Bevezetés: Amikor megtörténik a húsvéti csoda, Krisztus feltámadása, nagyon sok különböző reakcióval találkozunk az Igében. Ott vannak például a megdöbbent asszonyok, akik hazarohannak a hírrel. Ott vannak a tanítványok, akik először nem hisznek az asszonyok szavának, s aztán személyesen találkoznak a Feltámadottal. Ott van Tamás, aki valamiért hiányzott a tanítványok közösségéből, amikor azok először látták Jézust, és nem akar hinni nekik, mígnem Jézus újra eljön közéjük, Tamás megérintheti Őt és megszűnik benne minden kétség. Az emmausiak nem ismerik meg őt az úton, mígnem Jézus megtöri a szemük láttára a kenyeret. Valahogy úgy tűnik, hogy senki nem volt igazán felkészülve Húsvét csodájára. Úgy tűnik, hogy a tanítványok sok mindent el tudtak hinni, de ezt az egyet valahogy egyikük sem. Ez nem ment a fejükbe, ezt nem tartották lehetségesnek. Hogy Jézus meghaljon és azután visszatérjen a halálból, ez már valahogy nekik is sok volt. Pedig láttak már halottakat feltámadni: Lázárt, aki kijött a sírjából; a naini özvegy fiát felkelni a temetési menet közepette; Jairus leányát, akit Jézus visszaadott zokogó szüleinek. De ez most egészen más volt, mert itt éppen Jézus feküdt holtan, az Isten Fia, a próféta, a csodatévő, a mennyei hatalommal bíró Mester volt leplekbe göngyölve, és kiterítve úgy, akár bármelyik halandó. Körülnéztek és nem láttak senkit maguk között, aki visszahozhatná. Beletörődtek a halálába, mert úgy gondolták, hogy az Ő hatalma is csak a haláláig tart. Ebben tévedtek, hiszen Jézus megmondta előre, nem is egyszer, hogy vissza fog térni a halálból, hogy Őt nem lehet végképp elpusztítani, nem tarthatja fogva a sír. Erre nem voltak felkészülve a tanítványok. Valahogy kimentek Jézus szavai, Jézus ígéretei a fejükből. Ami viszont különös, hogy a főpapok és farizeusok nem felejtették el Jézus szavait a feltámadásról. Csakhogy ők egészen másképp értelmezték azokat. Ők abban láttak veszélyt, hogy ha Jézus testét netalán ellopják majd a tanítványok, akkor majd futótűzként terjed az ő feltámadásának a híre. Még Jézus halálakor Pilátus elé állnak és azt kérik tőle, hogy őriztesse a sírt. Így szóltak: „Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok! Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek és ellopják őt, aztán azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül! Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előzőnél.” (Mt 27,63-64) Ámde Pilátus nem adott katonákat erre az általa feleslegesnek, nevetségesnek vélt célra, így a Nagytanács a saját pénzén fogad őröket, akik a sírt őrzik éjjel és nappal. Különös módon készültek a Húsvétra: minden erővel azon voltak, hogy az ne történjen meg. Krisztus azonban másként gondolta a dolgot…

1. Istentagadó életek
Egy pillanatra álljunk meg és gondolkodjunk el ezen a képen. A Nagytanács viselkedése, intézkedése Pilátusnál, majd a sírnál, mintegy megelőző intézkedés. Kicsit nevetséges kimondani, de Isten cselekvését, Isten csodatételét akarták megakadályozni emberi erővel. Persze, az ő előadásmódjukban Pilátus előtt Jézus csak egy csaló, csak egy bűvész, aki elkápráztatja a népet mindenfélével. Ezt mondják Pilátusnak, de legbelül tudják, hogy Jézusnak valódi hatalma volt. Hiszen a jeruzsálemi templomban is gyógyított, hiszen száz és száz jelentés futott be hozzájuk arról, hogy egy újabb beteg gyógyult meg, egy újabb halott támadt fel, hogy Jézus megvendégelt ötezer embert néhány kenyérrel és hallal. Ezekről mind tudtak, és mégis azt mondják Pilátusnak: Jézus csaló. Ezt kellett mondaniuk a helytartónak, mint ahogyan ezt mondhatták mindenkinek, aki csak megkérdezte tőlük: Jézus-e a Messiás, a megígért Megváltó, Ő lenne-e az Isten Fia vagy sem? Ilyenkor azt kellett mondaniuk: ő egy csaló. Ebben egyeztek meg, így védték magukat, a már régóta rosszul működő egyházi rendszerüket, így védték a megélhetésüket, tekintélyüket. Döbbenetes kimondani, de Isten hivatalos szolgái Isten ellen dolgoztak. Krisztus ellen tanúskodtak. Merthogy ilyet is lehet ám. Nem csak mellette lehet tanúskodni, nem csak Róla lehet tenni hitvallást és az Ő hatalmáról, az átélt csodákról és megváltoztatott életről, de ellene is lehet tanúskodni. Istentagadó életet is lehet élni, és megragadni minden lehetőséget arra, hogy ezt a nézetet terjesszük. Sok ember van ma is ezen a világon, aki erről tanúskodik Húsvét idején. Nem csak szavakkal, nem csak hamis bizonyságtételekkel, de az egész életükkel.
