Hogy vagy az anyagiakkal, ezzel a földdel? Hogy állsz a bankokkal, meg a pénzeddel? Sikerül megállni a lábadon? Hogy van a hiánycélod? Gond a mindennapi betevőd is, vagy csak az, ami biztosan nem fog beleférni a karácsonyi ajándékozásba? Vagy már túl vagy ezeken a kérdéseken…

A régi idők embereinek életében még nagyon sok jelkép, szo¬kás, liturgikus cselekedet színezte be a hétköznapokat és az ünnepeket. A legmindennapibb használati tárgyon is volt olyan jel, amely kifejezte itt ezen a földön az égiekhez való kapcsolódást is. S volt idő imádkozni, elmélkedni, megérezni és megélni a szépséget, a jóságot, mert hagytak időt rá. A különböző társadalmi csoportoknak, faluközösségeknek, csa¬ládoknak lehetőségük volt felismerni és kimondani a jót is, a rosszat is. Lehetőségük volt erkölcsösen élni, hi¬szen a közösség, a család biztosította az erkölcsök védelmét. Ma szinte mindenki magának, vagy egyenesen egyedül él. Legalábbis az az érdeke a gazdasági világnak, hogy egyedül éljünk, s minél felületesebb, inkább csak földi- anyagi kapcsolatunk legyen Istennel és egymással.

Milyenek életed tárgyai ? Vannak még önmagukon túlmutató jelek rajtuk, amelyek hordozzák a te életedet, szerelmedet, szeretetedet, és Isten jelenlétét ezen a földön? Van valami jele annak, hogy Jézushoz tartozol? Akarod még, hogy legyen?

Amikor Jézus a Földön járt, már akkor is olyasféle volt a világ, mint a mai, hiszen már akkor sem Isten kijelentései szerint, hanem sokkal inkább önérdekek sze¬rint igazgatták a világot mind a Római Birodalom, mind a kor vallási vezetői. Sajnos a mai politikai, gazdasági, vagy akár egyházi vezetés sem kivétel ez alól. Az a tapasztalatunk, s az a meglátásunk, hogy ez a világ az emberi érdekek és az emberi önzés alap¬ján vált ilyenné, ilyen elfogadhatatlanná és veszélyesen önpusztítóvá, mint amilyen most. Nem látszik menekvés, mert nincs ember, aki képes lenne függetleníteni magát a világban végbemenő folyamatoktól, a vi¬lág¬szo¬ká¬sok¬tól. Azaz képtelenség elszakadni a földtől és az emberektől és attól a világtól, amelyet az em¬ber teremtett magának, amelyről pedig tudjuk, hogy zsákutcába visz.

E szomorú helyzetfelismerés közepette érkezik el hozzánk egy régi üzenet, egy régi biztatás Jézus Krisztustól: És monda nékik: bizony mondom néktek: Mos¬tantól fogva meglátjátok a megnyílt eget, és az Isten angyalait, amint felszállnak és le¬szállnak az ember Fiára. (Ján 1:52) Gondolhatjuk, mennyire meghökkentette már a jelenlévő hall¬ga¬tóságot, s a tanítványokat is ez a kijelentés. Ugyanis egyszerűen befogadhatatlan az, ahogyan Jézus kinyitja, ki¬tárja előttünk a lezárt kapukat. Úgy ragyog ránk a fény, mint mikor kinyitjuk a nyaraló télre bezárt ab¬lak¬desz¬ká¬it, és az áldott tavaszi ragyogás egy kis időre megvakít bennünket. Befogadhatatlan, hogy Jézus, Isten szereteteként, advent harmadik vasárnapján nemcsak megjelenik testben, nemcsak megérinti a lényünket a szívig hatolva, hanem tökéletesen azonosul ezzel a mai földi-anyagi világgal, ahogy Bod Péter mondja: „Midőn halála órájában elmégyen az emberhez.” Az Isten Fia tehát megkeresi az embert és odamegy hozzá. A megnyílt kapun át egyszerre jut fény az embernek itt lent, és az Istennek ott fent.

Hogyan állsz a kapukkal? Mindent alaposan lezártál, ami csak a szívedhez, s legbelső életedhez vezet? Vagy van még esély arra, hogy életed kapui önszántadból megnyíljanak azok felé, akiket szeretsz, és azok felé is, akiket nem szeretsz? Törekszel legalább arra, hogy megnyisd mások életének jól bezárt kapuit egy bátorító mosollyal, egy jó szóval, önzetlen kedvességgel, viszonzást nem váró apró ajándékkal, hogy végre hozzájuk is bejusson a fény?

Jézus urunk Földre jövetelében ugyanis a Föld egy szempillantás alatt újra élő kapcsolatba került a mennyel. Ezzel nem egy mitológiai emlék éledt újjá, nem is csak egy képszerű, allegorikus cselekedet volt, hanem egészen valóságos: Jézusban TÉNYLEGESEN összeér a menny és a föld, valóban elér hozzánk Isten szeretete. Így akik megismerik Jézus titkát, azaz Isten szeretetét, ismerhetik a mennyet. Azaz beleláthatunk a meg¬nyílt mennybe, amely felette van a térnek, időnek, s minden emberi tapasztalásnak, de még¬is az élet lényege.

Jézus nem csak valahogy elviselhetővé tette a világot számunkra, s nem csak arra ta¬nított meg bennünket, hogy miképpen lehetünk boldogok, hanem képessé is tett bennünket, s min¬den őt megtapasztalót arra, hogy a földi hatalmak ellenére az éle¬tünk Isten szeretetében gyökerezzen. A körülöttünk jelenvaló világ ellenére Jézus most, advent harmadik vasárnapján teljességgel belép az életünkbe, hogy örömeinkben tanúnk, elintézetlen ügyeinkben képviselőnk, betegségünkben orvosunk, szívünk-lelkünk fájdalmaiban vigasztalónk, egész életünknek útitársa legyen. Vigasztalódjunk, bizakodjunk, erősödjünk tehát ezzel a képpel, amelyről Jézus beszélt a ta¬nít¬vá¬nyok-nak: És monda nékik: bizony mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok a megnyílt eget, és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az ember Fiára.

Ámen!