Aktualitások - Hírek

Főoldal / Hírek

Gyülekezeti kirándulás Sajánba

/ 2009-08-24 14:46:49

Együtt a templomban, együtt a természetben

Augusztus elején, meglehetősen hosszas távollét után tértem haza a szülővárosomba és örömmel készültem a vasárnapi istentiszteletre. Mitagadás, már nagyon hiányzott a templomom csendje, az az imádságos békesség, amely mindig rám talál olyankor, amikor Isten igéjét hallgatom, a lelkész szavaira figyelek.
De szeretem meghallgatni a hirdetéseket is, mert így értesülök róla, hogy mi történt a távollétemben és milyen vallással kapcsolatos események vannak készülőben. Valamint azt is, hogy milyen rendezvényeket szerveznek az egyház vezetői a gyülekezet összekovácsolásának, a hit mélyítésének érdekében, úgy az egyházon belül, mint a templomon kívül. Egyszóval, milyen alkalmak kínálkoznak az együttlétre. Nos, ekkor figyeltem fel a közös kirándulás lehetőségére, amelyet a hívek számára a következő héten szerveznek, szombaton, augusztus 15-én. A kirándulást autóbusszal tervezik az ásványvízéről ismert Sajánba, amelyre már eddig sokan jelentkeztek, de akad még hely azok számára is, akik most értesültek a közös kirándulásról. Még soha nem jártam ott, szívesen elmennék én is – villant át rajtam a gondolat, de kivel… Meg is kérdeztem azonnal kedves padtársamat, templomi barátnőmet, lenne-e kedve hozzá. Lenne, de családi okok miatt nem jöhet… Két másik hölgyet is megkérdeztem, akikhez a templomnak köszönhetőn kerültem közelebb, hogy jönnének-e, de egyik sem válaszolt igennel. Hát nem is tudom… akkor talán én sem megyek, – tűnődtem szomorúan. Persze, nagyon sok embert ismerek a gyülekezetből, nőt és férfit egyaránt. Van, akinek a nevét is tudom, van, akit csak arcról ismerek – de ez csak amolyan köszönőismeretség… Aztán meggondoltam magam: az Úr velem van, majd Ő elrendezi a dolgaimat és nem maradok egyedül. Tudom, minden jó lesz! És valóban így történt.
A megbeszélt napon a pontosan megérkező négy autóbusz megtelt emberekkel és a mellettem lévő üres ülésre egy kedves régi ismerősöm, Katika került, akivel a múltra emlékezve remekül végigbeszélgettük az utat. Neki köszönhető, hogy megismerhettem és megszerettem Irénkét meg a férjét, akiről tudtam, hogy presbiter. Ők hárman, közösen aztán a szárnyaik alá vettek és attól kezdve cseppet sem éreztem magam egyedül. Csodálatosan szép, ragyogó, nyárvégi nap volt, mintha csak a jó Isten is azt szerette volna, hogy emlékezetes maradjon számunkra ez a kirándulás. Rengeteget utaztam eddigi életemben, sok nagyon távoli és szép helyet bejártam már, de a Kárpátokhoz fogható szépséggel kevés helyen találkoztam! Lehet, hogy elfogult vagyok, és túlontúl szeretem az itteni vidéket, a Trianon által megcsonkított anyaországnak ezt valamikori igazgyöngyszemét… A szülőföldemet… Igen, tagadhatatlan hogy így van, de vállalom!
Ott, a gyümölcsösben, elfeküdve a fák árnyékában, és eltelve a sok otthonról hozott jóval, a cukorsüveg hegyek tövében, annak a kicsi, varázslatos tónak a partján csak erre tudtam gondolni, ez járt az eszemben. Régen érzett békés nyugalommal töltött el a sokféle hangból szőtt, engem lágyan ölelő zsongás, amely rám talált: a jókedvvel beszélgető, a mindennapi gondokat maguk mögött hagyó emberek duruzsoló hangja; a szüleikkel együtt kiránduló gyerekek vidám csivitelése; az óriási üstben rotyogó bográcsgulyás semmi máshoz nem hasonlítható fölséges illata; a madárdalos csendet színesítő innen-onnan felhangzó szívből jövő nevetés. Amerre néztem, minden gyümölcsfa alját kibérelte egy-egy kisebb-nagyobb társaság, külön ültünk, mégsem különültünk el egymástól. Mi itt, a kiránduláson is valamennyien összetartoztunk. Vajon hányan lehetünk? – tűnődtem magamban hangosan. Olyan 110-120 ember van itt, válaszolta meg a kérdésemet az egyik presbiter, aki a gulyásfőzés nagymestere volt. Jut bőven mindenkinek a bográcsosból, remélem ízleni fog! Minden belevaló benne fő, főleg húsból van benne sok… Mi tagadás, valóban finom volt!
Mivel nem tudom megtagadni önmagamat semmilyen körülmények között, – így természetesen most sem, – magam köré gyűjtöttem a gyerekek apraját és amíg az étel el nem készült, találós kérdéseket, verseket olvastam, mondtam nekik. Szívesen vették, még az ovisok is, és ritka szép ajándékkal hálálták meg: mezei virágokból kaptam csokrot ajándékba és mellé egy ölelést.

