Ráti Református Egyházközség

Balatonfüredi út

2010-07-06 21:54:07 / Szimkovics Tibor

Gyülekezetünk néhány fiatalja – a Ráti Általános Iskola diákjaiként – meghívást kapott Balatonfüredre, ahol is a Kárpátalja Barátai Közhasznú Egyesület várt bennünket nagy szeretettel. Az Egyesület néhány évvel ezelőtt Barta Lívia tiszteletes asszony kezdeményezésére, Petrőcz Lászlóné Marika néni koordinálásával jött létre. Két évvel ezelőtt a balatonfürediek már vendégül láttak egy gyermekcsoportot, s az idei esztendőben is létrejöhetett a találkozás. Ez alkalommal a tanári testület kísérete mellett meghívást kapott református gyülekezetünk lelkésze és hitoktatója is.

 
A megérkezésünk után rögvest elvezettek bennünket a szálláshelyünkhöz, és a fáradalmas utat a Balatonban fürdőzve pihenhettük ki. Az első este az ismerkedésről, illetve a meglévő ismeretségek felelevenítéséről szólt.
Ottlétünk másodnapján fiataljaink már felléptek a Kisfaludy Színpadon. Néhány ének, szavalat, illetve tánc képezte a műsorunk gerincét. Többek között Szabó Eszter előadásában Bódás János Ki van jelölve a helyed c. versét hallhattuk; a Keleti Kárpátok c. dalt a Kárpátia együttestől, illetve a Nox együttes Forogj világ c. dalára saját koreográfiával táncoltak fiataljaink. A köszöntések után innen továbbindultunk, s részt vehettünk egy hajós kiránduláson Tihanyig és vissza. Az Úr Isten csodálatos időjárással ajándékozott meg ezekre a napokra, így ezek az élmények kétségtelenül belevésődnek majd a gyermekek szívébe. Délután már nézőként ülhettünk le megnézni egy remek színi előadást, amelynek Csalóka Péter volt a címe. A győri Forrás Színház színészei játszották el számunkra. Óriási élmény volt testközelből látni egy ilyen kiváló színtársulatot. Az estét ismét strandolással zártuk.
 
A harmadik nap reggele a Kék Szalag vitorlás verseny megnyitóján való részvétellel indult. Leírhatatlanul szép volt a több mint hatszáz hajó elindulása. Innen visszatérve a Lóczy barlangot tekintettük meg, illetve a Széchenyi Kertészeti Szakiskolát az igazgató úr vezetésével. Egy hosszabb strandolás után az estét ismét kulturális műsorok megtekintésével zártuk, szintúgy a Kisfaludy Színpadnál.
 
Negyedik napunkat egy csodálatos kirándulással nyitottuk a Herendi Porcelán Manufakturába. Amikor végigvezettek bennünket a műhelyekben, illetve a kiállított kész tárgyak között, sokszor nyitva maradt a szánk. Leírhatatlanul szép élmény volt közelről megtekintenünk a porcelántárgyak készítését, illetve festését. A következő állomásunk egy veszprémi városnézés volt, amely szintén nagyon szép volt. Az út innen egy bob-pályára vezetett, ami kétségtelenül a hét egyik legnagyobb élményét hozta el számunkra. A kanyargós pályán való többszörös lesiklás alaposan megemelte a fiatalok adrenalin-szintjét. Az esti programunk táncos-mulatós jelleget öltött, élő zenét Jehoda Ferenc szolgáltatott.
 
Az utolsó Balatonfüreden töltött napunk istentisztelettel kezdődött. Csoportunk előbb az evangélikus, majd a református templomban szolgált énekkel, illetve verssel. A református istentiszteletet pedig Szimkovics Tibor lelkész tartotta, a szíves meghívásnak eleget téve. Az Igét a Mt 25,31-46 alapján hirdette. A helyi lelkipásztor, az erdélyi származású Miklós Ferenc nagy szeretettel üdvözölt bennünket, és szívből fakadó szavakat szólt a határon túliak helyzetéről, valamint arról, mennyire csodálatosan gyógyítja az Úr a szétszakított nemzet sebeit. A délutánt minden gyermek, illetve felnőtt egy-egy családnál töltötte, változatos programokkal, kicsit személyessé is téve a találkozást. Az esténket ismét a Széchenyi iskolánál töltöttük, ezúttal tábortűznél beszélgetve. Éjszakába nyúlóan, s jó kedvvel töltöttük az időt vendéglátóinkkal, s ismét közelebb kerültünk egymáshoz lélekben.
 
Egy olyan kapcsolat folytatása ez, amely egyházi vonalon indult bár, mégis azóta kiterjedt iskolánkra, egész közösségünkre, s talán mondhatjuk azt, hogy példaszerű az Anyaországgal való kapcsolattartásban. Most abban bizakodunk, hogy a mi ottlétünk után egy viszontlátogatást tehetnek majd azok, akik olyan szívesen fogadtak bennünket. Az Úr áldását kérjük Kárpátalja Barátai Közhasznú Egyesületre, s különösen annak mozgatórugójára, Petrőcz Lászlóné Marika nénire, akik nyugdíjas lelkészként különösen nagy és felelősségteljes munkát vállalt magára a nevezett egyesület elnökeként. Bízunk benne, hogy a baráti szálak és ismeretségek idővel mélyülnek és kiterjednek majd mind többekre, s ezzel is áthidaljuk, gyógyítjuk a trianoni döntés okozta sebeket magyar nemzetünkön.
 

Képek a Picasan:

1600x1200-as felbontásban, tömöríve a megszokott helyen.