Nagyberegi Református Egyházközség honlapja

Vakációs Bibliahét gyülekezetünkben

2012-09-12 10:38:19 /

Minden az ötletezéssel kezdődött… Hogy lesz jó, mi az, ami belefér, hogy osszuk szét őket? Ilyen kérdések kavarogtak bennünk már a „NAGY” hét előtti napokban. A cél mindannyiunk számára ugyanaz: minél több lurkóval megismertetni az Urat, az Ő üzenetét… Persze, ez nehéz feladat, mert soha nem mindegy, hogyan adunk elő valamilyen bonyolult témát—amelyet nekünk, felnőtteknek is nehéz megérteni—ránk bízott gyermekeknek. Gyermekké kell válnunk magunknak is… Úgy kell formálnunk a szavakat, az értelmezést, mintha egy hétre mi is kicsinyekké válnánk. És kiderül: sokkal jobb így. Úgy fogadni Isten szavait, a Róla és „embereiről” szóló történeteket, hogy nem kérdőjelezünk meg, nem kritizálunk, mint a felnőttek, csak hallgatjuk, és elhisszük… És benne vagyunk, részévé válunk Isten Igéjének.
Ez történt azon a héten, amely Vakációs Bibliahét néven került be a köztudatba.

Minden évben megadott, előre kidolgozott—de képlékeny—anyagot kapunk kézhez határon túli elcsatolt magyar területeken élő testvéreinktől (tavaly épp kárpátaljai csapat, a „mieink” készítették). Idén a hét fő mottója az „Ezt látnod kell!” mondat volt, amelyet a hét minden napján, érkezéskor egy hatalmas szemüveggel is szemléltettünk (ezen kellett átmászniuk a gyermekeknek, felnőtteknek, ha be akartak jutni a tábor „székhelyére”, a kicsit Biblia-korabeli stílusban átalakított templomba). A bibliai történeteken (pl. a sunémi asszony, Naámán poklossága, a sareptai özvegy, a vak ember, stb.) keresztül a gyermekek megérthették, mit jelent MINDENT (életet, ruházkodást, egészséget, stb.) rábízni Istenre, Aki gondoskodik az övéiről. A történeteket a kisebbeknek (óvodás kortól 3. osztályig) és a nagyobbaknak (4. osztálytól 7. osztályig) kreatív, különleges történet-feldolgozásokkal (bábozás, a bibliai történet valamelyik szereplőjének megszólaltatása, a történet eljátszása, stb.) keresztül próbáltuk az ifisek segítségével érthetőbbé, befogadhatóbbá tenni. Közben a heti új énekeket tanulgattuk, mutogattuk, valamint a már korábbi sláger-gyermekénekeket énekeltük a lurkókkal.
A történet és az aranymondás megtanulása után a líceum épületében közös tízóraizásra került sor, amit játék, majd — a napi történet illusztrálását segítő — kézműveskedés következett.
A felnőttek nevében azt mondhatom: csodákkal teli hét volt. A sokszor kevésnek bizonyuló erőnket Isten egész héten megsokasította—akárcsak a sareptai özvegy kevés olaját. Hogy a gyermekek hogyan érezték magukat? A választ én magam a ragyogó szemeikben és boldog mosolyaikban, a komolyabb részeknél pedig feszült figyelmükben (na, és persze a hét napjain egyre szaporodó lélekszámukban) mértem le.
Isten iránti hálával köszönjük meg a gyermekek jelenlétét, az ifisek és felnőttek segítségét! Legfőképp pedig: Istené legyen a hála és dicsőség mindenért – mindörökké!


m. k.