A jó hamar elmúlik, törődtem bele szomorkásan, amíg lassan szedelőzködni kezdtünk. De a tiszteletes úr bejelentése valamennyinknek vigaszt nyújtott: az egykori öt koronaváros egyikében, Visken megállunk és megnézzük belülről az ódon kis református erődítménytemplomot. Vár minket a beosztott református lelkész, aki röviden ismerteti velünk a templom történetét.
Ez teszi fel a koronát a mai kirándulásra - örvendeztem magamban. Most vagyok itt negyedszer, de minden esetben élményt jelentett, akárhányszor láthattam is Istennek ezt a gyönyörűséges házát. Már magának a templomnak a rendezett, gondosan ápolt környéke is mély hatást gyakorolt mindenkire. A kicsi vártemplom falain kívül megnéztük az öt koronaváros címerével díszített emlékoszlopot, fejet hajtottunk, a sztálinizmus áldozatainak emlékműve előtt, aztán a falakon belül megcsodáltuk az udvart, templomot ölelő kis arborétumot, s végül beléptünk a templomba. Mindig valami furcsa meghatottság kerít hatalmában, amikor egy olyan templomot láthatok, amelynek mennyezetét a magyarságra jellemző, szimbolikus motívumokkal díszítették a régenélt mesterek, ezzel maguknak, s a kezük munkájának állítva emléket át, a századokon. Sok ilyen, egymástól földrajzilag nagyon távol eső templomban voltam a már csak egykor, vagy még ma is magyarlakta vidékeken: Erdélyben, Székelyföldön, Nógrádban, a Csonka Beregben. Az ősi padokban helyet foglalva figyelemmel meghallgattuk a viski templom, valamint a település történetét, melyet a ránk váró lelkész élvezetes és megalapozott tudással beszélt el nekünk. Aztán Taracközi tiszteletes úr, aki a családjával együtt végig ott volt velünk a kiránduláson, rövid istentiszteletet tartott. Egy szép zsoltárnak az eléneklésével vettünk búcsút a viski lelkésztől, s a templomtól. A település szélére érve még megtekintettük a már majdnem kész, a Sámuel Alapítvány támogatásával és az alapítvány lelkes, helyi képviselőinek munkájával épülő, hatalmas házat, amely az árva gyerekek családokba való befogadására és nevelésére hívatott, aztán hazafelé vettük az irányt. A nap, mint óriási vörös lampion intett felénk búcsút a nyugati égről és a fejünk felett már nyitogatták szemüket a csillagok, amikor elértük Beregszász határát. Hálával tekintettem föl az égre és némán köszöntem meg az Istennek, hogy velünk volt végig, miénknek tudhatjuk ezt a felejthetetlen napot.
Weinrauch Katalin, gyülekezeti tag

További képek itt: http://www.reformatus.com.ua/lap/beregszasz/index.php?m=galeria&a=view&i=837

tovább

Sátorban kezdték, a balazséri kastélyban fejezték be

/ 2009-08-24 14:45:18

Egy sátortábor története
2009. augusztus 3-tól 8-ig konfirmandus sátortábor indult Kovászón a Borzsa partján, melyen részt vettek a csongori, csonkapapi és beregszászi konfirmandus fiatalok. A megnyitót Taracközi Ferenc, beregszászi lelkipásztor tartotta, amelyben részletesen ismertette a napi programokat.
Református vagy! – hangzott a hét témája. Az első előadást Kacsó Géza tiszteletes tartotta a reformátusok múltjáról.

