Továbbra is népszerűek a bibliai hősök Ez derült ki a február utolsó vasárnapján megrendezett bibliai jelemzek bemutatóján. A hagyományosan februárban megrendezett alkalomra sokan eljöttek. A több mint félszáz résztvevő közül mindenki nagy lelkesedéssel készült erre a napra. Sok szülő és nagyszülő is bekapcsolódott a készülődésbe. Remek jelmezek születtek. A legfontosabb viszont az, hogy a mai gyermekek még foglalkoznak a bibliai hősökkel. Köszönet illeti a hitoktatókat, akik bátorították tanítványaikat és segítették az előkészületeket. Köszönet a zsűrinek, hogy feláldozta délutánját és értékelte a bemutatót. Íme a képek: http://www.reformatus.com.ua/lap/beregszasz/index.php?m=galeria&a=view&i=1017
Tedd a jót!
Február 15-én a gyülekezetünk tucatnyi presbitere, gyülekezeti tagja kereste fel a beregszászi járási kórház vérátömlesztő osztályát azzal a céllal, hogy vért adjon. A küldöttséget, akiket fogadott Males Ivan főorvos, elkísérte Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főgondnoka. A találkozón a kórház irányítója arról szólt, mennyire nélkülözhetetlen dolog, hogy megfelelő mennyiségű vér álljon az intézmény rendelkezésére. Nagy Béla az önzetlen segítségnyújtás fontosságát emelte ki. Mert ez az igaz keresztyének egyik legfőbb jellemvonása. Sipos Géza, a beregszászi gyülekezet főgondnoka a kezdeményezés kapcsán elmondta: egy nemrég történt baleset után vetették fel az egyháztagok: jó volna ily módon is segíteni a rászorulóknak.
A vérátömlesztő állomáson nagy örömmel fogadták az önkéntes véradókat. Olasz Joszip, a vérátömlesztő osztály vezetője szomorúan konstatálta, hogy legtöbbször azoknak a betegeknek a rokonait és ismerőseit kérik fel a véradásra, akinek szüksége van vérátömlesztésre. Mint megtudtuk, a beregszászi járási kórház évi szükséglete ötszázhúsz liter. Ennyi vért közel ezerötszáz véradótól tudnak nyerni. Az osztályvezető sajnálattal konstatálta, hogy az önkéntes véradók száma erősen megcsappant, manapság a Vöröskereszt járási szervezete szervez néha csoportos véradási akciót. Éppen ezért nagyon örülnek ennek a mostani kezdeményezésnek.
A beregszászi református egyházközség presbitériumának kezdeményezése kapcsán a beregszászi járási vérátömlesztő állomás dolgozói elmondták, szívesen várják más intézmények munkatársainak csoportos jelentkezését. Előtte örömmel adnak konzultációt a leendő véradóknak. Előzőleg érdeklődni lehet a 0501524011-es telefonszámon.
Kovács Elemér
2010. február 28-án, d.u. 14.30-tól a beregszászi gyülekezet nagytermébe várjuk a bibliai jelmezbe bújókat. Plussz pontot ér, ha néhány mondatot is fűznek a gyerekek a bibliai alakokhoz. Izgalmas keresgélést, jó készülést kívánunk! A tavalyi képek: http://www.reformatus.com.ua/lap/beregszasz/index.php?m=galeria&a=view&i=628 És a tavaly előttiek:
http://www.reformatus.com.ua/lap/beregszasz/index.php?m=galeria&a=view&i=134
További képek itt: http://www.reformatus.com.ua/lap/beregszasz/index.php?m=galeria&a=view&i=984
Április 9-10-11-én házas-hétvégét tartunk. Előadó dr. Pálhegyi Ferenc A témák a házasság kérdéseivel kapcsolatosak, mint pl. Szükségletek és szerepkörök; A kapcsolat szakítópróbái; Mire jó a házasság és mire nem?; Egységet építő konfliktuskezelés…
Igyekezzetek így tervezni az időtöket és imádkozzatok az alkalomért.
Gyermekfoglalkozást, felügyeletet megoldjuk.
Hívjátok barátaitokat, rokonaitokat, ismerőseiteket is.
