Ráti Református Egyházközség

A forradalom évfordulóján

2011-04-30 23:50:49 / Szimkovics Tibor

 

A márciusi ifjakra emlékezve, Isten előtt fejet hajtva közösen ünnepeltünk Rát község magyarjaival. Évről évre egyre többen érzik úgy, hogy az emlékezésen túl ennek az ünnepnek van egy jövőbe mutató, bátorító és megerősítő jellege.

A felszólalók között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárától, az ungvári konzulátus munkatársnőjén át a helyi lelkészekig többen is szót kaptak. Valahol mindnyájan éreztük és tudtuk: viharos idők ezek a mostaniak, elszántságra, bátorságra és hűségre van szükség a magyarság részéről.  Az alkalom fényét emelte, hogy a helyi szeretetotthon csemetéi énekeltek Ivaskovics József vezetésével. Szimkovics Tibor felszólalásának vázlata olvasható, a Tovább gombra kattintva, valamint megtekinthető a képgaléria...

Isten, aki megtart

Textus: ApCsel 27,18-25: "A vihar hevesen dobált bennünket, azért másnap kidobálták a hajóterhet, harmadnap pedig a hajó felszerelését dobálták ki saját kezükkel. Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye. Minthogy már sokat éheztek is, Pál felállt közöttük, és így szólt: „Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt. Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó. Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.”

Viharok voltak, vannak és lesznek. Estéről estére elborzadva nézhetjük azokat a légi felvételeket, amelyeket Japánban a Tsunamiról készítettek. A pusztító erejű földrengés után a szökőár nekiindult, és semmi nem álhatott az útjába. Együtt sodorta a luxushajót a bádogkunyhóval, az autókat a házak előtt álló fákkal, ami csak az útjába került... A vihar jön és megy. Nem válogat. Nem mérlegel. Jön és pusztít. Senki sincs biztonságban. Egyszer – ha még nem jött volna – félő, hogy mindenki életében jön a vihar, öltözzön egy betegség, egy haláleset vagy egy nehéz élethelyzet „jelmezébe”. Isten sohasem mondta, hogy nem jön majd a vihar. Sohasem ígérte, hogy minket elkerül a szökőár, vagy az élettragédia, a halál, vagy a válás, vagy ki tudja még mi. Ebben nem bízhatunk és nem is reménykedhetünk, de abban igen, amit Isten ígért és megmondott. Nem elég csak megérteni, hanem meg kell tapasztalni a római levél ígéretét: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” (Róma 8,28).
Mindig érteni és érezni, hogy miért jó az nekem, hogy egyetlen hajszál sem eshet le a fejemről az Isten tudta nélkül. Meg kell értenem, hogy Isten nem mondta, hogy nem lesz vihar, de azt mondta, hogy akik benne bíznak és hisznek, azoknak, amikor elült a vihar, egy új élet lehetőségét készíti el. Ezért bizakodjatok!
A hajón egyedül Pál tudta ezt, mindenki más halálra rémült: a foglyok éppúgy, mint a katonák. Abban a katasztrofális élethelyzetben egészen összezsugorodott az önérzetük, a hiúságuk, büszkeségük, és egészen egyszerűen féltek. Féltek a következő hullámtól, s attól, hogy a vihar még soká elhúzódik, de legfőképpen attól, hogy ezzel szemben semmit nem tehetnek.
A forradalom hőseire és áldozataira emlékezve meg kell látnunk, hogy a vihar, ami eljött 1848-ban, elkerülhetetlen volt. Az emberi szabadságvágy és a zsarnoki uralom összeütközése elkerülhetetlen volt. Mint ahogyan az is, hogy áldozatok legyenek és megtorlás, s hogy véres emlékek maradjanak utána. Elkerülhetetlen vihar volt a szabadságharc, és elkerülhetetlenül, óhatatlanul magával sodort emberéleteket, családokat, édesapákat, férjeket és fiakat. Magával sodort egy ifjú nemzedéket, akik hittek és reménykedtek a szabadságban, és abban, hogy magyar földön magyarul szólhatnak még. Ilyen viharok vannak és lesznek még. Amikor próbára tétetik a hitünk, a hűségünk, a nemzettudatunk. Amikor ki kell állnunk és nem lehet hallgatnunk tovább, és nem lehet eltűrni többé a zsarnoki hatalmat. Időnként jön egy ilyen vihar. És elvisz, elsodor tatárt, törököt, osztrákot és oroszt, királyokat, császárokat és pártvezéreket; de bizony magával sodor vértanúkat és hősöket is. Nem tudjuk pontosan, hogy az életünk viharai mikor jönnek és meddig tartanak. Annyit tudhatunk, amennyit Pál apostol: Isten velünk van, s ha Ő velünk, kicsoda ellenünk? Amikor Jézus lecsendesíti a vihart az ő tanítványai szeme láttára, akkor ezt kérdezik: „Ki ez, hogy a szeleknek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?” Lk 8,25 Mi már tudjuk a választ. Tudjuk, hogy azért lehetünk egészen szabadok, mert Isten Fia tett azzá, mert a Golgota keresztjén vívta meg a legnagyobb szabadságharcot. S mert az Ő áldozata által váltunk Isten gyermekeivé. Ezt tudva, nincs miért rettegnünk. Akkor sem, ha a viharok hatalmasabbak nálunk, mert minden viharnál hatalmasabb a mi Istenünk. Rajtunk Ő csak a hűséget kéri számon, a kitartást és belé vetett bizalmat, hiszen tudjuk, Jézus mondta: „Aki mindvégig kitart, az üdvözül.” (Máté 24,13)

Galéria: