Ezen az éven szintén megrendezésre került a Szeretethíd nevű Kárpát-medencei református önkéntes nap Som településen. A képre kattintva megtekintheti a galériát: A Beregsomi Református Egyházközség önkéntesei végeztek faluszépítő tevékenységet 2011. április 09-én a somi temetőkertben és környékén. 
A rendezvényre több mint 20-an jöttek el. Ez nagyon nagy szám tekintettel arra, hogy rendkívül szeles idő volt aznap.
A Somi gyülekezet parókia épülete mellett, a templomtól átellen oldalban gyümölcsfák ültetésére került sor.
15 kis gyümölcsfa elültetése valósult meg: 4 som fa, 2 sárgabarack, 2 alma, 2 cseresznye, 4 meggy, 1 dió. (A som fák a falu neve miatt kulturális jelleget is hordoznak magukon.)
Reménységünk szerint pár éven belül teremni fognak a fák. Amennyiben a gyülekezet helyben lakó lelkészhez jut, a fák már teremve fogják várni.
Az faültetést a gyülekezet önkénteseivel együtt Dancs Róbert lelkész végezte.
A facsemeték kiválogatásában Birtha Sándor kertészmérnök segített, valamint tanácsaival jó irányba terelte tetteinket.
Faültetésünk azt is szimbolizálja mindenki előtt, hogy hiszi a gyülekezet: van Istentől készített jövendője!
„Jézus így szólt: „Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet.” (Márk 10,29-30) A képeket az alábbi linkre vagy a képre kattintva tekintheti meg: http://www.reformatus.com.ua/lap/som/index.php?m=galeria&a=view&i=1305
Különleges nap volt a somi gyülekezetben 2011. február 6. napja. Ezen a vasárnapon ugyanis 10 felnőtt tett konfirmációi fogadalmat Isten és a gyülekezet színe előtt.
2011. február 5-én a Tóháti KRISZ alapszervezet (Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet Mezőkaszony és térségében megalakult alapszervezete) idén harmadik ízben rendezte meg sítúráját a Kárpátokban.
Január 3-8. között a KRISZ által kiadott imafüzet alapján minden nap délután 16:00-tól imaórát tartottunk a gyülekezeti házunkban! (A képre kattintva megtekintheti az imahét képeit.) Az imaalkalmakat a gondnokasszony, Deme Olga vezette. Az utolsó napra (ami esetünkben nem vasárnap volt, hanem szombat) a lelkipásztor is ellátogatott. Ugyanezen a héten - hétfőtől péntekig - egyik a presbitérium egy tagja és a lelkész Balazséron presbiterhéten vettek részt. Az imafüzet témái mellett több imatémáért tartottak könyörgést, ami a gyülekezet jelenlegi helyzetét, betegeket és más imádságra szorulókat érintett.
Istentől gazdagon megáldott békés, boldog új évet kívánunk minden somi reformátusnak! 
1 táska tisztítószer, 1 táska élelmiszer és 1 édességdoboz volt az adomány tartalma. Az adományok a Kárpátaljai Református Egyház Központi Diakóniai Koordinációs Irodáján keresztül érkezett hozzánk, és szegények, valamint betegek kapták meg. (Az "AK" az "Áldott Karácsonyt!" jókívánság rövidítése!)
Som községben 30 gyülekezeti taghoz jutatthattunk el karácsonyi ajándékcsomagokat egy holland alapítvány jóvoltából.
2010-ben tartottunk szentesti istentiszteletet, melyen az Úr Jézus megszületését ünnepeltük. A képre kattintva láthatóak a szenteseti istentiszteleten készült képek: Korábbi évekkel ellentétben nem karácsony 2. napján, hanem szenteste volt gyermekeink műsora. A szentestén a 70 hittanosból 53 gyermek vett részt. Sokan elhozták a szüleiket is! Verseket, énekeket hallhattunk a kiscsoportosoktól, nagycsoportosaktól, és ifisektől. Nagyon szép istentisteleten lehettünk együtt!
November 1-5 között a Beregsomi Református Gyülekezet evangelizációs hetet szervezett. Minden este 16:00-ra gyűltek össze az érdeklődők, hogy Isten Igéjéről halljanak. (Erre a képre kattintva láthatóak az evangelizáció képei.) Evangelizációs hetünk különleges volt több tekintetben! Lássuk miben?!
Konfirmandusaink 13-an egy közös hitébresztő hétvégén vettek részt a Balazséri Béthel Konferenciaközpontban szeptember 24-25-26-án. A hét témája a Kapcsolatok voltak, kapcsolataink Istennel és emberrel. (A képre kattintva képeket tekinthet meg a konfihétvégéről.) (A tovább gombra kattintva a hír bővebben olvasható.)