Ráti Református Egyházközség

Csapi csendesnap

2011-05-02 15:49:10 / Szimkovics Tibor

A Csapi Református Egyházközség mintegy hagyományszerűen rendezte meg az idei esztendőben is az Ung megyei felnőtt csendesnapot.

Az alkalom egy áhítattal kezdődött, amelyet a gyülekezet lelkipásztora, Balogh János tartott a Mk 8,22-23 alapján. Szolgálatában arról beszélt, hogy a bétsaidai vak Krisztushoz vezetett ember volt. Tehetetlenségében, kiszolgáltatottságában másokra volt utalva, s olyan jó azt olvasni, hogy az őt körülvevő emberek a legjobb cél felé vitték: Krisztushoz. Nekünk is komolyan el kell gondolkodnunk azon, hogy mit adunk át, mit hagyunk örökségül a körülöttünk lévőknek. Szeretteinknek, barátainknak a legjobbat, a legnagyobbat adjuk-e? Hatalmas dolog, ha valakit el tudunk vezetni a Mesterig, hiszen Nála nyílnak meg a szemek, Tőle kaphat gyógyulást test és lélek egyaránt.

Az első előadás Stefán Zoltán lelkipásztor tartotta, amelyet a Lk 12,16-17 alapján a földi gazdagságról tartott. A példázatbeli ember hirtelen meggazdagodása egyfelől vonzó, evilági mérték szerint teljesen logikus, hogy bővíteni akarja a gazdaságát, csűröket kíván építeni, felhalmozza a későbbi időkre a vagyonát. Másfelől azonban kiderül, hogy a lelkület, amellyel harácsolt ez az ember, teljesen ideköti, ehhez a földi világhoz. Sem Istent, sem embert nem ismer. Sem a hálaadásnak, sem a mások irányi könyörületnek a jeleit nem mutatja. Egyedül az a gondja, hogy hová takarítsa be a bőséges termést.
A második előadó Balogh Attila esperes volt, aki az előbbi igeszakasz folytatásaként a Lk 12,18-19-et olvasta fel, majd arról szólt, hogy ennek a példázatbeli embernek a mentalitása mennyire jellemző lett napjainkban. Az én mindig többet akar. Hiányzik a megelégedés, hiányzik a mértékletesség. Szinte mindent a pénzhez kötünk, az anyagiakban látjuk a boldogulásunk kulcsát. Végül pedig mindig többet akarunk, soha nem elég. A gazdag ember csak önmagával folytat párbeszédet, önmagát nyugtatja és bíztatja: „Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál!” Sokszor találkozunk ezzel a lelkülettel, sokszor úgy tűnik, hogy semmi mással nem törődnek az emberek, csak a pénz felhalmozásával. Egy személyes történet kapcsán idézte az egyik ismerősének a megnyilatkozását, aki azt mondta: ha van pénz, van minden. Mégis, a példázatbeli ember az, aki rendkívül szegény. Nincs jelen az életében Isten, nincsenek ott a szerettei, sem a barátai. Senkivel nem kíván osztozni, és ezért mérhetetlenül szegény. Assisi Ferenc életéből is példát merítve, a szerzetes rövid imádságát idézte az igehirdető: Istenem, mindenem. Aki ezt ki tudja mondani, már nem lehet szegény ember; sőt, aki igazán bízik az ő Istenében, az válik valóban gazdaggá.

A szolgálat után a gyülekezet meginvitált bennünket egy szeretetvendégségre is, ahol kellemes beszélgetések folytak, testvéri kapcsolatok szövődtek.
A harmadik előadó a szünet után Héder János egyházkerületi főjegyző volt, aki a példázat lezárását olvasta fel, a Lk 12,20-21-et. Az igazi gazdagságról beszélt az igehirdető, mintegy rámutatva arra, hogy a gazdag ember monológját hogyan szakítja meg az Élő Isten megszólalása. Immár valódi párbeszéd alakul ki, hiszen az Úr is elmondja a saját álláspontját: bolondnak nevezi ezt az embert. A Szentírás sohasem dobálózik a bolond szóval, csakis indokolt esetben használja Jézus is. Ebben az esetben a gazdag ember valóban bolond, hiszen olyasvalamire építette fel az életét, amit egy szempillantás alatt elveszít. A mennyei kincsek kimaradtak az életéből. Az Úr bennünket is tanít, figyelmeztet, alázatra int. Meg kell látnunk, hogy az Isten szerinti gazdagság más. Abban benne rejlik a szeretet, az Isten iránti hála és az egymás iránti törődés. Amikor Jézus a Mt 25-ben a végítéletről szól, akkor éppen azokat nevezi áldottaknak, akik jót cselekedtek akárcsak eggyel is a Király legkisebb atyjafiai közül. Sokszor ezek a hétköznapi karnyújtások, áldozatok jelentik a lelki meggazdagodást. Isten szeretetének jelenléte az életünkben a bizonyítéka annak, hogy igazán gazdagok vagyunk. „Aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet.” –idézte János apostolt az igehirdető. Az alkalmat imádsággal és énekszóval zártuk, lelkileg megerősödve, tartalmas gondolatokkal a szívünkben térhettünk meg hajlékainkba. Istené legyen a dicsőség!

Galéria: