Csendesnapunkat egyetlen igevers köré építettük fel, az ApCsel 1,8-ra:
„Erõt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sõt egészen a föld végsõ határáig.”
Az elsõ elõadást Héder János fõjegyzõ, ungvári lelkipásztor tartotta közöttünk, aki egyébiránt a gyülekezet felügyelõ lelkipásztora. Elõadásában arról szólt, hogy mit is jelent valójában a tanúság a tanítványok számára. Mit jelent tanúvá válni ott, ahol korábban csak Jézus oldalán mutatkoztak. Mennyire nehéz a magunk otthonában, a saját falunkban, városunkban bizonyságot tenni a hitünkrõl, a reménységünkrõl. De Jézus szavai beteljesednek az elsõ Pünkösd alkalmával, amikor az addig gyáva és meghátráló Péter kiáll az emberek elé, és hirdetni kezdi a Krisztust. Pünkösd nélkül, Isten Szentlelke nélkül hiábavaló lenne a munkánk; hiábavaló lenne a próbálkozás. Azonban Isten munkája általunk érthetetlen csodává válik, amikor – Jézus szavaival – magától kezd növekedni az elvetett mag.
Az elõadás után énekszóval dicsértük az Urat, majd következett a folytatás. Szimkovics Tibor ráti és minaji lelkész az igevers második szakaszát vette alapul, azt elemezve, mit jelent a tanúságtétel Samáriában. Az elõadás központi részében elhangzott, miért is volt különösen nehéz terep Samária területe a tanítványok számára. A samáriaiakra Jézus korában úgy tekintettek, mint tisztátalanokra, hazaárulókra, keverék népre. Egy átlag zsidó egyáltalán nem is állt szóba ezekkel az emberekkel, még a földjüket is elkerülték, ha az északi és déli országrész között közlekedtek. Jézus pedig éppen a közfelfogással megy szembe, amikor beszélgetésbe kezd Jákób kútjánál a samáriai asszonnyal, vagy amikor példázatában egy samaritánust nevez irgalmasnak. Amikor elküldi az õ tanítványait szerte e világba, elõbb haza küldi õket, majd következetesen arra a területre, amelyet ellenségesnek véltek. S amikor Fülöp mégis elindul, a Szentírás tanúsága szerint, örvendezve és lelkesen fogadják Samáriában. Mindannyiunknak van Samáriája, vannak határok, amelyeken nem merünk átlépni, vannak emberek, akiket elkerülünk, akiktõl sebeket kaptunk, vagy rágalmakat, vagy akiket egyszerûen nem tartunk méltónak arra, hogy szóljunk hozzájuk. Ám nekünk is, ma is szól Jézus ígérete: erõt kaptok, amikor a Szentlélek eljön hozzátok, és akkor Samáriában is tanúim lesztek!
Az elõadás után
a ráti gyülekezet ifjúsága szolgált énekszóval, majd egy rövid bemutatás után következett a
Credo együttes zenei mûsora. Istenes verseket hallhattunk megzenésítve,
Ivaskovics József és
Varga Katalin tolmácsolásában, roppant lélekemelõ módon. A lelki táplálék mellett a testire is gondolnunk kellett, amit meg is tettek a ráti gyülekezet szorgos asszonytagjai. Csodálatosan elõkészített szeretetvendégségen vehettünk részt, s az idõt kellemes beszélgetéssel múlattuk.
Végül visszatértünk a templomba, és közösen meghallgattuk az említett igevers záró szakaszának magyarázatát
Kótyuk Zsolt elõadásában. A Föld végsõ határáig való eljutást az elõadó a Liebenzelli Misszió, a Wycliffe Bibliafordító Egyesület, valamint Molnár Mária munkásságán keresztül szemléltette. A misszió alapját négy pillérre helyezte az elõadó: az élõ Úr Jézus Krisztus jelenléte; az Iránta való szeretetünk és Vele való közösségünk; az Õ szavának való feltétlen engedelmességünk; valamint életet adó üzenetében maradéktalan továbbadása. Ma is ezen múlik, kikhez jut el rajtunk keresztül az Evangélium.
Az alkalmat énekszóval zártuk, s rövid búcsúzkodás után, lelkileg felüdülve hazaindulhattunk.
Istené legyen mindezért a dicsõség!