Nem egyszer volt vitám emberekkel, akik „idéztek” a Bibliából, és amikor azt mondtam, hogy ez így nincs ott megírva, akkor nem hitték el. De bizony az ott így van megírva, mert én ezt tanultam otthon. Nekem ezt így mondták. Pedig az egy versidézet, egy szép gondolat, egy elferdített bibliai igazság volt, ami szállt szájról szájra, nemzedékről nemzedékre. Amit lehet idézni, csak éppen a Szentírásban nincs ez így leírva.
Isten kijelentette magát a Szentírásban. Pontosan tudni lehet, hogy milyen is Ő valójában, és mi az akarata, mit kell nekünk hinnünk, és tennünk. Ebben az Igében is pontos leírást kapunk arról, hogy ki az, akit adott számunkra a mi Atyánk, és mi az, amit nem. Ki az, akiben bíznunk kell, és mi az, amiben nem. Ki kell, hogy uralja a szívünket, és mi az, ami nem. Lehet, hogy mást gondolunk, tapasztalunk, de most figyeljünk a Szentírás szavaira.
Isten Igéje azt mondja: NEM a félelem lelkét adta nekünk az Isten….
Nem azt mondja, hogy félj! Nem azt mondja, hogy félj a holnaptól, egy betegségtől, a gazdasági válságtól, az öregségtől, a társtalanságtól, a magánytól, a munkanélküliségtől, (mert ezt sugallja a világ), félj tőlem (ahogy sokan mondják: Nem félsz az Istentől? Megver téged az Isten…), hanem éppen ellenkezőleg:
NE FÉLJ!
A félelem sajnos része az életünknek. Szinte uralja a mindennapjainkat.
Félünk a holnaptól, a megélhetés terheitől, a betegségtől, a jövőtől, a magánytól. Mi lesz? Hogy lesz? Mit és hogy fogok cselekedni? Úgy élünk, Kedves Testvéreim sokszor, mint akinek nincs reménysége. Mint akinek nincs mennyei Atyja, Megváltója. Mint akinek soha nem szólt az Isten Igéje. Mint akinek nincsenek ígéretei Istentől. Mint aki még soha nem tapasztalta meg Isten szeretetét, az imádság erejét. Mint aki még soha nem élt át csodákat. Vajon miért van ez így? Tudunk erre választ adni?
Ott tornyosul – mint egy nagy fal az életünkben – a félelem. Elválaszt Istentől, a biztos jövőtől, a biztos segítségtől. És mi hagyjuk…
Nem imádkozunk, nem bízunk, nem keresünk mennyei akaratot, nem táplálkozunk az Igével nap mint nap. Csak félünk… Aggódunk… Nem bízunk…Elkeseredünk…Csüggedünk…
A Károli fordítás a csüggedés szót használja, ami még nagyobb lelki mélységet takar. Akinek szíve félelemmel van tele, az talán keresi a megoldást, de aki csüggedt, aki leszegett fejjel jár, az nem lát semmit. Sem megoldást, sem fénysugarat, sem lehetőségeket, sem Isten, sem embertársai jelenlétét, segítő szándékát.
Mit mond Isten Igéje számunkra így pünkösd ünnepén (is)?
NEM a FÉLELEMNEK lelkét adta nekünk az Isten…
Mielőtt az Úr Jézus felment a mennybe, látva tanítványai kétségbeesését, félelmét, csüggedését, hogy most mi lesz velük… egy ígéretet tett. „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.” (János 14:18) „A pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, Ő tanít majd meg titeket mindenre…” (Jn.14:26)
Ez egy olyan ígéret, amibe bátran lehet kapaszkodni a ma emberének, nekünk is.
Sok-sok ígéret vesz körül bennünket. Termékek hada ígéri, hogy szépek, egészségesek, okosabbak, jobbak leszünk. Mennyivel más Isten ígérete! Ő valóban csak a mi hasznunkat nézi. Neki valóban mi vagyunk fontosak. Nem a hiszékenységünk, a pénzünk, hanem az életünk. Ezért adta a Szentlelket, hogy mindenben útmutatást adjon számunkra.
Nem hagyta gyermekeit árván. Nem hagyta félelemben, kétségbeesésben. Az árvának nincs senkije, semmije. Valóban egyedül érezheti magát a világban.
Tudja, hogy milyen a biztonságos, szeretetteljes szülői háttér nélkül élni. Ilyennek érezhették magukat a tanítványok is, amikor belegondoltak abba, hogy mi lesz velük, ha Jézus már nem lesz ott. Akitől annyi szeretetet, gondoskodást, bölcsességet kaptak, és tanulhattak. De Jézus nem hagyja őket árván, hanem megígéri a Pártfogót, a Szentlelket, aki velük marad örökre. Aki vígasztal, bátorít, szeret, vezet. Bennünket is. Mert nekünk is adatott…
De NEM a FÉLELEM Lelkét. Hogy ne félj az élet apró, vagy éppen nagy nehézségeitől, hanem tudj bízni.
