2010. augusztus 9.- én vette kezdetét kalandos erdélyi utazásunk. Hétfőn indultunk hosszú utunkra a Nagyberegi Református Líceumból. A felkészült csapat átkelt a Magyar – Ukrán határon. Debrecent átszelve jutottunk el az Ártándi határátkelőhöz. Fárasztó utunk első pihenője Nagyváradon volt. E gyönyörű városban megtekintettük a Nemzeti Színházat, a Városháza lenyűgöző épületét. Majd a Sebes-Körös folyó partjánál működésbe indultak a fényképezőgépek a szemet kápráztató kilátás megörökítésére. Nagyváradi pihenőnk végén átsétáltunk a Sas Palotán, Szigligeti Ede mellszobra előtt és megtekinthettük azt a kávézót, melyben Ady Endre találkozott Lédával. Mindezek után folytatódott utunk. Következő megállónk és egyben éjszakai szállásunk is Kolozsváron volt. A Protestáns Teológiai intézményben szállásoltak el bennünket éjszakára.
Augusztus 10-én, kedden, román idő szerint hat órakor keltünk. Bőséges reggelink után nekivágtunk felfedezni Kolozsvárt. Első célpontunk Mátyás királyunk szülőháza volt. Ezután átsétáltunk a Szent Mihály templomba, mely tükrözi az akkori kor egyik legjelentősebb stílusának, a gótikának fő célját, miszerint megmutatni mennyire eltörpül az emberi kicsinyhitűség, jelentéktelenség az „égi” magaslatokhoz, vallási, erkölcsi mércéhez, Isten végtelenségéhez képest. Ellátogattunk Mátyás király szobrához melyet, nem nézhettünk meg felújítása miatt. Felfedeztük a Tükör utca rejtelmeit. A Házsongárdi temetőben az események komoly fordulatot vettek. Megemlékeztünk Reményik Sándor és Dzsida Jenő síremlékénél életeket megváltoztató munkásságukról. A délelőtt tetőpontja volt a Kolozsvári Fellegvár, melynek lépcsői kifárasztották, látképe pedig kárpótolta a résztvevőket. Kevés pihenő és ízletes ebéd után folytattuk utunkat mely a Tordai sóbányába vezetett. A bánya eredeti funkcióját felváltva nem sóbányászatra, hanem gyógyászatra és turisztikára használják, illetve fejlesztik tovább. A lépcsők végtelenén lemerészkedve óriáskerék és golfpálya várja a látogatókat. A szerdai napon tovább utaztunk. Első megállónk Marosvásárhely volt. Utunk a Kultúrpalotába vezetett, ahol a tükörtermet és a szimfóniatermet csodáltuk meg. Idegenvezetőnk megmutatta a református kollégiumot, mely előtt Teleki és Bolyai szobra áll. Megfordultunk a Teleki tékában, melyről részletes információt kaptunk a könyvtár vezetőjétől. Megálltunk a magyarok számára egyik fontos történelmi helyszínen Segesváron, mely minden „magyart” a 48-49-es csatára emlékeztet, ehelyett Draculával találkoztunk. Székelyudvarhely volt szálláshelyünk, mely különleges volt számunkra a több mint 93% magyar ajkú lakosával. Itt is városnézés, illetve fagylaltevés volt az esti program. Elmentünk a Városházára, ahol a székely himnusz eléneklésével adtunk hangot a hely és a pillanat erejének. Utolsó napunkon a természet felderítésére indultunk. Utunk először a Gyilkos tóhoz vezetett. Útközben a Hargita csúcsain élvezhettük a panorámát. A Gyilkos-tó vagy más néven Vörös-tó, mely a legenda szerint egy juhász és nyája vére miatt lett vörös. A tóból fatörzsek állnak ki, ezért fürdésre nem alkalmas. Déltáján indultunk a Békás-szoroshoz, ahová busz vitt fel, azonban gyalog keltünk át rajta, hogy jobban átérezzük a hely szellemét. Különleges érzéseket tud kiváltani az emberből a két sziklafal közötti séta egy száguldó patak partján. A romániai emberek ezt a helyet „Pokolnak” is nevezik. Betekintettünk az Erdélyi Magyar Ifjúság táborába útban a Szent Anna-tóhoz. Hosszú és fárasztó út vezetett odáig, mely a csütörtöki nap égköve lett a hegyek között elrejtett szépségével. Hívogatóan kacsintott ránk a napfényben tündöklő szelíd hullámok dédelgető moraja. Péntek volt a hazautazásunk és egyben Erdélytől való búcsúzkodásunk napja, viszont erre a napra is akadt látnivalónk. Első megállónk Orbán Balázs sírjánál volt, ahová székely kapukon keresztül vezetett az út. A hazavezető úton, Farkaslakán róttuk le tiszteletünket Tamási Áron sírhelyénél. Utolsó megállónk Korondon volt, ahol mindenki kiélvezhette a vásárlás örömét. Kacsó Krisztina, 2. osztály