Ráti Református Egyházközség

Megemlékezés a sztálini terror áldozatairól

2009-11-29 14:39:59 / Szimkovics Tibor

Immáron hagyomány szinte minden magyar településen Kárpátalján, hogy november utolsó vasárnapján megemlékezzünk a sztálini terror áldozatairól. Az idei esztendőben kicsit rendhagyó módon ezt szerdai napra helyeztük át; mindazonáltal szép számmal jöttek el mindazok, akik még nem felejtették el ezt a magyarságot ért borzadályt.

A megemlékezésen szavalatok hangzottak el, amelyek a tragédiát tükrözték. A megemlékezésen felszólalt a helyi KMKSZ alapszervezeti elnöke, Illár Lénárd. Megosztotta velünk gondolatait a helyi plébános, Snepp Román; valamint gyülekezetünk gondnoka, Hajdu István is.  Szimkovics Tibor lelkipásztor pedig egy zsoltáridézet köré fonta rövid megemlékezését:
„Amikor Babilon folyói mellett laktunk, sírtunk, ha a Sionra gondoltunk. Az ott levő fűzfákra akasztottuk hárfáinkat. Mert akik elhurcoltak minket, énekszót követeltek tőlünk, és akik sanyargattak, öröméneket: Énekeljetek nekünk a Sion-énekekből! Hogyan énekelhetnénk éneket az Úrról idegen földön? Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem, bénuljon meg a jobb kezem! Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha nem emlékezem rád, ha nem Jeruzsálemet tartom legfőbb örömömnek!” (Zsolt 137,1-6)
Nagyon nehéz megfogalmazni a mostani időkben, mit is jelentenek számunkra az olyan kifejezések, mint a hazafiasság, örökség, történelmi gyökerek. A modernitás szinte mindent, ami a nemzetünkhöz, hitünkhöz vagy identitásunkhoz tartozik, elvet, maradinak tart. Két emberöltőnek elég eltelnie ahhoz, hogy az emberek elfelejtsék a mártírokat, hogy egyre kevesebben jelenjenek meg egy megemlékezésen, egyre kevesebb legyen a virág, gyertya; egyre kevesebb legyen a könny a szemekben. Az emlékezés elhomályosodik, megfakul, s végül eltűnik az emberi szívekből. Túlságosan el vagyunk foglalva a jelenünkkel, pedig nem ártana tudnunk, milyen út vezetett ahhoz az élethez, amelyben most élünk. Száz esztendővel ezelőtt magyarul beszéltek ezeken a földeken, s azóta beszéltek itt oroszul, németül, szlovákul; most éppen ukránul beszélnek… Száz esztendő, amely rengeteg keserűséggel, két világháborúval, Trianonnal, és sztálini önkényuralom áldozataival telt el. Hosszú volt ez a száz év, és mégis úgy tűnik, el akarjuk feledni.
Ne felejtsük el! Az elhurcolt nép ajkáról éppen Babilonban fakad fel az egyik legszebb hazafias zsoltár. Akkor értik meg, mit jelent számukra az otthon, a haza, amikor már elveszítik. Babilon folyóvizeinél nem szólal meg a hárfa, és nem fakadnak fel a vigadozó Sion-énekek. A panasz szava fakad fel az emberi szívekből, Istenhez kiáltanak!
Ma, akik itt állunk, talán megszokásból, talán tisztességből jöttünk el; de bárcsak úgy tudnánk visszatekinteni mártírjainkra, őseinkre, hogy kimondjuk a zsoltárossal: ha megfeledkezem rólad, édes hazám, bénuljon meg a jobb kezem, ragadjon az ínyem a nyelvemhez, ha nem téged tartalak örömömnek! Akiket elhurcoltak, így nyernek boldog emlékezetet; ha vannak utódaik, vannak fiaik, leányaik és unokáik, akik a hitet és a nemzet ügyét tovább viszik, tovább hordozzák magukban! Legyen ez a mai megemlékezés áldott emlékezés, és legyen bíztatás mindazoknak, akik elbizonytalanodtak, akik megtántorodtak, s akik megalkuvásra készültek: ne feledjétek el a hazátokat, s nemzetet amelyhez tartoztok; mert az soha nem a határvonalakban, politikában vagy a föld rögében élt, hanem az igaz emberek szívében!

Galéria

01.jpg 02.jpg 03.jpg 04.jpg 05.jpg 06.jpg 07.jpg 08.jpg 09.jpg 10.jpg 11.jpg 12.jpg 13.jpg 14.jpg 15.jpg