Legyen erőd a mindennapok viharában, kétségbeesésében Istenre nézve, benne bízva, akaratára hagyatkozva cselekedni.

Mert Isten Lelke az ERŐ Lelke.
Sokszor érezzük magunkat erőtlennek, gyengének. Kevés vagyok megtenni valamit. Kevés az erőm bízni. Kevés az erőm az életemet Isten kezébe tenni. Kevés az erőm betegséget elviselni, elhordozni, látni mások szenvedését, és tehetetlennek érzem magamat.
Nincs erőm szembenézni önmagammal, bűneimmel, és szakítani velük. Csak sodródik az életem, az erőtlenség tengerében…A bűn tengerében….
Isten erőt ígér. Nagyon jól tudja, hogy nélküle erőtlenek vagyunk. De olyan szépen mondja Pál apostol a Korinthusiakhoz írt második levelében:” Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz…mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős”. (9-1O-ik versek) Ha nem másban keresek erőt, megoldást, hanem megadom magam, letérdelek, és hagyom, hogy Isten felemeljen, akkor leszek erős. Isten a maga erejével áld meg.
Sőt azt is ígéri:” Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” Filippi 4:13 MINDENRE. Nem csak néhány dologra. Nem csak olykor-olykor, hanem MINDENRE, MINDENKOR. Kell ennél több, Testvéreim? Isten erőt ígér. Az ERŐ Lelkét adta, hogy ne a gyengeségeinkkel legyünk elfoglalva, ne arra tekintsünk, hogy emberileg erőtlenek vagyunk, testileg gyengék vagyunk, lelkileg nem bírjuk tovább, hanem arra, hogy Isten Lelke az erő Lelke, aki nekünk is adatott, aki által erősek lehetünk, mert Isten azt mondja. Nem a testépítő mester mondja, nem a gyógyszerész mondja, nem a pszichológus mondja, hanem ISTEN. Miért kételkedsz még? Miért csüggedsz még? Olyan szépen írja a zsoltáros a 42-ik zsoltárban: „Miért csüggedsz el lelkem…Bízzál Istenben, mert hálát adok neki az Ő szabadításáért!” (6.vers)
Erőtlen vagy, Testvérem? Kérd Isten Lelkének vezetését, felemelő erejét.

Isten Lelke a SZERETET Lelke is.
Micsoda szeretet áradhatott Jézusból már a tanítványok felé is. Már ott megtanulhatták volna, mi is az igazi szeretet. A másokért való élet, a beteg, a nyomorult, a tehetetlen felemelése, megsegítése, a remény, a lehetőség visszaadása számukra. Ezt a szeretetet láthatták Jézus egész életében. Csak járt, mentett, gyógyított, ha nem volt hol lehajtania fejét, ha nem kapott viszont szeretetet, akkor is adott. Tudott sírni Jeruzsálem felett, mert annyira szerette népét. Tudott sírni a halott barátja sírjánál, mert átérezte a gyász fájdalmát, s majd visszaadta életét. Együtt érzett a beteg kislányuk felett búsuló szülőkkel, a vakkal, a leprással, az éhezőkkel, bűnt vallókkal, és lehetne még sorolni szeretetének történeteit, bizonyítékait. Legnagyobb a szeretet. Jézus ezt tanította, és megélte. Szeretni Istent, és a felebarátot is, feltétel nélkül. Ott a kereszten is vállalva kínt, szenvedést értünk, mert nem tehetett mást. Lényéből fakadt a szeretet, az áldozat. És mi, kedves Testvérek? Jaj, de nem tudunk szeretni. Jaj, de nagyon tudunk gyűlölni. Kikezdeni a másikat, nem szólni hozzá, rosszat terjeszteni róla. És mennyire nem tudunk megbocsátani, vagy éppen megbánást tanúsítani. Inkább bántom, mint segítsek neki…Erről szól az életünk. Nem is tudom, mi a baja, mi zajlik az életében, mi az, amire szüksége van, de bántom. Mert ha már szeretni nem tudom, hát tegyek valamit ellene. Miért?
Mert nincs ott az életünkben a SZERETET Lelke. Mert nem Jézus ebben sem a példánk. Azt mondom, szeretem, majd megbántom. Vérig sértem, ahogy szoktuk mondani. Vagy csak szurkálom egy életen át….