Ezen az előadáson észrevehettük Isten formáló munkáját a reformátusságon. Az esti evangelizációkat Szanyi György lelkész tartotta Noé története alapján. Kedden minden a program szerint haladt, a reggeli áhítatot sátranként tartottuk, majd Kacsó Géza tiszteletes megtartotta a délelőtti előadást a keresztségről és az Istennel való szövetségről. A laktató ebéd és a rövid pihenő után a cserkészek érdekes játékokkal szórakoztattak bennünket. Az esti előadást Jakab Attila, VI. éves teológushallgató vezette a konfirmációról. Amint befejezte mondanivalóját a vacsora már készen várt minket. Sajnos ezen az estén nagy vihar volt, ezért el kellett hagynunk a tábort és a balazséri kastély adott számunkra otthont a viharos éjszakában. A kisebb kavarodás ellenére a hét további részében minden a program szerint haladt tovább. Meghallgattuk Maksai Attila beregszászi tiszteletes és Gogola István keresztény pszichológus előadásait. Maksai Attila felhívta a figyelmet arra, hogy miért van szükség a keresztyénekre. Gogola István a barátságról beszélt és a közösségalakítással ismertetett meg minket. Az első tábortűzre szerda este került sor. A cserkészek minden délután izgalmas játékokkal leptek meg minket. Így került sor a métára, a röplabdára és különböző népi játékokra, népdaltanulásra. Ennek köszönhetően sok új barátság alakult ki a táborozók között.

Íme egy kis ízelítő a véleményekből:
— Miért jöttetek a hétre?
—Azért jöttünk a hétre, hogy hitünket megerősítsük, és hogy megtudjuk Isten milyen feladatokat szánt nekünk a gyülekezetünkben.
— Kötöttetek-e barátságokat a héten?
— Igen, sikerült sok új barátságot kötni, de mindenekelőtt a régieket megerősíteni.
— Közelebb kerültetek-e Istenhez?
— Természetesen a sok igei alkalom során minden nappal közelebb kerültünk Istenhez. Utolsó este visszahívásra került sor, ennek köszönhetően rengeteg fiatalnak változott meg az Istennel való kapcsolata.
— Mit vittetek haza a hétről?
— Rengeteg élményt és sok tapasztalatot arról, hogy hogyan is álljunk hozzá az Istennel való kapcsolatunkhoz, és hogyan adjuk tovább Isten szavát más, nem keresztyén embereknek. Ezen kívül még olyan új kapcsolatot Istennel, ami erőt ad a jövőbeli megpróbáltatásokban is.
— Lesz-e folytatása annak, ami a héten kezdődött?
— Persze, hogy lesz folytatása, sőt már van is. Szombat délelőtt jöttünk haza, s már délután sok beregszászi konfirmandus találkozott az ifin. Szeretnénk feléleszteni az ifjúsági életet Beregszászban és több ifis hétvégét szervezni a fiatalok örömére.
— Mi a legnagyobb élményed a hétről?
— A legnagyobb élményünk az, hogy rengeteget tudtunk beszélni a szobatársainkkal lelki dolgokról. Nagyon tetszettek a vidám cserkészjátékok délutánonként és az esti tábortűznél.
Hálát adunk Isten áldásáért melyet a hétre adott, hogy a vihar ellenére folytathattuk a tábort. Köszönetet mondunk a lelkészeknek az igei alkalmakért, a szervezésért. Szeretnénk megköszönni a cserkészek, a csoportvezetők, a KRISZ-munkatársak és a szervezők munkáját. Köszönjük a szakácsoknak a finom ételeket.
a beregszászi ifisek

tovább

Református Énekek VIII.

