Augusztus utolsó vasárnapján a Verbőci Református Gyülekezet tagjai közül néhányan (80 személy) gyülekezeti kiránduláson vettünk részt, amit idén egybekapcsoltunk a konfirmáltak találkozójával. Az úti célunk Rahó volt, az ottani református gyülekezetet kerestük fel.

A buszok 7 órakor indultak, megtelve gyülekezetünk jókedvű tagjaival: gyerekekkel, fiatalokkal és idősekkel vegyesen. Még kissé álmosan néztük a busz ablakából, ahogy a mellettünk elsuhanó tájat elárasztja a napsütés. A napsütés még jobb kedvre derített mindenkit, így vidáman beszélgettünk és nevettünk egész úton.
Mielőtt megérkeztünk Rahóra, megálltunk egy rövidke pihenőre, hogy kinyújtóztassuk az utazástól elfáradt végtagjainkat. Jóízűen elfogyasztottuk a magunkkal hozott elemózsiánk egy részét, aztán kipróbáltuk, milyen érzés a sebesen rohanó Tisza fölötti függőhídon sétálgatni.
A pihenés után még felszabadultabban folytattuk utunkat, és elnéztük a mellettünk elsuhanó gyönyörű tájat, amit sajnos rengeteg szemét tarkított.
1045-kor érkeztünk meg Rahóra, a Református Gyülekezet templomához, ami a vasútállomás mellett található. A gyülekezet tagjai nagy szeretettel fogadtak bennünket. Különösen örültek, hogy közülünk milyen sok fiatal érkezett, mivel az ottani gyülekezet főleg idősekből áll. Köszöntőjükben arra kértek mindannyiunkat, hogy őrizzük meg magyarságunkat, református hitünket, és létünk alapjait: a templomot és az iskolát.
Ezután részt vettünk az istentiszteleten, amit lelkészünk Molnár Zsolt tartott. Pál apostolnak az efézusbeliekhez írott levele szavaival biztatott, hogy éljünk igazi Krisztust követő emberként, akik őszintén szeretik Krisztust, és az Ő egyházát.
Az istentisztelet után úrvacsorai közösség következett, amelyen együtt adtunk hálát az újkenyérért, a rahói gyülekezet tagjaival. Ezután átadtuk a rahói testvéreknek szánt adományunkat, köszönetképpen a szíves vendéglátásért.
Amikor újra buszra szálltunk, első úti célunk a Tisza összefolyásának helyszíne volt, ahová egyik kedves vendéglátónk, Sanyi bácsi kísért el bennünket. A következő megállónk a Rahói Tájvédelmi Terület Múzeuma volt. Itt megcsodálhattuk azokat a fákat, amelyeket megtalálhatunk a Kárpátok erdeiben. S aztán Európa földrajzi közepén a „Kaliba” múzeális vendéglátóba csodálkoztak rá a kirándulók férfi tagjai a szép régi fegyverekre, és gépekre.
Késő délután volt, amikor megérkeztünk Aknaszlatinára, pontosabban a sós tavakhoz. Hosszabb időt töltöttünk itt el, egyesek sétára indultak, mások pedig vízbe ugrottak. Már este 7 óra is elmúlt, amikor elindultunk hazafelé. Késő este érkeztünk meg falunkba az utazástól elfáradva, de jókedvűen.
Ezúton is köszönjük a Rahói Református Gyülekezet tagjainak azt a szívélyes fogadtatást, amelyben részünk lehetett, és lelkészünknek, Molnár Zsoltnak, hogy megszervezte ezt a szép gyülekezeti kirándulást.
„Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan” ( 1Jn 3, 18;) Köszönjük, hogy ezt megélhettük és gyakorolhattuk is. Soli Deo Gloria!

Stul-Tihor Erzsébet
Földrajz-történelem szakos tanárnő