Milyen különös jelképrendszere lett ennek az ünnepnek: nyulak, tojások, kölnivíz. Húsvéti ételek, locsolkodás, miegymás – olyan jól el tudják feledtetni az emberekkel, miről is szól ez az ünnep valójában. Egy jó barátom javaslatára megnéztem egy riportot, amelyben megkérdezték az utca emberét, minek az ünnepe a Húsvét. Félelmetesen buta és rossz válaszokat adtak az emberek: a tavasz ünnepe, a rügyfakadás, a nyúl, a tojás ünnepe. De egész nyugodtan hozzá lehetne tenni azt is, hogy az evés ünnepe, a falánkság ünnepe. Esetleg azt, hogy a részegség ünnepe. Esetleg a kisebbek azt is mondhatnák, hogy a pénzkeresés ünnepe, mert egy vicces versikéért cserébe már nem hímes tojást várnak sokan, hanem egy ötvenest. Apró mozzanatok, amelyek az ünnepet kiforgatják önmagából. Amitől ez az ünnep akár istentagadó ünneppé is lehet. Hiszen nem csak Jézus korában, de minden időben vannak emberek, akik minden erejükkel azon vannak, hogy letagadják Isten létét, munkáját, hatalmát, hogy nevetségessé tegyék Őt, hogy csalónak kiáltsák ki az Ő Fiát. Minden időben vannak emberek, akik önző módon csak arra gondolnak, hogy ha valóban elfogadnák Istent, akkor minden megváltozna az életükben, és nem akarják ezt a változást. A főpapok, a farizeusok nem akarták ezt a változást. Nekik minden jó volt úgy, ahogy volt. Hogy élősködjenek a népen, hogy mindenki hajbókoljon előttük, hogy egyedül az ő tekintélyüket fogadják el. Megszokták a díszes templomot, s a díszes papi köntösöket, a fényűző életet és felelőtlenséget. Nekik jó volt így, nem akartak változást. Ezért feszítik keresztre az Isten Fiát, ezért őriztetik a sírt, ezért tesznek meg minden szükséges lépést, hogy Jézus ne tudjon beleavatkozni az életükbe. Csakhogy Jézus, az Isten Fia, nem egy súlycsoportot képvisel az önző, hatalommániás és kegyetlen Nagytanáccsal. Számára teljesen érdektelen, hogy mekkora követ hengerítettek a sírra, és hogyan pecsételték le, hány katona őrzi azt és hányan hazudják Róla, hogy csaló. Jézus kilép a sírból, s a megrettent őrök elmenekülnek; Jézus visszatér az övéihez és felborít minden istentagadó tervet. Nincsen olyan ideológia, nincs olyan rezsim, diktatúra, amely visszazárhatná Jézust a sírba, amely el tudná hallgattatni a tanítványok seregét, amely képes volna bármit is tenni az Élő Isten ellenében. Persze, megpróbálták és megpróbálják még nagyon sokszor. Az itt jelen lévő gyülekezet java része még emlékezhet azokra az időkre, amikor megint megpróbálták. De Jézus megígéri az övéinek, hogy az Egyházon a pokol kapui sem arathatnak diadalt. Még az ördög is tehetetlen Jézus hatalmával szemben…

2. Szembesülés a csodával