/ 2009-08-24 14:44:55

2009-ben immár nyolcadik alkalommal szervezték meg a Református Énekek Hangversenysorozatot. A zenei fesztivál záró koncertjére július 3-án a Művészetek Palotájában került sor, ahol az 1300 fős közönség öt alkalommal a 360 tagú kórussal együtt is énekelhetett, dicsérhette az Urat.
Az elmúlt évek során a Magyar Református Énekeskönyvből 147 zsoltárt illetve dicséretet dolgoztak fel ily módon. Hagyományosan idén is megjelenik egy CD – a második alkalomról készült felvétel immár platinalemez lett –, sőt ezúttal DVD felvétel is készül a koncertről.
Böszörményi Gergely koncertigazgató szerint soha ilyen létszámban határon inneni és túli egyházi vezetők nem jelentek meg ezen a rangos eseményen. Egy héttel a koncert előtt eladták az összes jegyet, ami azt bizonyítja, hogy a sokszor mélyen elsilányult zene mellett, a művészi értékre, a magyar zenei örökség részét képező református énekkincsre nagyon nagy szükség van.
A Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermben a tizenöt meghívott kórus által alkotott 360 fős egyesített református nagykórus tagja volt a Beregszászi Református Gyülekezet Kamarakórusa is. Olyan ismert kórusok társáságában mint a Debreceni Kollégiumi Kántus, a Pasaréti Palló Imre Énekkar, a Psalterium Hungaricum Kórus, a Pécsi Református Kollégium Vegyeskara, a Soli Deo Gloria Kórus, a Partiumi Keresztény Egyetem Vegyeskara (Nagyvárad), a Dunántúli Református Kántorképző Énekkara, a Ceglédi Sztárai Mihály Vegyeskar, a Szegedi Kis Kórus, a Pozsonyi úti Hálaadás Kórus, a Firesz Cantate Domino Kórus (Felvidék), a Tiszáninneni Református Egyházkerület Cantus Firmus Énekkara, a Kálvin Kórus valamint a Nagykovácsi Református Kórus.
Gyülekezetünk Kamarakórusa izgalommal készült a nagy eseményre. A felkészítést segítették Ladányi Katalin és Ponc Ilona, gyülekezetünk kántorai. A Budapestre való megérkezés után több mint három órás próba következett, ahol az énekkarok össze-, és egymásra hangolódhattak, majd rövid pihenő után sor kerül magára a koncertre. Nem kis próbatétel volt ez, hiszen nem egy-két énekszám előadásáról volt szó. Kórusunk a tapasztalatszerzésen túl büszke lehet arra, hogy egy ilyen nem mindennapi helyszínen és eseményen vehetett részt.
A koncert végén a közösen énekelt Himnusz után Cseri Kálmán református lelkész áldással bocsátotta el a gyülekezetet.
s.k.

tovább

Dalárda idényzáró

/ 2009-08-24 14:38:19

Gyülekezetünk férfikara a Dalárda 1864 körül alakult és azóta folyamatosan működik, a nehéz időkben is megállva a helyét. Létszáma 24-26 fő, 30-85 éves korig. Repertoárja kimondottan egyházi és klasszikus egyházi énekekből áll. Hála Istennek hangsúlyt fektetnek a próbákra, új énekek elsajátítására. Részt vettek az idei május 22-i debreceni ünnepségen is, fellépnek gyülekezeti ünnepeken, részt vesznek temetéseken.
Talán kevesen tudják gyülekezetünkben, hogy minden év júniusa táján összejönnek, hogy kötetlenebb keretek között, mégis Isten igéje mellett legyenek együtt. Ilyenkor valamelyik tiszteletes tart áhítatot, s előkerülnek a régi, megsárgult papírlapokra lejegyzett kincsek, amiket generációról generációra adnak át egymásnak.

