Az interneten böngészve egy cikk vezette el őket a Sámuel Alapítványhoz, melynek tevékenysége rokonszenvet ébresztett bennük, s valamennyien egyetértettek abban, hogy az alapítvány, s közvetve a kárpátaljai árva gyermekek ügye érdemes a támogatásra. Miután egyeztettek az alapítvány munkatársaival, plakátok és szórólapok segítségével tárgyi és pénzbeli adományok gyűjtését hirdették meg Ráckevén, illetve a környező településeken. A kezdeményezés, úgy tűnik, a helyiekben is visszhangra lelt, többen örömmel segítették a jótékonysági akciót: a Ráckevei Szent Imre Katolikus Általános Iskola például felajánlott egy termet a tárgyi adományok raktározására, a helyi művelődési központ pedig térítésmentesen bocsátja rendelkezésre színpadtermét a gyűjtést záró jótékonysági est számára. Ezenkívül több üzlet, az említett iskola és a helyi gyülekezet perselyt helyezett ki, és vállalta a reklámtevékenységet.

A gyűjtés és a gálaest ötlete egyébként egy 2009-ben megszervezett hasonló akción alapul, melynek bevételével akkor a dévai Szent Ferenc Alapítványt és a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségét, azaz egy erdélyi gyermekotthont és egy csángó iskolát támogattak. Az adakozás sikerén felbuzdulva szerették volna megismételni az eseményt, s akár ezzel egyben hagyományt is teremteni Ráckevén.
A gyűjtés június végéig tart, a gálaestre, melynek teljes bevétele a Sámuel Alapítványhoz folyik be, június 4-én kerül sor. Az est fellépői lesznek ráckevei fiatalok, az Integrál Színház (musical, Valahol Európában), Revicky Gábor színművész és sokan mások. Házigazdája Vujity Tvrtko újságíró, tévés személyiség lesz, aki beszéddel is készül erre az alkalomra.
A jótékonysági akció megálmodói és szervezői – Joó Beatrix, Engyel Gábor, Bíró Mátyás és Czifra Attila – fontosnak tartották, hogy személyesen is megismerkedjenek a családtípusú gyermekotthonok lakóival, így április 16-án Kárpátaljára látogattak. Három napos itt-tartózkodásuk során a nagydobronyi Bocskor, a csetfalvai Baraté és a beregszászi Ilosvai házaspárral, s mintegy 30 gyermekkel kötöttek barátságot (ők azok a célcsaládok, akiket az alapítvány most támogatásra jelölt). Mint elmondták, élményekkel gazdagon térnek haza, és még nagyobb buzgalommal folytatják a gyűjtést azzal a meggyőződéssel, hogy mindenképp jó választás volt a Sámuel Alapítvány.

Az alábbiakban rövid beszámolóikat olvashatják:
– Nagy élménnyel gazdagodtunk, kár lett volna otthon maradni. Nagyon jó volt azt látni, hogy vannak ilyen családok. A szülők hihetetlen energiákat fektetnek a gyerekekbe, az a pár mosoly és ölelés, amit kapnak, annyi pluszt ad nekik, amiért megéri fáradozniuk. Azt mondtuk, amikor megbeszéltük a látottakat, hallottakat, hogy ennek a pénznek, adományoknak nagyon jó helye lesz itt. (Czifra Attila)
– A családok amellett, hogy ennyi gyereket eltartanak és fenntartanak, lelki segítséget nyújtanak, egy szerető család képét próbálják beléjük táplálni. Mindamellett, hogy gondoskodnak róluk, és megteremtik számukra a megfelelő életkörülményeket, anya és apaként funkcionálnak a szülők, akár a saját gyerekeiket, ugyanúgy látják el a befogadott gyermekeket is. (Bíró Mátyás)
– Megérte eljönni. Fel sem fogom, hogy a szülők honnan, miből merítenek energiát a nevelésben, gondozásban! Már egy hátrányos helyzetű gyermeket is nehéz felnevelni, itt pedig nem ritka, hogy egy családban több hátrányos helyzetű, lelki sérült gyerek van. Nem tudom ép ésszel felfogni, hogyan sikerül őket felnevelni. De Istennek hála sikerül, mert látom a gyerekek arcán, hogy boldogok, és minden percük életnek nevezhető. Örülök neki, hogy léteznek ezek a gyermekotthonok, és vannak emberek, akik erre teszik fel az egész életüket. (Engyel Gábor)
– Mindenkinek megvan a maga hátrányos története, lelki traumák, fogyatékok. Torokszorító volt végighallgatni minden történetet. Amit ők csinálnak az emberfeletti, csodálatraméltó, az maga a csoda. Belegondolni is rossz, ha ezek a szülők nem lennének, akkor ez a harminc gyerek most hol lenne! Ezt közvetítenünk kell az emberek felé. Vannak, akik felvállalják a halmozottan hátrányos gyerekeket, és amennyire lehet, segíteni kell őket. (Joó Beatrix, főszervező)
Soós Katalin