Minaji Református Egyházközség

Megyei felnőtt csendesnap Csapon

2010-03-27 18:50:40 / Szimkovics Tibor

A Csapi Református Egyházközség mintegy hagyományszerûen rendezte meg az idei esztendõben is az Ung megyei felnõtt csendesnapot.

2010. március 27-én a csapi református templomban gyûltünk össze, hogy egy tartalmas délelõttöt töltsük el egymással közösségben. Az alkalom négy igei szolgálatra, elõadásra épült fel, amelyek egybekapcsolódva mutatták be Pál apostol második missziói útjának különös határkövét Filippiben.
Az egybegyûlteket a helyi lelkipásztor, Balogh János köszöntötte, és röviden szólt arról, mennyire fontos ebben a kapkodó, rohanó, zajos világban néha elcsendesednünk Isten színe elõtt, s mennyire fontosak az ilyen alkalmak is, amikor hitünkben megerõsödhetünk és feltöltekezhetünk. A szót ezután átadta az elsõ elõadónak.

Az elsõ szolgálatot Balogh Attila esperes-lelkész végezte, aki az ApCsel 16,16-18 alapján arról beszélt, mit jelentett a keresztyénség számára Pál apostol átkelése Macedóniába, hogyan vezette õt és Szilászt Isten Szentlelke erre a számukra idegen földre. Amikor megjelennek ebben a hitetlen közegben, azonnal jelentkezik a gonosz ereje is. Egy jövendõmondó leány által szólal meg az ördög, és Pálnak cselekednie kell. A megszállott leány megszabadul, Isten Szentlelke munkálkodni kezd. Ma a megkötözöttségek világában valóban fel kell tennünk magunknak a kérdést: mi magunk meg akarunk-e szabadulni? A munka, a hatalom, az alkohol megkötözöttségébõl vágyunk-e igazán a szabadulásra? Mert ha Isten Szentlelke megjelenik az életünkben, elérkezik a szabadulás útja.
A második elõadást Szimkovics Tibor ráti és minaji lelkipásztor tartotta az ApCsel 16,19-24 alapján. Szolgálatának középpontjában Pál és Szilász álltak, akik bár az Evangéliumot viszik a filippibelieknek, mégis botozást, megszégyenítést és börtönt kapnak. Az elõbbi események folytatásaként jelenik meg a jósnõjüktõl megfosztott emberek dühe, elvakultsága, s mindezek együttesen jelzik az ördög vereségét és kihátrálását. Isten Szentlelke csapott össze azzal, aki kezdettõl fogva embergyilkos volt, és aki bukottan, tombolva kényszerül távozni a csatatérrõl. A bizonyságtevõ, Krisztust hirdetõ életek mindig összeütköznek a gonosz erõivel, ám a csata kimenetele nem bizonytalan. Isten mindvégig Pállal és Szilásszal marad, s mikor a vádaskodók tömege végül börtönbe és kalodába akarja zárni Isten szolgáit, akkor nyílik meg igazán az Ige útja…
Az elõadás után a csapi énekkar szolgált közöttünk lelki énekekkel, ezzel is mind jobban ráhangolva bennünket az Igére.
Héder János fõjegyzõ, ungvári lelkész az elõbbi elõadás folytatásaképpen elmondta, milyen lehetõség nyílott Pál és Szilász elõtt a börtönbe zárva. Az ApCsel 16,25 alapján örvendezõ lelkeknek nevezte a kalodába zárt apostolt és társát. Bár minden okuk meglett volna a panaszra, a zokszóra, az Isten ellen való zúgolódásra, mégis, amikor megnyitják ajkukat, imádság és hálaadó ének száll fel arról. A legnagyobb mélységben is tudják, Istennek terve van velük, nem hagyta õket magukra. Valójában õk a szabadok, s akik börtönbe zárták õket, azok vergõdnek bûneik rabságában. Az õ szolgálatuk útja itt, a börtönben nyílik meg, amikor sebekkel a hátukon, kalodába zárva hirdetik az Urat. Imádságukra, énekükre nem csak az Úr, de a rabok is figyelnek. A próba, amely bennünket is ér a szolgálat útján, olyan, mint a szõlõprés: ha édes a szõlõ, a leve, s a belõle készített bor is édes lesz. A keresztyén ember hitpróbái mindig lehetõségek arra, hogy az életünkkel utat mutassunk azoknak, akik még nem találták meg Istent.
A harmadik szolgálat után a csapi gyülekezet tagjai szívesen invitáltak meg egy szeretetvendégségre, ahol csaknem egy órát tudtunk egymással beszélgetni, a rég nem látott ismerõsökkel találkozni.
A csendesnap záróakkordját Kolozsy András nagydobronyi lelkipásztor szólaltatta meg, amikor az ApCsel 16,26-40 alapján Pál és Szilász szabadulásának csodájáról szólt. Isten szolgáinak a magaviselete a börtönben arról beszél, hogy õk mindvégig számoltak Isten jelenlétével. Tudták, hogy velük van, nem hagyta õket magukra. Tudták, hogy a szabadulás útja el van készítve, s amikor váratlanul megmozdul a föld, és megnyílnak az ajtók, lehullanak a bilincsek és megrémül a börtönõr: csak õk nem lepõdnek meg. Isten lépései ezek, amelyeket alázattal, imádsággal vártak. A hívõ embernek mindig számolnia kell Istennel, az Õ akaratával és terveivel. Bíznunk kell benne, és várnunk kell az Õ lépéseire, az Õ cselekvésére. Pálék magaviselete a börtönben megdöbbenti még azokat is, akik korábban ellenük fordultak, az õ szolgálatuk Filippiben így lesz teljessé: szavaikat alátámasztják a cselekedeteik is.
Az alkalmat imádsággal és énekszóval zártuk, lelkileg megerõsödve, tartalmas gondolatokkal a szívünkben térhettünk meg hajlékainkba. Istené legyen a dicsõség!
Szimkovics Tibor

Az alkalomról bővebben a társoldalunkon!