Idén Taracközi Ferenc tiszteletes tartotta az áhítatot. Hangsúlyozta, hogy példaértékű, hogy ennyi éven át ragaszkodtak s ragaszkodnak az énekekhez, de ez egyszersmind bizonyságtevés is. Hiszen a teremtő, megtartó, megváltó Istenről énekelnek. Adja Isten, hogy még sokáig hirdessék Isten nagy tetteit, s ez egyben személyes meggyőződésük is legyen.
A lelki megerősítő táplálék mellett, hála Istennek jutott bőséggel a testi táplálékból is mindenkinek.
Isten áldja meg szolgálatukat.

tovább

Konfirmáció 2009

/ 2009-05-27 20:06:19

Május 24-én sok ismerős és idegen arccal telt meg templomunk. Huszonhárom fiatal állt meg Isten és a gyülekezet színe előtt, hogy számot adjon eddig szerzett Isten-ismeretéről, vallást és fogadást tegyen arra, hogy Jézus Krisztust akarja követni. Az istentiszteleten Taracközi Ferenc vezető-lelkész hirdette Isten igéjét a Mk 14, 1–25 alapján. Kiemelte: Nem megszokott dolog az, ami ebben a rövid jelenetben történik. Egy nő, aki felrúg minden akkori szokást és szabályt, s mégis Jézus minősítése alapján a legtöbbet tette, ami tőle telt.

Konfirmálni, vallást tenni nem megszokott dolog ma már. Nem kötnek olyan erősen a hagyományok, mint néhány évvel ezelőtt. Nem megszokott az sem, ha valaki dacolva a közfelfogással Istenre bízza életét, jövőjét. Mégis talán a legtöbb ebben a korban az, ha valaki vállalja Jézust és kiáll, hogy megvallja hitét. A lelkész rövid statisztikai adatokat említve sajnálatának és szomorúságának adott hangot, hiszen a közel ezernégyszáz fogadalomtételből az elmúlt tíz évben csak 180 valósult meg. Utalt a szülők felelősségére is, akik nem tesznek meg minden tőlük telhetőt, hogy gyermekükkel megismertessék a kegyelmes Istent.
Arra bíztatta a konfirmálókat, legyen a szívükben az a hála, amely a tőle telhetőt mindig megteszi az Úrért, hogy ne kelljen szégyenkeznie az előtt az Isten előtt, akiről ezen a napon vallást tettek.
A konfirmációt követően a vallást tevők felhatalmazást kaptak az úrvacsorával való élésre.
A gyülekezet nevében Sipos Géza gondnok a következő igével köszöntötte a fiatalokat gyülekezetünk felnőtt tagjai között: „Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad.”

További képek itt: http://www.reformatus.com.ua/lap/beregszasz/index.php?m=galeria&a=view&i=745

tovább

Felolvastuk

/ 2009-05-27 19:37:44

Május 24-én templomunkban is sor került az AlkotmányozóZsinat üzenetének felolvasására

Isten iránti hálával adjuk hírül, hogy ma, 2009. május 22-én, 11.00 órakor a magyarországi, kárpátaljai, délvidéki, erdélyi és partiumi részegyházak aláírták a Magyar Református Egyház Alkotmányát.

Ezzel a lépéssel, közel 20 évi fáradozás után, mi, magyar reformátusok évszázados közösségünket ebben a formában juttatjuk kifejezésre. A magyar reformátusság a reformáció évszázadától megtartotta lelki, szellemi egységét. Összetartozásunkat még történelmi viszontagságok és politikai szándékok sem tudták kikezdeni, így a trianoni döntés és 2004. december 5-i népszavazás sem tudta szétzilálni közösségünket. Ezt a közösségünket kifejezi az is, hogy ma együtt ünnepelünk azokkal is, akik már kifejezték csatlakozási szándékukat vagy még ezt idáig nem tudták megtenni.
Ma ezzel a közös alkotmánnyal is kifejezzük és megszilárdítjuk egységünket. Alkotmányunk szerint:
· Egyházunk tagja minden keresztyén, aki a magyar református egyházhoz tartozónak vallja magát , éljen bárhol a világban, és legyen magyar vagy más anyanyelvű.
· Egyházunk a csatlakozó részegyházak zsinati közössége, amely. törvényt alkot és megnyilatkozik mindazokban a kérdésekben, melyekre a részegyházak legmagasabb szintű testületei felhatalmazzák.
· Egyházunk alkotmánya biztosítja és szabályozza a Kárpát-medencén kívüli magyar református egyházak csatlakozását is..
· Belső szervezeti rendszerük kialakításában a részegyházak önállóak és függetlenek . Kivételt képeznek ez alól mindazon kérdések, amelyek a közös alkotmányba vagy közös szabályzásra tartoznak.

