneket ne engedjenek a várba behatolni. Zárják a kaput, mert sok érték van belül, de a kulcs legyen mindig kezükben, hogy a váratlanul érkező királynak azonnal ajtót nyissanak.
Advent a mai keresztényeket is virrasztó kapuőri szolgálatra buzdítja. A szentírási szöveg bemutatja, hogyan kell az Úr eljövetelére várni.

1. Állapotbeli kötelességeink teljesítésével

Egy gondos házigazdának el kellett utaznia hazulról. Távozása előtt összehívta szolgáit a díszterembe. Kijelentette: munkatársainak, barátainak tartja őket. Bizalommal egész vagyonát rájuk bízza. Szétosztotta a feladatokat, mindegyiknek kijelölte szerepét. A kapuőrnek, a portásnak lelkére kötötte, éberen vigyázzon és virrasztva várja hazatértét.

Nem nehéz megfejtenünk, hogy a házigazda magát Jézust jelenti, a szolgák pedig mi vagyunk. Feladatunk a földi élet megszervezése, állapotbeli kötelességeink teljesítése. A diák tanuljon és készüljön föl felnőtt feladatára. A házasok gondoskodjanak családjuk jólétéről, ellátásáról. A munkások építsék az országot. A politikusok vezessék a rájuk bízottakat. Az orvos, a mérnök, a bíró, a pap tartsa színvonalon magát saját szakterületén. Jézus tehát nem a tétlen várakozást kívánja, hanem az aktív munkálkodást.

Nem szabad égre néző szemmel kiejteni kezünkből a földi élet megszervezését. Prohászka püspök látott két kisgyermeket játszani a réten. Miközben a kisfiú sárkányt eregetett, a kislány ég felé nézve kiejtette kezéből a virágcsokrot. Nem az a keresztény feladat, hogy folyton az ég felé nézve kihulljon kezünkből a föld. Elmélkedéseiben hozzáfűzi a magyarázatot: „A vallási életük miatt tehetetlenné, dologtalanná váló emberek rossz úton járnak. Mert a földi élet ideálja a dalos kézműves, aki éppen mert az isteni élet megszállottja, munkájával Istennek válaszol. És jobb napszámos itt a földön.”

2. Éberséggel, virrasztással

A kapuőrnek, a portásnak virrasztania kell. Még éjszaka is készenlétben kell állnia, hogy a váratlan időben érkező háziurat beengedje. Az őskeresztények ezzel a lelkülettel éltek. Égő mécsessel a kezükben, szolgálati övüket derekukon bekapcsolva, készenlétben várakoztak. Éltek a világ javaival, szervezték az életüket, de folytonosan arra gondoltak, hogy a földi lét mulandó. Rövidesen jön az Úr, és örök élet kezdődik utána. Ezért tiszta, feddhetetlen és szent életet éltek.

A négy időpont, amit a szöveg megjelöl, a római őrségváltás idejét jelzi: este, éjfélkor, hajnali kakasszóra és virradatkor cserélték a katonai őrséget. Az átlagember az éjszakát alvással tölti. De az őrnek, meg a kapusnak nem szabad aludnia. Lehet, hogy a gazda csak a hajnali pirkadat után jön, de az is lehetséges, hogy már az esti őrváltás idejében megérkezik. Tehát nem lehet lazítani, éberen kell az egész éjszakát tölteni. A magaelhagyó, kényelembe süppedő, álmos lelkülettől kíván visszatartani az Úr. A virrasztás tehát arra való, hogy a kísértést felismerjük, a bűnre vezető alkalmakat elkerüljük, hibáinkat kiküszöböljük.

3. Feddhetetlen élettel

Ezt már Szent Pál fogalmazza meg a mai szentleckében. A korinthusi híveket megdicséri hitbeli ismereteik gazdagítása miatt. Elismeri bátor tanúságtételüket Krisztus mellett. De figyelmezteti őket a feddhetetlen életre való törekvésre. Jézus Krisztus napjára, vagyis az ítéletre nekünk is készen kell állnunk. Mert azon a vizsgán már pótkérdéseket nem tesznek fel. Osztályismétlésre sem lesz már lehetőség. Az adventi szent időben Isten gazdagabban árasztja ránk kegyelmét. Éljünk vele, használjuk fel bűneink leküzdésére. Fogalmazzuk meg jófeltételeinket.

Gondoljuk át, melyik főhibánkat kell elsősorban leküzdeni. Harag… lustaság… mértéktelenség… tisztátalanság… önfejűség… civakodás…? Öltsük magunkra Krisztust. Nem, mint a faág a hóbundát, külső dekorációként. Hanem mint a tavaszi virágdísz, amely belülről ékesíti a fát.

Az őskeresztények azért nem féltek az ítélet napjától, mert készenlétben várták. Úgy várták, mint a menyasszony várja esküvőre érkező vőlegényét. Mi is velük együtt fohászkodjunk a liturgia szavaival: „Marana-tha = Jöjj el Urunk Jézus Krisztus!”

Túrmezei Erzsébet: Krisztusra várunk

Nem tudjuk, MI JÖN, titok a holnap.
Némák a titkok. Nem válaszolnak.
Rejtő ködükbe szemünk nem láthat.
De elültetjük kis almafánkat,
bízva, hogy kihajt,
gyümölcsöt terem.
Titok a jövő.
Sürget a jelen.

Nem tudjuk, mi jön: titok a holnap.
Némák a titkok. Nem válaszolnak.
De a ma int, hogy híven szolgáljunk,
mert tudjuk, KI JÖN:
Krisztusra várunk.

Ha hirtelen jön, ha észrevétlen,
munkában leljen, ne resten, tétlen!
Testvérek terhét vállalja vállunk!
Mert tudjuk, KI JÖN:
Krisztusra várunk.

Hajnal Róbert/Magyar Kurír
© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.
Az interneten: http://www.magyarkurir.hu/hirek/?24715