A Beregszászi Református Egyházközség Honlapja

Aktualitások - Hírek

Főoldal / Hírek

Konfirmáció - 2010

/ 2010-05-24 11:38:23

Gyülekezetünkben idén 16 fiatal áll az úrasztala köré, hogy vallást tegyen arról, hogy megismerte az Urat. A konfirmációt három év felkészítés előzte meg valamint az óvodától elkezdődő hitoktatás. Rengeteg alkalom adódott, hogy a szerzett ismeretük személyes bizonysággá váljon. A két év folyamán Maksai Attila tiszteletes vezetésével számos csendeshétvégén is részt vehettek konfirmandusaink. Az ünnepi istentiszteleten Taracközi Ferenc vezető lelkész a napi újszövetségi ige alapján a következő gondolatokat osztotta meg az alkalmon részvevőkkel:
Amikor ösztöndíjasként egyszer Stuttgartban egy Christivalon (keresztyén fesztivál) vehettem részt, megérkezésemkor egy térképet nyomtak a kezembe rajta egy piros ponttal, ami a jelenlegi helyzetemet jelölte. A konfirmáció ma számotokra ezt jelenti: helyzet meghatározás. Ki vagyok, honnan jövök, kicsoda Isten? A térkép a Szentírás, ami a jövőt is megmutatja. Ha engem követsz, veled leszek. Ismerheted a Szentírást, akár egy térképet, de az ismeret nem viszel a célba. Ha használod és követed, akkor fogsz célba érni.
Keresztelő János Jézus útkészítője volt. Arról tett bizonyságot, hogy elközelített Isten országa. Most börtönben van. Tanítványait kérdéssel küldi Jézushoz: te vagy-e a Krisztus vagy mást várjunk. Jézus ezt válaszolja: mondjátok meg Jánosnak, amit láttatok: a vakok látnak, a sánták járnak, a szegényeknek az evangélium hirdettetik.
Fontos az ember életében a vizsga. János most vizsgázik.
A konfirmáció előtt szükséges a vizsga. Nem csak a diákok vizsgáztak, hanem a szülők, keresztszülők, rokonok, tanárok, lelkészek, gyülekezet. Mit mutattam be a keresztyén életből a gyermekeimnek? Megtartottam-e a tett fogadalmat, ami nem csupán azt jelenti, hogy ma itt állnak, hanem hogy hogyan állhatnak itt.
Jézus válasza egyértelmű. Életünk kérdéseire nála van a válasz, csak használjuk a térképet. Lehet, hogy néha eltévedünk, de a segítségével visszatalálhatunk Istenhez, s vele a célba. Adja Isten, hogy így legyen.
A konfirmandusokat köszöntötte a felnőtt gyülekezet tagjai sorában Sipos Géza főgondnok, aki egyben szomorúságát is kifejezte amiatt, hogy a megkeresztelteknek csak egy kis százaléka állt ma Isten színe elé. A fogadalmat tett konfirmandusok pünkösd vasárnapján élhetnek először az úrvacsorával.

tovább

Kórusaink is részt vettek az ungvári találkozón

/ 2010-05-24 11:37:40

 

A Dalárda és a Kamarakórus is részt vett Ungváron a kárpátaljai kórusok találkozóján, melyre már hónapokkal azelőtt megkezdődött a felkészülés. Három kötelező éneket kellett a kórusoknak elsajátítani. A 13. fellépő kórus között a két beregszászi énekkar tovább öregbítette gyülekezetünk jó hírét,s dicsérte Isten énekszóval. A találkozón minden kórus vezetője egy emléklapot és egy szál virágot vehetett át emlékül a püspök úrtól.
Gyülekezetünk Kamarakórusa (Kárpátaljáról egyedüliként) idén másodszor kapott meghívást Budapestre a Művészetek Palotájába, ahol idén kilencedik alkalommal szervezik meg a Református Énekek nevet viselő kórusok találkozóját. Ebben az évben 370 fős kórus áll össze az esti koncertre, melyről hangfelvételt készítenek. Az alkalom június 25-én lesz, este 19.30-tól. Jó felkészülést és további sikereket kívánunk.

tovább

Bűnbánati alkalmak

/ 2010-05-18 13:55:27

Pünkösdi úrvacsorai közösségre készülve bűnbánati istentiszteleteket tartunk minden reggel 8 órakor és minden este 6 órai kezdettel.