Nincs ott a SZERETET Lelke az életünkben… Pedig Isten Lelke a szeretet Lelke is. Van tehát kire hagyatkoznunk, és kitől várnunk a szeretet tanulását is. Olyan szép a szeretet himnusza (I. Korinthus 13). Nem elég néhányszor elolvasni, érdemes lenne minden napunkat ezzel kezdeni, mert nagyon elfelejtjük, nap mint nap, hogyan kell szeretni. Erre is saját törvényünk van, saját magunk akarjuk megmutatni, hogy mi a szeretet. Hogy kell szeretni, és hogy nem. Majd mi… Nem, Testvéreim. Csak a Szentírás, csak Jézus. Csak az Úr Jézustól tanuljuk ezt is. És nem lehetetlen. Nála semmi sem lehetetlen. Még az sem, hogy megtanulsz szeretni. Hogy megtanulsz megbocsátani. Aki megbocsátott egyszer úgy igazából, amikor szinte szárnyalt az örömtől, az tudja igazán, hogy mi a megbocsátás. Aki megtapasztalta csak egyszer is, hogy nekem az Isten valamit megbocsátott, hogy a tenger mélyére dobta az én hűtlenségemet, és aki ezért egy életre hálás, az tudja igazán, mit jelent megbocsátani. Isten ennyire szeret. Életét adta érted is, hogy neked életed lehessen.
Mert Isten szeretet (I. János 4:8).

Isten Lelke a JÓZANSÁG lelke is.
Megbocsát, felemel, vezet, értelmet ad életednek, Krisztusban. Csak benne. És józanul tudsz végre látni, józanul, a teljes valóságában látod önmagadat, másokat, a döntéseidet, az életedet, a vagyonodat. Hogy mit mondj, és mit ne, hogy merre menj, és merre nem, hogy milyen ruhát vegyél fel, és milyet ne, hogy mit tegyél, és mit ne. És még lehetne sorolni. Valahogy azt látom, hogy nagyon homályos a látásunk, bölcsesség, józanság nélküli az életünk, a döntéseink. Mondhatnám azt is, hogy mindenki megy a saját feje után. Vagy a másiké után. Döntéseinket nem Isten mérlegére tesszük, hanem másokra hallgatunk. Befolyásol bennünket a televízió, a falu, a szokások, mert van, amit csak így lehet, mert megszólnak.
Például: szegények vagyunk, mondjuk, és mégis rengeteg pénzt pazarolunk ruhákra, mert nem lehet ugyanazt felvenni két esküvőre. Mert megszólnak. Sokszor igyekszünk a szegénységünket azzal ellensúlyozni, hogy a külsőnkkel kérkedünk. És ezt sajnos beleneveljük már gyermekeinkbe is. Nem ismerjük az egyszerűséget, a tisztaságot, a szolidságot, pedig ez kedves az Isten előtt. Mert ő ilyet vesz fel, ő ilyet vesz meg, akkor én is. És adósságba verjük magunkat egy életre.
- Nem haladuk előbbre, nem tudunk megadni sok mindent a gyermekeinknek, mert tárgyakkal akarjuk őket kárpótolni, és nem lehetőségekkel, vagy éppen a szeretetünkkel, odafigyelésünkkel. Így valóban nehéz lesz a taníttatás, inkább ne is tanuljon tovább, menjen, keresse meg magának a ruhára valót. Így nem utazhat, mert nincs pénz útlevélre. Így ne olvasson könyvet sem, mert sokba kerül.
- A család keveset van együtt, mert kell a pénz, dolgozni kell. Nevelje az iskola, a világ a gyermekeimet, nekem erre nincs időm. Neki keresem a pénzt, hogy jobb legyen, mint nekem volt… És a gyermek mindent megkap, csak éppen a szülői szeretetet, gondoskodást, odafigyelést, nevelést nem. És majd ő sem adja ezt tovább. Nem érték számára, nem is tanulta meg, hogyan kell… És lehetne még sorolni.
- Nem tudunk józanul dönteni akkor, amikor társat keresünk. Minél előbb férjhez menni, mindegy, hogy kihez. Jaj, de sok keresztyén fiatal lány, vagy fiú adta fel álmait, nem kamatoztatta Istentől kapott talentumait, mert ideje korán megnősült, férjhez ment. Akár hitetlenhez is. Mert muszáj volt, mert ezt hallotta otthon, mert ez a menő… És néhány év múlva?... Tönkrement életek, házasságok, családok, boldogtalan gyermekek, feleségek. Nem Istentől kértem… nem döntöttem józanul.
- Hol tanuljon tovább? Nem tanulok tovább… megy a többiek után a mai fiatal. Ha ő sem megy, én sem. Nincs ebben sem Isten vezetése elkérve.