A legérdekesebb ebben a felolvasott történetben az, ahogyan a Nagytanács reagál a Húsvéti csodára. Ők azok, akik, amikor hallják a megrémült katonák jelentését, azonnal cselekednek: lefizetik az őröket, hogy mondják azt, hogy a tanítványok lopták el Jézus testét. Az Ige így mondja: sok ezüstpénzt adtak nekik. Már kifizették Júdást, már megfizették az őrséget a sír mellett, de most megint fizetnek. Most azért kell a zsebbe nyúlniuk, hogy a megállíthatatlan, tagadhatatlan húsvéti csodát mégis valahogy elhallgassák az őrök. Az ördög invesztál, az ördög befektet: pénzt, hatalmat és emberéletet abba, hogy valahogy titkon maradjon, valahogy rejtve maradjon a húsvéti csoda. Valahogy titokban maradjon az ő bukása, valahogy maradjon minden a régiben, hogy az emberek továbbra is hit nélkül, reménység nélkül éljenek, rettegve a haláltól, tombolva a jelenben. Az ördög nagyon sokat invesztál abba, hogy úgy tűnjön, ő ennek a teremtett világnak az ura. Hogy csak a gonoszság érvényesülhet, csak a csaló, a hazug ember lehet valaki ebben a világban. Csak hazug úton, csak hamis módon lehet boldogulni. Az ördög invesztál, a papok fizetnek, az őrök hallgatnak. De semmit nem ér az ő hallgatásuk, mert már szaladnak az asszonyok a hírrel, s majd fut Péter is, János is, Jakab is. Rohannak az emmausiak, s egyre többen, egyre hangosabban kiáltják: Jézus Krisztus feltámadt! Az Isten Fia legyőzte a halált, Jézus Krisztus megnyitotta az utat a Mennybe, magára vette a bűneinket és a keresztfára szögezte azokat. Ahogyan Pál írja a mai igeszakaszunkban: „Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” (1Kor 15,54-55)
Olyan megdöbbentően szomorú, hogy a Nagytanács nem tart bűnbánatot, nem borul Isten elé, nem könyörögnek irgalomért a csoda hallatán, hanem továbbra is azon a hazug úton járnak, amelyen elindultak. Félelmetes, de azt kell mondanunk, az ördög rendkívül következetes az ő munkájában. Sikerült felnevelnie egy olyan nemzedéket, akik a legnyilvánvalóbb csoda ellenére is istentagadók maradnak. Tagadnak a végsőkig. Ragaszkodnak a hazug történethez, ragaszkodnak a Krisztus nélküli életükhöz, mindent megtesznek, mindent megmozgatnak azért, hogy semmi ne változzon az életükben. De Istennel nem jó packázni, nem jó vele szembemenni. Alig néhány évtized, és Titus lerohanja majd a lázongó Jeruzsálemet és kő kövön nem marad. A becses templom, a díszes munkahely, amihez úgyannyira hozzászoktak Kajafásék, s az írástudók, s a farizeusok: nincsen többé. Azóta sincsen. Templom nélkül maradtak, mert Isten terve szerint nincs szükség többé áldozatra, nincsen szükség, mert az Ő egyszülött Fia már meghozta a legnagyobb, legtökéletesebb áldozatot. A főpapok azt hitték, ha elég pénzt fektetnek az ügybe, sikerül elhallgattatniuk a keresztyénséget, sikerül elnémítaniuk a húsvéti örömhírt. De ők szégyenültek meg, ők maradtak templom és hivatás nélkül, mert ha nincs templom, nincs szükség többé áldozó papokra sem. Különösek Isten útjai, kifürkészhetetlenek és igazságosak. Az istentagadó ember fizet, újra és újra fizet az ő hitetlensége miatt, és mindig ráfizet. Különösen az utolsó napon válik majd nyilvánvalóvá, mennyire ráfizet mindenki, aki az Élő Istennel szemben állt.

