Szülőnek lenni isteni ajándék. A gyermek - áldás. Gyermeket nevelni - Istennel való találkozás. Mégis milyen sokan vannak, akik lemondanak erről az áldásról, eldobják az isteni ajándékot, megtagadják a Vele való találkozást. Mennyi szomorú szemű kisgyermekkel találkozunk a szülészeteken, a kórházak gyermekosztályain, akiket ottfelejtettek, s hányan kerülnek állami gondozásba, vagy utcagyerekekként élik mindennapjaikat, soha meg nem tapasztalva a gondoskodó szülői szeretetet. A legtöbben sajnáljuk őket. De csupán eddig jutunk el. Pedig Jézus azt mondta: „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be" (Mk 9, 37). Hála Istennek vannak emberek, akik megnyitják szívük és otthonuk ajtaját, befogadják az árvákat, elhagyottakat, és vérszerinti gyermekükkel együtt sajátjukként nevelik ezeket a szeretetre éhes kicsinyeket. „Abból tudjuk meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogy szeretjük az Istent, és megtesszük parancsait." (1Jn 5, 2) Nem könnyű feladat nevelőszülőnek lenni, de akit Isten erre a feladatra hívott el, annak erőt is ad, s annak szeretete soha el nem fogy...
Augusztus 20. és 23. között a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Megyei Szociális Szolgálatok Központja támogatásával továbbképzést tartottak a Sámuel Alapítvány és a Kezünkben a Jövő Alapítvány égisze alatt működő családtípusú gyermekotthonok szülei számára. (A hatályos ukrán törvények értelmében kétévente továbbképzéseken kell részt venniük a nevelőszülőknek. )
A szervezők - Sipos Géza és Kurmay Sándor - egyébként igen gazdag és hasznos programmal várták a családokat. Ezúttal hat házaspár - Molnár Sándor és Ibolya Munkácsról, Bocskor Albert és Andrea Nagydobronyból, Kiss József és Lívia Viskről, Turányi Szergej és Andrea Benéből, Juhász Árpád és Szilvia, valamint Verbócki Ferenc és Beáta Rátról - érkezett 45 gyerekkel a Csonkapapi Missziós Központba. A nap folyamán a gyerekekkel a GyEK munkatársai, illetve a beregszászi és a búcsúi gyülekezet önkéntesei foglalkoztak, miközben a felnőttek előadásokon vettek részt. Ezeken igen hasznos jogi tanácsokat kaptak többek között Jakimelena Szvetlanától, a megyei gyámhivatal vezetőjétől, Demencsuk Kvitoszlavától, a megyei gyámhivatal szociális szolgálatok központja munkatársától, sokat tanultak Taracköziné Nemes Mónika pasztorálpszichológustól, Gogola István pszichológus tanártól, a gyermekbetegségekről beszélgethettek Gelebán Jolán gyerekorvossal. A reggeli és esti áhítatokat az ökumené jegyében tartották, szolgált közöttük Michels Antal beregszászi római katolikus plébános, Szeghljanik Péter helyi, Taracközi Ferenc beregszászi református lelkipásztor. A szervezők arról is gondoskodtak, hogy a szülők egy kicsit lazíthassanak, hogy magukkal is foglalkozhassanak, például fodrászt hívtak meg, akinek szolgáltatását igénybe vehették az anyukák, apukák. Mindezek mellett a résztvevők a személyes találkozások, a nagy beszélgetések fontosságát emelték ki. Mint elmondták, felszabadulttá teszi őket az, hogy hasonló értékrendet képviselő, hasonló gondokkal küzdő társaikkal megoszthatják tapasztalataikat. Megnyugtató számukra az is, hogy látják, nem az övék a legrosszabb gyerek, mesélik nevetve, miközben féltő szülői szeretettel szemükben tekintetükkel keresik a tágas udvarban önfeledten játszó kis csibészt...
- Jó, hogy itt kibeszélgethetjük magunkat, megoszthatjuk egymással tapasztalatainkat, tanulhatunk egymástól - mondja Bocskor Andrea. - A hagyományos, 1-2 gyereket nevelő szülőkkel gondjainkról, örömeinkről nem igazán tudunk beszélgetni, mert nem is értenek meg bennünket.
- Mert sajnos sokan úgy vélekednek, hogy számunkra ez biznisz, vagy ha nem, akkor meg nem vagyunk normálisak ennyi gyerekkel bajlódni - veszi át a szót Kiss Lívia. - Nem is értik, hogy ezt csak elkötelezettséggel, Isten vezetésével lehet csinálni.
- A gyerekeket szeretni kell - kapcsolódik be a beszélgetésbe Turányi Andrea -, s a szeretetet nem lehet sem megvenni, sem megfizetni.