Szeretettel várunk alkalmainkra!

tovább

Gyerektábort szervezünk

/ 2010-05-11 09:32:38

3-6. osztályos gyermekek számára a balazséri Béthel Konferencia-központban JÚNIUS 21-25 között.

A tábor keresztyén szellemben folyik majd. A gyerekek a nap folyamán játékosan ismerkednek a bibliai történetekkel, énekeket tanulnak, kreatív kézműves foglalkozásokon vesznek részt.

Napi 4 étkezés, zuhanyzási lehetőség biztosított.

A tábor díja: 90 UAH.
Jelentkezni a hitoktatóktól kapott jelentkezési lapon lehet.

A lapot kérjük visszajuttatni május 28-ig a hitoktatóhoz vagy a gyülekezet irodájába (a templom mellett)!

Tisztelettel: a Beregszászi Református Egyház Tanügyi Bizottsága

tovább

Evangelizációs esték a Főiskolán

/ 2010-04-22 11:29:52

2010. április 12-15. között evangelizációra került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Az igét Tóth Tamás, sátoraljaújhelyi beosztott lelkész hirdette. Az alkalmakat 80-100 fiatal látogatta. Az éneklést dicsőítő csoportok vezették: az Antal házaspár, a Siloám együttes, a főiskola kórusa, és az Ébredés együttes. A lelki táplálék után szeretetvendégség várta az egybegyűlteket.

Az evangelizációs alkalmak előtt lehetőség nyílt arra, hogy többen átéljék a láthatatlan színház nyújtotta katartikus élményt. A színházi előadásokon a résztvevő bekötött szemmel élhet át hétköznapi vagy kevéssé hétköznapi szituációkat, jelen esetben a születéstől a halálon keresztül egészen a feltámadásig. A „néző” szó szerint bőrén érzi, érzékszervein keresztül tapasztalja a történteket. Olyan kapu ez a színház, hogy a rajta való átlépés befelé és felfelé vezet.

tovább

Konfirmandusok hétvégéje

/ 2010-04-22 11:27:56

Április 23-25. között megrendezésre került a konfirmandus hétvége, melynek témája:

Isten miért enged meg dolgokat az életünkben?

 

A nyitóáhítatot Taracközi Ferenc tiszteletes úr tartotta a Zsoltárok könyve 127. része alapján, középpontba helyezve Isten gondoskodását és buzdított arra, hogy szeressük Istent.


Szombaton reggel Maksai Attila tiszteletes tartott áhítatot, egy vakon született ember meggyógyításáról, ezzel is bizonyítva, hogy Isten a nehézségeket azért adja, hogy bizonyítsa hatalmát. Majd Eötvös Károly tartott előadást a Róma 8, 18 alapján. Az az öröm, amit életünkben kapunk, nem hasonlítható, ahhoz, amit a mennyországban Istentől kaphatunk.
Egy rövid csendes pihenő után a cserkészek szórakoztatták a fiatalokat métával, játékokkal és végül egy táncházzal.
Vasárnap Maksai tiszteletes istentiszteletet tartott a 1Mózes 3, 1-6/a alapján. Majd összecsomagoltunk, és elindultak hazafelé.
Sok érdekes dolgot tanulhattunk, és választ kaphattuk kérdéseinkre.
Legfontosabb pedig, hogy rájöhettünk arra, Istennek célja van velünk és a nehézségek ellenére szeret minket és velünk van mindennapon a világ végezetéig.