- A magyar iskola kérdése pedig egyenesen egy nemzet végét is jelentheti. Nem tanul meg magyarul, nem tudja ki is valójában. Nincs gyökere. A szülő még elmondhatja magáról, hogy ő magyar. De a gyermek? Ki tanítja meg az anyanyelvén imádkozni? Nem tanul meg írni, olvasni…Milyen nyelven olvas Bibliát?
Van olyan gyermek, Kedves Testvérek, aki azért hagyta ott a konfirmációi oktatást, mert nem tudott már magyarul olvasni. Pedig magyar gyermek. Nem értette a KT régi magyar nyelvezetét, nem tudta megtanulni, nem tudta elolvasni sem. Inkább úgy döntött, hogy nem jár többet. Így messze került Istentől, közösségtől, és az üdvössége került veszélybe.
Nem tudunk józanul dönteni Isten nélkül ebben a kérdésben sem.
- Isten útján járjon a fiatal? Sok idő elmegy az ifi órákra, gyülekezeti alkalmakra, istentiszteletekre járásra - mondja a szülő. Inkább tanuljon. De discoba menjen, mert férjhez kell mennie…Hadd szórakozzon… És miért menne vasárnap templomba? Hadd pihenjen. Ha pedig már nevelhetetlen, ha valami visszafordíthatatlan rosszat tesz, rossz következményekkel, akkor miért engedte ezt az Isten? - teszik fel a szemrehányó kérdést. Vagy Istenhez kiáltunk, de csak akkor…
- Miért menjen hittan órára? Mindent eldönt a szülő a gyermeke életében. Zeneiskolába íratja, vagy éppen sportra járatja. Együtt mennek ruhát választani, vagy éppen megveszi helyette. A hit kérdésében pedig döntsön ő. Ha akar, mehet. Ha nem, akkor nem. Istentől kaptuk a gyermekeinket, mégis ki akarjuk hagyni az életükből Istent. Mintha egy felesleges időtöltés lenne a vele való kapcsolat. Felesleges, haszontalan időtöltés Istennel foglalkozni. Csak akkor kell az Isten, ha már baj van. Elkallódott, tönkre ment az élete. Munkanélküli, elvált, mit tegyek vele? Tedd össze a kezed kedves szülő, már akkor, amikor a méhedben van, és tedd össze a két kezét, amikor megszületett. Legyen első szavai közt az, hogy ámen. És ne szűnj meg érte imádkozni sohasem. Isten Lelke által így tudsz józanul, bölcsen tanácsot adni.
- Hogy jó szülő, jó édesanya, édesapa lehess, arra is van Istennek tanácsa a Szentírásban. Miért nem kérdezed Őt?
És lehetne még sorolni, hogy életünk mennyi kérdésében kell a józanság lelkére hallgatnunk. De milyen jó, hogy az Isten lelke a JÓZANSÁG Lelke is. Megóv sok rossz döntéstől, sok visszafordíthatatlan, bölcstelen cselekedettől.
Elgondolkodtam azon, hogy milyen egy nem józan – mondhatnám úgy is, hogy részeg ember. Csak dülöngél hazafelé menet, tapogatózik a sötétben, botorkál, nekimegy mindennek, sebeket szerez. Megbízhatatlan, döntésképtelen, nem tudja koordinálni tagjait. Nem tudja, hogy merre menjen, az alkohol irányítja, s dönti nyomorba. Vezetésre szorul. Nagyon is…
Valahogy ilyenek vagyunk a józanság Lelke nélkül. Bizonytalan léptek, sok-sok seb, rossz döntések, botorkálás, cél nélküli, élvezethajhász élet.
Külső segítségre szorulunk. De vajon kitől kérjük ezt? Ki vezet? Ki táplál? A részeg embert az alkohol csapja be, és ad pillanatnyi örömöt. Mi kinek hiszünk? Ki csaphatja be az életünket? Add meg még ma a választ! És döntsd el, kell-e neked az Isten Lelke, hogy megtaláld életed helyes útját.
„Kérjetek, és adatik nektek”- mondja Jézus. (Máté 7:7) Kérjétek, Kedves Testvéreim, Isten Lelkének veszetését! Mindenben. Isten adja. Nekünk is. Neked is. Bátran hagyatkozz rá mindenben. Félelmeidben, csüggedésedben, erőtlenségedben, szeretetlenségben, és döntéseidben.

„Ne csüggedj, lelkem, hű az Isten. Bízzál Őbenne, Ő hordja terhed. Megváltód, őriző pásztorod Ő.” Így legyen…

Tóthné Balkánszki Mária
lelkipásztor