„…és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.” (1Korinthus 13, 2) Folyton azt mondogatjuk, hogy a kapcsolatok fontosabbak számunkra, mint bármi más, de a cselekedeteink nem ezt mutatják. Minduntalan becsapjuk barátainkat és szeretteinket a pénz vagy az előrejutás kedvéért. A kapcsolatok olyanok, mint a virágok; ha nem gondozod és oltalmazod őket, akkor meghalnak. Ezért írja Pál: „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból… és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is” (Filippi 2:3-4). Néha egy szívrohamra vagy más krízisre van szükség ahhoz, hogy eszünkbe jusson, mennyire pótolhatatlanok az emberek az életünkben.
Valaki így ír erről: „Hosszú órákat töltöttem az intenzív osztály várójában, figyelve a gyötrődő embereket és hallgatva sürgető kérdéseiket: „Túléli a férjem?” „Tud majd újra járni a gyermekem?” „Hogyan lehet élni a nélkül, aki harminc évig a társad volt?” Az intenzív osztály várója különbözik minden más helytől a földön. És azok az emberek, akik ott várakoznak, szintén mások. Készek bármit megtenni egymásért. Senki sem goromba. Eltűnnek a faji és társadalmi különbségek. A kukás éppúgy szereti a feleségét, mint az egyetemi professzor az övét, és ezt mindenki megérti. Mindenki drukkol a többieknek. Az intenzív osztály várójában a világ megváltozik. A hiúság és a kérkedés eltűnik. Az univerzum figyelme arra irányul, hogy mit fog mondani az orvos. Bárcsak valami javulás mutatkozna. Mindenki tudja, hogy az élet lényege az, hogy szeretünk valakit. Meg tudnánk tanulni így szeretni, ha ráébrednénk, hogy az élet minden napja olyan, mint egy nap az intenzív osztály várójában?
„De amikor eljött az időnek teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.” – Galaták 4:7
Isten teremtette az időt és a teret, és használja is ezeket. Az üdvtörténelem földi szintéren időben és térben játszódik. Ez az ún. futó idő (kronosz). Egyszer az időfutam ahhoz a ponthoz ért, amikor Isten azt mondta: most! És elküldte Fiát. Ebből lett Krisztus küldetése: Betlehem, Golgota, Húsvét, Mennybemenetel, Pünkösd, Világmisszió – és ami már nagyon érik –: Krisztus második eljövetele. Karácsonykor örvendezzünk a Krisztus által megszerzett megváltásnak, és kezdjünk „csomagolni”, mert a Bíró már az ajtó előtt áll (Jak 5:9; Mt 24:33) Tudjuk, hogy egyszer nem lesz többé idő (kronosz), hanem azokban a napokban, amikor megszólal a hetedik angyal trombitájának hangja: beteljesedik az Isten titka (Jel 10:6-7). Isten szeret meglepetéseket szerezni. Legnagyobb titka a világ számára az ő Fia volt, amely titok akkor teljesedik be, amikor majd Krisztusban helyreállít mindent a mennyen és a földön. (Ef 1:10) – Drága Testvéreim! Csomagoljunk! Lomtalanítsunk! Sok mindenre nem lesz szükségünk odaát.
MARANA THA! (1Kor 16:22)
Révész Árpád, igehirdető
December 24. – Szentesti istentisztelet 17 óra, utána kántálás a templom előtt December 25. – Karácsony/Úrvacsorás ünnepi istentisztelet 10 óra December 26. – Karácsony 2. napja – Istentisztelet 10 óra
December 13-án újabb választási fordulót tartottunk, mivela hatodikai választás alkalmával csupán 21-en kapták meg a szükséges 50%-ot. Így az elmúlt vasárnapi forulón még 3 személyt kellett tisztségbe juttatni. A fennmaradt 14 jelöltből választották ki gyülekezetünk tagjai azt a három embert, akit presbiterként látnának a következő 4 évben. Tehát a második fordulóban presbiterré választották: Keresztyén Gábort, Nyiri Józsefet és Szabó Bertalant. A fellebbezési idő ez esetben is 15 nap.