tovább

Házasság az ige mérlegén

/ 2010-04-12 21:37:41

„Szerelem: együtt járunk, noha még nem ismerjük egymást, szeretet: együtt maradunk, noha már nagyon jól ismerjük egymást”− avagy a házaspárok hétvégéjének a margójára

A pszichológia fogalma rendkívül izgalmasan hangzik − azonban, ha valaki felüt egy olyan szakkönyvet, amely ezen tudományág alapjaiba hivatott bevezetni a lelkes érdeklődőket, a nagytöbbségnek valószínűleg csalódást okoz majd. Magyarázható ez azzal, hogy telis-tele van szakszavakkal és szakkifejezésekkel, illetve a műkedvelők számára végtelenül elvontnak és száraznak tűnhet a szövegezés − így a könyv és az olvasó is egyaránt bezárul. Nem így történik ez akkor, ha elénk áll egy pszichológus, és teljesen közvetlenül, tabuk és fenntartások nélkül, − úgy is mondhatnánk, hogy egyszerű népi nyelvre lefordítva − tárja elénk a saját lelkünk elemzéséről szóló értekezését.

Hála a kegyelmes Istennek, így történt ez a házaspárok hétvégéjén, amikor Pálhegyi Ferenc közvetítésével lélektani alapon elevenedtek meg előttünk a házasság jellemző vonásai és buktatói.
A nagy élettapasztalattal rendelkező és tisztes kora ellenére szerfelett éles észjárású Pálhegyi Ferenc Magyarországon jól ismert és elismert keresztény pszichológus. Kedves, nyíltszívű, érdekes embernek ismerhettük meg őt. Számos személyes dolgot elárult magáról, például azt, hogy negyvenkilenc éve él a házasság szent kötelékében, öt gyermekkel és tizenöt unokával büszkélkedhet.

tovább

Házaspárok hétvégéje

/ 2010-04-06 21:52:10

Értesítés

Szeretettel értesítünk mindenkit, hogy április 9-én, pénteken délután 16 órakor gyülekezünk a templomnál. Onnan indulunk 16.30-kor Csongorra.

Ágyneműt lehet hozni, de mindenki kaphat helyben tisztát. A szobákban két emeletes ágy van. Minden család kaphat külön szobát.

A szobákat itt lehet megnézni: http://www.reformatus.com.ua/lap/szenvedelybetegekmentomisszioja/index.php?m=galeria&a=view&i=733

Mindenki lehetősége szerint adakozhat. Persely lesz kitéve. (A költség 100 UAH/fő.) Ez ne akadályozzon senkit abban, hogy eljöjjön!

A gyerekeknek lehetősége lesz külön foglalkozásra, de a kisebbek maradhatnak a szüleikkel.

Étkezés helyben biztosítva lesz.

Bármilyen kérdéssel forduljatok a 2-50-65 vagy a 0502988291 számon Taracközi Ferenchez!

tovább

Elkezdődött a főtéri parókia belső felújítása

/ 2010-04-06 18:43:09

A munkálatokat egy nem várt belső szerencsétlenség okozta, ugyanis egy hónappal ezelőtt csőtörés és a villanyvezetékek elavultsága miatt veszélyes állapotba került az épület. A csőtörés miatt megrongálódott és lakhatatlanná vált a felső szint. Szerencsére a Kacsó lelkészcsalád nem hagyta ott a bútorait, így azok megmenekültek a kártól.
Ez év Márciusától új beosztott lelkésze lett a gyülekezetünknek Dancs Róbert személyében, aki lelkészfeleségével együtt költözik be a Kossuth téri parókiába. A munkálatok folyamatban vannak. Lecserélődnek a villamos és vízvezetékek, gipszkarton kerül a leszakadozó plafonokra. Reméljük néhány héten belül lakhatóvá válik a lelkészlakás.

További képek itt: http://www.reformatus.com.ua/lap/beregszasz/index.php?m=aktualitas&a=view&i=2602

tovább