Jézus Krisztus mondja: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Hisszük és valljuk, hogy Krisztus igazsága szabadít meg minden igazságtalanságból és nyomorúságból. Hisszük, hogy gyógyító hatalma megteremti Benne való egységünket is. Hisszük, hogy ha Őt követjük a megbékélés eszközei lehetünk minden körülmények között. Hisszük, hogy a magyar reformátusság összefogása Jézus Krisztus egyetemes egyházának egységét és hiteles bizonyságtételét szolgálja, melynek mindnyájan tagjai vagyunk.

Krisztus a jövő, kövessük együtt Őt!

tovább

Krisztus a jövő, együtt követjük őt!

/ 2009-05-25 21:33:05

Történelmi eseményre került sor 2009. május 22-én Debrecenben. A Magyar Református Egyház Alkotmányozó Zsinata ezen a napon kihirdette: összetartozunk! „Krisztus a jövő, együtt követjük Őt!”
A történelem, a politika határokat húzott nem csupán a népek, de ugyanazon nemzet tagjai közé is… Levágták a közös gyökérből táplálkozó református egyház ágait is... De ezek az ágak nem adták meg magukat, nem pusztultak el – bár ez volt a hatalom terve –, mert Isten gondviselése megőrizte azokat. Hála Isten féltő szeretetének, a lenyesett ágak május 22-én visszaolttattak a megcsonkított törzsbe: újraegyesült a hivatalosan ugyan soha el nem vált, de a Trianon által mégis szétszakított kárpát-medencei reformátusság. Ezt az újraegyesülést hirdették ezen a napon a Kárpát-medence-szerte megkonduló harangok is… Ezért adott hálát imáiban a Debrecenbe érkező reformátusok több ezres tömege.
Ezen a napon együtt énekelhették a beregszásziak is a tizenkét-tizenötezres tömeggel: Tebenned bíztunk eleitől fogva…
A rendezvény az kezdetén az egyházkerületek vezetői – majd minden ide érkező református – elhelyez(het)ték a Kárpát-medencét megjelenítő térképben a református egyházat megjelenítő életfa gyökereinél a szülőföldről hozott maréknyi földet.

tovább

Majus 22

/ 2009-05-19 11:33:46

http://www.reformatus.com.ua/lap/beregszasz/index.php?m=page&a=show&t=majus22&i=5004

tovább

Anyák napja

/ 2009-05-03 18:19:24

Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
– itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!

Szeretlek, édesanyám!
Adassék nekik gyönyörűség, szerelmükért örökös hűség, adassék könny is, hogy kibírják a világ összegyűjtött kínját…

Van-e anya, aki könnyek nélkül tudja hallgatni az ilyen versbe foglalt, gyermeke által elmondott fohászt? Van-e, akinek nem pereg könny a szeméből, amikor a lánya, a fia nyaka köré fonja karjait, és azt mondja: „Édesanyám, szeretlek!” ?!

Május első vasárnapján sok édesanya szemét homályosította el az öröm könnye.

Beregszászban a vasárnapi istentiszteletet követően zsúfolásig megtelt a helyi református egyház gyülekezeti terme. Ahol Gál Natália gyülekezeti tag, az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház színésze vezetésével a fiatalok megható anyák napi műsorral köszöntötték az édesanyákat, a nagymamákat. Színvonalas produkciójukkal könnyeket csaltak nem csupán az anyák a nagymamák, de a gyermekek és az apák szemébe is.
k.e.

További képek itt: http://www.reformatus.com.ua/lap/beregszasz/index.php?m=galeria&a=view&i=711

tovább