A hálaadó istentiszteleten Maksai Attila lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, a meghívott vendégeket, köztük Balogh Dénest, az ungvári és Farkasné Bőcs Juditot, a Beregszászi Magyar Konzulátus képviseletében, dr. Orosz Ildikót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnök asszonyát, Nagy Bélát, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) Diakóniai Osztályának vezetőjét, Gajdos Istvánt, Beregszász polgármesterét, illetve Fodor Gusztávot a Magyar Református Szeretetszolgálat képviseletében. Ezt követően Zán Fábián Sándor, a KRE püspöke hirdetett igét Jeremiás siralmai harmadik részéből: " 22Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: 23minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! 24Az ÚR az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom. 25Jó az ÚR a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. 26Jó csendben várni az ÚR szabadítására."
Az igehirdetéssel még korántsem ért véget az ünnepség. A Sámuel Alapítvány munkájában érintettek, a szülők, gyermekek s mindazok, akik eljöttek velük együtt ünnepelni és hálát adni Istennek, kicsit visszamehettek a múltba, a kezdetekhez. Taracközi Ferenc beregszászi lelkipásztor és Valkócz Éva, a Sámuel Alapítvány két alapítója beszélt arról, milyen is volt az elindulás, hogyan fogalmazódott meg az alapítvány létrehozásának gondolata, hogyan irányította Isten egymáshoz a segíteni vágyó s tudó embereket, szervezeteket. Míg ők ketten a múltba tekintettek vissza, addig Sipos Géza, az alapítvány elnöke kicsit a jövőbe invitálta a gyülekezetet: sok még az árva, családra vágyó s váró gyermek. De természetesen szót kaptak azok is, akikért létrejött az alapítvány: az otthonra talált gyerekek és szüleik is köszöntötték a megjelenteket, versekkel, énekkel, zenével csaltak mosolyt az arcokra s könnyeket a szemekbe. Örökbe fogadó szülők osztották meg, milyen ajándékot, lehetőséget kaptak az alapítvány közreműködésével.
S hogy a kedves Olvasó átfogóbb képet kapjon az alapítvány által végzett munkáról, jöjjenek a számok: a családtípusú gyermekotthonokban több mint 60 gyermek talált otthonra – Severa István és Andrea tíz, Baraté Viktor és Angéla kilenc, Kincses István és Tímea nyolc, Ilosvai Attila és Mária tizenegy, Füzesi Sándor és Olga tíz, Bocskor Albert és Andrea, valamint Kis József és Lívia tíz-tíz, Lackó János és Éva négy gyermeket fogadott be. Az elmúlt tíz év során összesen 84 gyermek kapott apukát, anyukát – családot. Az alapítvány ezenkívül bentlakásos intézményeket is támogat.
A családokról, gyermekekről készült képes összeállítást, melyet az ünnepségen bemutattak, nehéz volt könnyek nélkül végignézni. S a megható pillanatok sora ezzel nem ért véget: minden befogadó családot, szülőt, gyermeket egy-egy meghívott lelkész áldott meg, majd a vendéglátó gyülekezet kamarakórusa kért áldást énekszóval a családokra. Az ünnepség zárásaként a népes „sámueles család" együtt énekelt Varga Katica ungvári énekesnővel: „Nem éltem még e föld színén: Te értem megszülettél; Még rólad mit sem tudtam én: Tulajdonoddá tettél; Még meg sem formált szent kezed: Már elválasztál engemet, Hogy társam légy e földön" (Itt állok jászolod felett című ének).
Azt hiszem, a dal sorai mindennél jobban átadják, milyen hangvételű volt ez a – szó átvitt és egyenes értelmében vett – családias ünnepség, s azt, Kinek a kezében is van a sorsunk. Sajnos nagyon sokan vannak még a szülőkre vágyó gyermekek és a gyermekre vágyó szülők. De az alapítvány tevékenysége, a mosolygó gyermekarcok, a hálás szülői tekintetek talán másokat is meggyőznek arról, hogy érdemes belevágni, elindulni s örökbe fogadni gyermekeket azoknak, akik érzik magukban az indíttatást. A Sámuel Alapítvány immár tíz éve nyújt ebben segítséget, s továbbra is szeretnének segíteni abban, hogy valósággá tegyék Krisztus szavait: "Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött" (Márk evangéliuma 9:37).