A Csapi Református Egyházközség mintegy hagyományszerűen rendezte meg az idei esztendőben is az Ung megyei felnőtt csendesnapot.
2010. március 27-én a csapi református templomban gyűltünk össze, hogy egy tartalmas délelőttöt töltsük el egymással közösségben. Az alkalom négy igei szolgálatra, előadásra épült fel, amelyek egybekapcsolódva mutatták be Pál apostol második missziói útjának különös határkövét Filippiben.A Galériában található képek nagyobb felbontásban a megszokott helyen. Az alkalmon elhangzó második előadás itt olvasható:
Vádaskodó lelkek
Textus: „Amikor látták urai, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket. Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: „Ezek az emberek felforgatták városunkat. Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.” Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket. Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket. Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta.” (ApCsel 16,19-24)
Különös helyzetbe kerül Pál és Szilász Filippiben. Isten Igéjét viszik, evangéliumot hirdetnek, de mégis börtönben végzik. A kérdés, hogy miért? Mert a szolgálatuk közben átléptek egy bizonyos határvonalat. És ez a bizonyos határvonal a helybeli jóstehetség elnémítása volt. Egy fiatal leányzó követte őket a szolgálatuk útján, és nem tett mást, minthogy kiáltozott és hirdette: „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” Látszólag ez egy jó reklám. Ráadásul ingyen reklám egy helybélitől. Az ember azt gondolhatná, hogy Páléknak örömet kellene szerezzen, hogy hangosbemondón ismertetik meg őket Filippi városában. De Pál mégsem örül. Sőt, egyenesen bosszankodik a leány miatt. Az apostol azért bosszús, mert ők Szilásszal Filippibe nem azért mentek, hogy vándorcirkuszt mutassanak be. Nem a népszerűséget vagy hírnevet keresték. Isten Szentlelke irányította oda őket, feladatuk volt, küldetésük, mégpedig, hogy hirdessék a Krisztust. S ehelyett most az ő nevüket kiabálja, magasztalja, reklámozza egy démoni lélek. Pál aggodalma érthető, hiszen egy olyan közösségben mozognak, ahol a sokistenhit, a mítoszok és a boszorkányság keveredett egymással, az emberek szívesen jósoltattak, idéztek meg halottakat és imádtak bálványisteneket. És aki nekik csinál reklámot, nem más, mint egy démoni lélektől megszállt leány. Az emberek képzeletvilágában Pál neve, Jézus neve és a jósnő titokzatos képessége összekapcsolódott, és az avatatlan szem azt gondolhatta, hogy ezek egybetartoznak. Pedig a lélek, amelyik a leányból beszélt, gonosz lélek volt. Pál megelégelte a dolgot, és kiűzte azt Jézus Krisztus nevében. Nos, ekkor jön a fordulópont…
Megjelennek a leány urai, vagy ha úgy tetszik gazdái. Mint kiderül, egy rabszolgáról van szó, akit a képessége miatt igen nagyra becsültek. Nem az ember volt a fontos, hanem amit tud. Egy olyan városban, mint Filippi, nagy keletje lehetett a jóslásnak; s akik birtokolták az említett leányt, biztos megélhetést láttak benne. Ha egy pillanatra belegondolunk ebbe a helyzetbe, elborzadunk. Egy emberi lény gyötrődik az ördög kötelékei alatt, démon szállja meg a lelkét, valakinek pedig ez jó pénzt hoz a konyhára. Amikor Pál kiűzi a gonosz lelket a leányból, a csinos kis kereset is elveszett. Különös szójátékkal él itt a görög nyelv, előbb a gonosz lélek megy ki, majd a könnyű haszon reménye távozik a leány gazdáiból.
Isten Szentlelke utat tört egy pogány világba, de azonnal megjelentek az ördög sötét erői is. Pált és Szilászt megragadják, és a város bírái elé rángatják. A vád pedig, ami elhangzik ellenük, enyhe túlzás: felforgatták városunkat! Bizonyára volt ott egyfajta ellenszenv a zsidókkal szemben, mert erre is hivatkoznak, és nem túl sok gondolkodás után leszaggatják róluk a ruhákat és megbotozzák őket. Kíméletlen népbíróság az, amit Pálék a saját bőrükön tapasztalnak. Sötét erők mozdulnak meg, és a városi tömeg kitombolja magát az apostolon és társán. Ilyen fogadtatásban részesülnek Filippiben az Isten szolgái.
