Este szalonnát sütöttünk és gyakran kémleltük az eget, hogy vajon fog-e esni az eső. A távolban villámlott: mi „szakemberek” eldöntöttük, hogy Ungvár felett esik az eső, s hozzánk nem ér el. Igaz, ez a tény egyre jobban arra buzdított minket, hogy rövid, de minél több fohászt küldjünk az égbe Mennyei Atyánkhoz, hogy őrizzen meg bennünket a vihartól. Viccelődve bár, de egyre komolyabban szőttük a terveket, hogy ki hová bújik majd és mit csinál, ha jön az égzengés. Nyugovóra tértünk s a sátorban a meleg pokrócok alatt békésen aludtunk, az Úr őrizte álmunk. Nem volt vihar, szép napsütéses reggelre ébredtünk.

Ki korán kell, aranyat lel, de sajtot nem! - tartja közmondásunk, ami dédán született, hisz hiába kerestük a 2 kg sajtunkat a reggelihez, nem találtuk. Hiába helyszíneltünk és pörgettük vissza az esti eseményeket a fejünkben, a sajt eltűnésének rejtélye nem oldódott meg. A korán kelők, sem aranyat, sem sajtot nem találtak, de halat igen, amit kipecáztak a tóból. A reggel kinek könnyen, kinek nehezen indult. A kolbászos-vajas kenyér után egy forró tea mellett ültünk le és beszélgettünk a gyerekekkel, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak Istennek. A reggeli áhítatot imaközösséggel zártuk, mialatt az apukák már az ebédet készítették.

A nap egyre magasabban járt, alkalmat kínálva egy jó fürdéshez. Nem is hideg a víz! - bíztattuk egymást és győzködtük a parton állókat, hogy jöjjenek be.

A nagyon finom bográcsos után jól esett egy kis pihenés. Az apukák kevesebbet pihentek, hiszen már készülődni kellett a vacsorához. A csirkefiléből készült saslikot időben kellett elkezdeni sütni. Közben szorgos kezek pucolták a krumplit és gyalulták a káposztát, salátának.

Az este rendkívül hideg volt és úgy ültünk az asztal mellett, mint aki nem nyáron sátorozik, hanem téli sítúrán vesz részt. Előkerült egy gitár, és a hideget elfeledve lapoztuk a füzetet keresgélve az ismerős dalokat. A baj csak az volt, hogy egy példány volt belőle, így csak a refrén lett mindig hangosabb! Takarodó után mindenki hamar elaludt. Az Úr vigyázott ránk és őrizte álmunk. Nyugodt éjszakánk volt és szép reggelre ébredhettünk. A legmelegebbre kirándulásunk során. Most már hiába mondtuk a többieknek, hogy a víz tényleg meleg, nem fürödtünk többen, mint azelőtt, ismét csak a legmerészebbje. A fürdés után a gyerekek önfeledten játszottak és élvezték a meleg napsütést.

Az estebéd elkészítésében az apukák ismét keményen helyt álltak. Volt, aki fát vágott, vagy a tüzet csiholta, vagy sütötte a húst, de az együttes munkának az eredménye finom tört krumpli volt nyárson illetve tárcsán sült csirke combokkal és káposztasalátával. Utána desszertként jött a finom dinnye. S már itt volt az ideje a pakolózásnak és a búcsúzásnak.

Hálásak vagyunk Mennyei Atyánknak, hogy vigyázott ránk, megőrzött minket a vihartól, megengedte, hogy jól érezzük magunkat. Neki legyen hála a jó időért, a jó beszélgetésekért, a vidám percekért, a testvérekért, a finom ennivalóért és a három gyönyörű napért, amit a dédai tó mellett tölthettünk együtt.