Sámuel Alapítvány

Családi Közösségépítés Erdélyben

2019-12-13 15:01:52 / Sipos Géza

A Sámuel Alapítvány nagy hangsúlyt fektet a családok, mint közösségek, valamint az családok egymással való kapcsolatának erősítésére, építésére. Hatalmas lehetőség volt számunkra, hogy az 2019-es évben ezt a programot külföldön, határainkon túl tudtuk megvalósítani a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával és hozzájárulásával.

Az alapítvány három napos utazást szervezett a családok részére, melynek fő székhelye Kolozsvár volt. Kiemelten fontos volt ez számunkra, hiszen bizonyos értelemben hazai viszonyok között érezhetjük magunkat Erdélyben is. Célunk volt ezzel a kirándulással a gyermekekben és szülőkben lévő nemzeti identitás megerősítése és a közösség erejének hangsúlyozása. Számos előnye volt annak, hogy a szülők egymással is tudtak alapos és minőséges beszélgetéseket folytatni megosztva tapasztalataikat, észrevételeiket és segítve egymást tanácsokkal, javaslatokkal.

Kirándulásunk alkalmával szerencsénk volt megtapasztalni az erdélyi magyar testvéreink vendégszeretetét. A Bethlen Kata Diakóniai központ személyzete és munkatársai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ottlétünk alatt semmiben ne szenvedjünk hiányt.

Az együtt töltött idő alatt először csapatunk egy kisebb vállalkozó szellemiségű csoportjával jártuk körbe Kolozsvár belvárosát, majd a közös pihentető séta után másnap egy idegenvezető által szervezett városnézésben is részünk lehetett.

Kolozsvári ottlétünk második napján a Tordai Sóbányába látogattunk el, amely mindannyiunk számára felemelő és felejthetetlen élmény volt. Megpróbáltuk minőségesen eltölteni az időt, amit együtt és ilyen különleges helyen tölthettünk, így még azon a napon, a délután folyamán látogatást tettünk a Zsoboki Gyermekotthonban. Itt az intézmény vezetőnője számolt be a gyermekotthon életéről, jelenlegi kihívásairól és felmerült a jövőbeli kapcsolattartás lehetősége is.

Utazásunk utolsó napján Nagyvárad felé vettük az irányt, ahol haza utunk során szakítottunk időt egy közös ebédre és egy közös fagylaltozásra.

Bizton elmondhatjuk, hogy az együtt töltött három nap nagyon áldásos volt számunkra. A visszajelzések szintén ezt igazolják. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek a támogatást, s a hajlandóságot arra, hogy hozzájáruljon e program megvalósításához.

Galéria

67337572_2202115770010796_2465340231818149888_n.jpg 67377296_2419248601624239_3379728109027721216_n.jpg 67389816_749098995529669_1450759958822912000_n.jpg 67613774_701454193618424_4496829530551353344_n.jpg DSCN8880.JPG