A kérdés, amit az elején feltettem, továbbra is él: miért történik mindez? S a válasz is nyilvánvaló: két hihetetlen erő csap össze Filippi városában. Isten Szentlelkének szabadító ereje a Gonosz megkötöző, sötét erejével. Egy pogány, elkanászosodott, babonákban és démoni bilincsekben élő néphez érkeznek el az Isten szolgái, és a fogadtatásuk ezért ilyen. Az igazság az, hogy ameddig „szőre mentén evangelizáljuk” a világot, ameddig kedves és szép dolgokat mondogatunk: elviselnek, eltűrnek bennünket. Ám amikor nyíltan összeütközik Isten igazsága az ördög hamisságával, az Életet adó Lélek azzal, aki kezdettől fogva embergyilkos volt, akkor egészen más a helyzet. Pál és Szilász megtapasztalja, milyen a nép dühe, akiket megfosztottak a jósnőjüktől. A felbőszült emberek, akik letámadják Isten szolgáit, nem is fogják fel, hogy a csata valójában már eldőlt akkor, amikor a gonosz lélek engedelmeskedett Jézus nevének. Az ő dühük, tombolásuk már csak az ördög kihátrálását jelzi. S ugyanakkor megjelenik benne az emberi elvakultság is. Ameddig Pál és Szilász csak hirdeti a tanait, senkit nem zavarnak igazán, ám amikor az ottlétüknek anyagi vonzata is lesz – hiszen elveszítik az „arany tojást tojó tyúkot”–, akkor már rájuk támadnak.
Pál és Szilász börtönbe kerül és kalodába zárják őket, de az igazság az, hogy Isten ügyét, hatalmát és szolgáit nem lehet kalodába zárni. A hatalom, amellyel Pál kiűzte a démont a leányból, nem az övé, hanem felette áll. Jézus nevében cselekednek, Jézus nevében szabadítanak meg egy leány a megkötözöttségből, és Jézus nevéért kell szenvedniük. Vissza kell emlékeznünk az Úr szavaira a Hegyi Beszédben: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.” (Mt 5,11-12) Senki nem köszöni meg Pálnak, hogy megszabadította a leányt, senki nem örül, hogy újra ép és egészséges; csak a veszteséget látják: a könnyű kereset odalett. Nem csupán az a néhány garas fájt nekik, de a tudat is, hogy egy olyan hatalommal kötöttek szövetséget mindezidáig, aki elbukott Pállal és Szilásszal szemben, Jézus Krisztus hatalmával szemben. Keserű dolog az ördöggel szövetséget kötni, mert előbb vagy utóbb rádöbbennek az emberek, hogy semmit nem nyertek, de mindent elveszítettek. Ezért tombolnak, ezért vádaskodnak, ezért mocskolják, ütlegelik az apostolt.
A vádaskodók önmagukról állítanak ki bizonyítványt: hazug szavaik, durva megnyilatkozásaik mind-mind az elkeseredettségüket mutatják. Rossz lapra tették fel az életüket, és bizonyára visszhangzottak még a fülükben a leány szavai: „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” (ApCsel 16,17) Ezek az emberek kalodába zárva is a Magasságos Isten szolgái. Sem a vádaskodás, sem a botütések, sem a leszaggatott ruha nem változtatnak ezen.
A vádaskodók, gyűlölködők megjelenése akkor is és ma is azt jelenti: az ördög vesztésre áll. Képtelen Isten ügyét feltartóztatni, képtelen szembeszállni Isten Szentlelkével, és végső tombolásában mindent és mindenkit bevet, hogy az Evangélium útjába álljon. Ahol szolgálni kezdünk, ahol bizonyságot teszünk, ahol felvállaljuk az Isten ügyét, megjelennek majd előbb vagy utóbb a vádaskodók is. Megjelennek a rágalmak és pletykák, megjelennek a gyűlölködők és irigyek, s mindazok, akik rádöbbennek, az életük rossz alapokon áll. Pálékat kalodába zárják, de éppen a börtön és a kaloda nyitják meg számukra a legnagyobb kaput az Isten Igéjének hirdetésére…