3. Eltitkolni az eltitkolhatatlant
Különösen zárul a mai igénk: a katonák elfogadták a pénzt, terjesztették a hamis hírt, és „el is terjedt ez a szóbeszéd...” Nem csak az Evangélium terjed, a szóbeszéd, a hazug hír, a pletyka is terjed. Mert mindig van, aki terjessze, népszerűsítse. Mindig van, aki hazudjon Istennel szemben is akár. Nem csak a tanítványok indulnak útnak, hogy hirdessék az Igét, hogy bizonyságot tegyenek Krisztusról, de elindul mindig egy-egy csapat ateista, elindulnak mindenféle hazug vallásalapítók, elindulnak, hogy Isten ellen, Krisztus ellen, a húsvéti csoda ellen tanúskodjanak. Megpróbálják eltitkolni az eltitkolhatatlant. Az ördög minden erőt mozgósít, minden emberét harcba küldi, csak hogy túlharsogja a hazug szó az örömhírt. Ma is invesztál, ma is sokat fektet be abba, hogy a Húsvét ne Krisztusról, ne a győzelemről, ne a feltámadásról szóljon. Sokat kell fektetni abba, hogy csokinyulakkal legyen terítve a piac, hogy idétlen akciófilmek menjenek a tévében, hogy a locsolóversekben ne legyen Krisztus, hanem inkább egy kis pajzánság, káromkodás, idétlenség. Sokat kell fektetni abba, hogy ilyenkor az emberek annyit egyenek és igyanak, hogy semmi kedvük ne legyen templomba menni, Isten elé borulni, elgondolkodni az életükön. De tovább is megyek: sokat fektet abba az ördög, hogy a hitre jutott keresztyének is hallgassanak. Hogy egész egyszerűen ne adják tovább az örömhírt, hogy ne beszéljenek Istenről a családjuk előtt, a barátaik előtt, hogy szégyelljék magukat, amiért hisznek…
Manapság, az információs kor hajnalán, sokat háborognak az emberek azon, ha valamit eltitkolnak előlük. Micsoda hőbörgés volt Csernobil miatt, micsoda lázongás van Fukusima miatt, milyen paprikás lett a hangulat, amikor titkos kormányrendeletek és levelek láttak napvilágot a WikiLeaksen. De forronganak az emberek, amikor egy diktátorról kiderül, mennyire kihasználja és kifosztja a népét, amikor vezető emberekről kiderül, hogy mennyit csaltak el, és mennyit hazudtak. Én nem háborodom fel ezeken, mert a világtörténelem legnagyobb eseményét, Isten Fiának a kereszthalálát és feltámadását sokkal többen hallgatják el, és sokkal többen hallgatnak arról is, hogy a legkegyetlenebb diktátor, a legaljasabb, leggonoszabb vezető, aki minden hazugság atyja még mindig el tudja hitetni a világgal, hogy ő ül a trónuson. Sokan még ma sem tudják, hogy legyőzetett, hogy az Isten Fia diadalt aratott fölötte. Igen, el lehet titkolni a Húsvétot is. Persze, nem véglegesen. Mert el fog jönni a nap, amikor minden szem látja majd eljönni az Isten Fiát nagy hatalommal és dicsőséggel. Eljön a nap, amikor minden nyelv vallja majd, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. Eljön a nap, amikor mindenki térdet hajt majd előtte. De addig is rajtunk áll, kedves keresztyén testvéreim, hogy terjed-e a csoda híre vagy sem, hogy elmondjuk-e vagy elhallgatjuk-e, hogy megengedjük-e az ördögnek, hogy egy kis sonkával, egy néhány felessel meg egy-két csokitojással betömje a szánkat, vagy pedig hírvivőkké leszünk, apostolokká, Krisztus küldöttjeivé ebben a világban, akik nem szégyelljük az örömhírt, hanem továbbadjuk azt. Adjon az Úristen bölcsességet és bátorságot ahhoz, hogy jó döntsünk! Ámen.