Sámuel Alapítvány

,,Se szegénységet, se gazdagságot..."

2020-12-22 18:14:41 / Sipos Géza

Felüdítő érzés közösségben lenni! Mikor is tudnánk ezt jobban értékelni, ha nem a 2020-as esztendőben. Szigorúbb és enyhébb korlátozások váltakozásakor aligha várhatnánk nagyobb örömöt annál, mint amikor össze tudunk gyűlni azokkal, akik a legközelebb állnak hozzánk. Kis- és nagycsaládi közösségekre egyaránt vonatkozik ez, s mivel a Sámuel Alapítvány kötelékébe tartozó gyermekotthonok is egy nagycsaládnak tudhatják magukat, 2020. december 17-én megtapasztalhattuk: ,,Milyen kevés kell a boldogsághoz!”.

A Sámuel Alapítvány és a Dorcas Segélyszervezet együttműködésének köszönhetően gyermekotthonaink nevelőszülői már korábban is részt vehettek meghatározott témájú előadásokon és rendezvényeken. A családi közösség összetartó ereje és a gyermek-szülő kapcsolat megerősítése után ezúttal kissé bensőségesebb vizekre eveztünk. Beszélgetésünk a családi költségvetés témája köré orientálódott.

A program kezdetén Margitics János, a Beregszászi Református Egyházközség beosztott lelkipásztora tartott áhítatot, melyben kifejezte: ,,Ebben az ünnepben talán a megállás lesz a legfontosabb feladatunk.” János tiszteletes kiemelte, hogy ebben a megállásban a Teremtőre való hangolódás gyógyítja a lelket. Szívünkre helyezte, hogy a megváltás már készül, a megbocsátás közel van.

 

 

Az áhítat után Pataki Gábor, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola gazdálkodás és menedzsment szakos tanára tartott előadást. Jól strukturált és érthető előadásában először az üzleti élet általános tudnivalóiról beszélt, majd a családi költségvetés részleteire tért rá. Mivel a nevelőszülők között voltak olyanok, akik testközelből is ismerik a vállalkozás fortélyait, tapasztalataik megosztásával még színesebbé tették az előadást. Gábor részletekbe menően kitért arra, hogy vállalkozás nélkül is helytállóak a megemlített ismeretek, hiszen nagycsaládok, különösen családtípusú gyermekotthonok esetében is legalább olyan fontos a pénzügyek helyénvaló menedzselése. Előadásában kézzelfogható perspektívát is ajánlott nevelőszülőink számára az anyagiak jobb átláthatósága érdekében.

Az előadás végéhez közeledve elhangzott, hogy mindaz, amit családi vagy vállalkozási szinten elérhetünk és sikerként, profitként magunknak tudhatunk, végső soron a Mindenható Isten áldásának tulajdoníthatjuk. Örömteli érzés volt azzal az Igével összegezni és zárni az előadást, amelyet kedves előadónk a Példabeszédek 30. részéből (8-9. versek) idézett:

,,Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem!

Adj annyi eledelt, amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne tagadjalak, és ne mondjam: Kicsoda az Úr? El se szegényedjek, hogy ne lopjak, és ne gyalázzam Istenem nevét!”

Az ismeretekben gazdag és lelkileg is építő előadás után átadásra kerültek családjaink számára azok az ajándékcsomagok, amelyeket a KRE Püspöki Hivatala jóvoltából állíthattunk össze. Ezúton is hálásan köszönjük a támogatást.

Az alkalmat közös ebéddel zártuk.

Felüdítő volt megtapasztalni, hogy Isten áldása kísérte a délelőttöt, hiszen jókedvűen és rendkívül hasznos ismeretekkel gazdagodva térhettünk otthonainkba. Köszönetet mondunk a Beregszászi Református Egyházközségnek, akik a helyszínt biztosították számunkra; Margitics János lelkipásztor úrnak, aki Istenünk üzenetét tolmácsolta számunkra; Pataki Gábornak, aki elvállalta az előadást és számos hasznos tudnivalót osztott meg velünk, valamint a Dorcas Segélyszervezetnek, aki a program megvalósításában támogattak bennünket. Együttlétünket megtisztelte jelenlétével Taracközi Ferenc tiszteletes úr, a Sámuel Alapítvány alapító tagja.

Mindezek fölött azonban leginkább Istenünknek tartozunk köszönettel, aki elgördítette előlünk az akadályokat és megengedte számunkra, hogy ismételten összegyűljünk. Legyen övé a dicsőség!