- Nevelőszülőnek lenni, ennyi gyereket nevelni 24 órás szolgálatot jelent - vallja Juhász Szilvia. - A sok-sok aggodalmat, a fájdalmat, amit olykor betegágyuknál átélünk, meg lehet fizetni? Pénzzel nem, számunkra a gyerekek szeretete, ragaszkodása a jutalom.
- Ezek a találkozások nem csupán nekünk, szülőknek hasznosak, de a gyerekeknek is - veszi át a szót Molnár Sándor. - Itt ők barátokra lelnek, egymás előtt megnyílnak, felszabadultabban beszélgetnek, mert hasonló a sorsuk. És egy-egy szomorú történetet hallva a másiktól rádöbbennek, hogy nem is az ő életük a legnehezebb, s erősödik bennük az érzés: milyen jó, hogy végre van családom.
- Sajnos az óvodában, az iskolában gyakran kiközösítik őket. Ezeken a gyermekeken örökre rajtuk van egy pecsét, olyan emlékeket, terheket cipelnek, amikről nem ők tehetnek - mondja Molnár Ibolya. - El tudjuk képzelni, mi lakozik annak a gyermeknek a lelkében, akinek apja megölte az édesanyját, vagy akit részegen csak vertek a szülei, akit napokra magára hagytak, éheztettek?... Ezen csak a mi szeretetünk enyhíthet.
- Nem félnek attól, hogy génjeikben benne van a szülői örökség?
- A mi feladatunk, hogy hittel, türelemmel, szeretettel forduljunk feléjük, s megmutassuk: lehet normális életet élni - vallja Ibolya.
- Hiszem, hogy a mi példamutatásunk, értékrendünk, az irántuk és egymás iránt érzett és kimutatott szeretetünk helyes irányba viszi életüket - mondja Kiss József. - Egyébként pedig hálás vagyok Istennek, hogy ennyi gyerekkel ajándékozott meg bennünket. Aki nem próbálta, nem is tudja, micsoda boldogság tíz gyerek szeretetében, ragaszkodásában élni!
- Én úgy örültem, amikor alig egy hét elteltével anyukának és apukának szólítottak bennünket! - mondja Andrea. - És vérszerinti gyermekeinkre is jó hatással voltak: a kicsink korábban zárkózott volt, mára megnyílt, és örül, hogy több testvére van.
- A legkisebb lányunk számára, aki már ebbe a nagycsaládba született bele, abszolút természetes, hogy kilenc testvére van, örül, hogy mindig van valaki, akivel játszhat, csak olykor azt nem érti, miért más a nevük - mondja mosolyogva Bocskor anyuka.
- Nincs féltékenység a gyerekek között, a szülők nem kivételeznek a vérszerinti gyerekekkel?
- Ilyen nagy családban mindig azzal foglalkozunk többet, akinek éppen arra szüksége van. És itt mindegyik a MI gyerekünk, nem teszünk különbséget köztük - vallja Albert.
- Anyaként, háziasszonyként nem egyszerű egy nagycsalád mindennapos ellátása...
- Az Úr mindig ad elég erőt hozzá - mondja Lívia.
- És a gyerekek is besegítenek, mindenki szívesen vállal feladatot a konyhában, az állatok körüli teendőkben, a kertben és az udvaron is - veszi át a szót Albert. - Hiszem, hogy ennek önálló életük során is hasznát veszik majd.
Arra a kérdésre, hogy nem bánták-e meg, hogy belevágtak, határozott nem válasz érkezett. Bár nem könnyű, amit csinálnak, de minden gondot, bánatot, fáradságot elfelejtenek, mondják, amikor a gyerekek a nyakukba ugranak, átölelik, puszit adnak, s azt mondják: anyu/apu, szeretlek! Ezt egytől is öröm hallani, de hat-nyolc-tíz gyerektől boldogság.
- Mit üzennének azoknak, akikben felmerült a gondolat, hogy gyerekeket fogadnak örökbe vagy nevelőszülők lesznek?
- Akiben ez a kérdés felmerült, akkor Isten már munkálkodik szívében, Tőle kérjen útmutatást. Mert nem könnyű feladatra vállalkozik, nincsenek kipróbált receptek, de az Úrra támaszkodva sikerül legyőzni minden nehézséget, és mérhetetlen boldogság, Isten véghetetlen szeretete költözik otthonukba, szívükbe, valóra válik az ígéret: a szeretet soha el nem fogy - sommáz Lívia.
Ők azok, akik valóban szeretik Isten gyermekeit, mert szeretik Istent és megteszik az Ő parancsait. Nem ijednek meg attól, hogy kevesebb idő, szeretet jut majd szülötteiknek, mert jól tudják:
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
Marton Erzsébet