Az Ószövetségi ember várta Isten megjelenését a földön. Sok próféta jövendöl az Úr napjáról, amikor Isten végre személyesen eljön, hogy rendet rakjon az emberi világban: megbüntesse a hatalmasokat és megjutalmazza a szegényt. Isten eljövetelét mindig csodás jelek közepette várták az Ószövetség emberei. Menydörgés, villám, jégeső, földrengés, árvíz jár körülötte. A zsoltáros is ezt kéri Istentől. Gyere le Uram az égből. Félelmetes jelek között gyere, rémisztd meg a gonoszokat és szolgáltass igazságot nekem az idegenekkel szemben. De Isten nem szállt le földrengésben vagy viharban. Nem jött nagy jelekkel, hogy megijessze a gonoszokat. Egy kisgyermek testében jött el az első karácsony alkalmával. Jelentéktelenül jött. Szinte észrevétlen. Csak azok tudtak az érkezéséről, akik figyelték a jeleket: a bölcsek, a pásztorok, a szülei, Zakariás és Erzsébet. A világ rohant akkor is, a népszámlálás tüzében égett mindenki, nem volt hely a fogadóban, annyi volt az ember. Ebbe a rohanó elfoglalt világba jött el az Isten Fia. És békességet hozott azoknak a keveseknek, akik körülállták a bölcsőjét. A többiek?! Ők várták a villámot, a füstöt, vagy földrengést. Várták, hogy Isten belekiáltson az életükbe és megállítsa őket, ha tudja. A többiek elmentek az első Karácsony csodája mellett, mert valami mást vártak. Valahogy máshogy várták Istent, nem ebben az istálló szagú csendben. Nem volt villám, és nem hasadt meg az ég. Csak egy fiatal lány szült egy kicsi fiút a szalmán, állatok között. És ebben az egyszerű eseményben mégis ott volt az Isten. Akik ott voltak, megértették, hogy az Isten nem a pusztító földrengések, robajló viharok ura, hanem az életé, és a mindennapi csendes csodáké. Akik odafigyeltek megértették, mekkora csoda, hogy Isten ebbe a kicsiny gyermekbe alázta oda magát. Mit üzen nekünk, Karácsony-váró embereknek ez az egész?! Mi is mind várunk valamit. A gyerekek talán az ajándékokat várják. A nagyobbak valami ünnepi hangulatot, a vendégeket, vagy azt, hogy ilyenkor rakva van az ünnepi asztal. Az asszonyok sütnek, főznek, vásárolnak, aggódnak, fát díszítenek, és alig várják, hogy elmúljon az ünnep. Valamit mind várunk. Valami nagyot. Egy kicsivel több békét, egy kicsit több örömöt. De azt várjuk-e, amit Isten tényleg ad? Az Ószövetség emberei csúnyán mellényúltak. Nem csoda hogy ilyen kevesen ismerték fel Jézusban Isten fiát, hiszen nem így várták. Legtöbbször mi is valami nagyot várunk az ünneptől: A csillagszórós, fenyőszagú házban valahogy közelebb van hozzánk Isten. De meglátjuk-e, hogy Isten nem az ünnep külsőségeiben érkezik hozzánk. Nem úgy, ahogy mi várjuk. Isten jelenléte nem azon múlik, hogy mennyi az ajándék, hány égőnk ég a karácsonyfán, hányfélét sütünk, milyen fenyőt választunk, és hogy érkezünk-e ünnepi díszbe vágni az otthonunkat. Isten halkan és szelíden jön. Ott lesz a gyereked csillogó szemében.. Ott lesz a csendben, ha végre elhallgat a „Hull a pelyhes fehér hó”. Ott lesz az ünnepi Istentiszteletre hívogató harang szavában. Ott lesz annak a szegénynek a szavában, aki egy darab süteményért eljön hozzád az ünnepen. Ott lesz a társad szavában, aki melléd ül ünnepi ebéd után, hogy megköszönje a fáradságodat. Ott lesz az Isten ezen az ünnepen körülötted. Ott lesz szeretete ezer kis jelével, a mindennapok apró csodáival. Csak a kérdés, hogy észreveszed-e? Nem rohansz-e majd túlságosan, hogy meglásd, és megállj egy pillanatra mellette. Azok a kevesek, akik nem az ég-hajlító nagy eseményeket keresik, hanem meglátják Istent a kicsi csodákban, ma is igazi örömöt, békét, reményt kapnak ezen az ünnepen. Ezen az ünnepen ne a nagy durranást várd. Vedd észre a csendes kicsi csodákat, amik Isten jelenlétéről beszélnek. Vagy talán még jobb, ha te magad leszel ilyen csendes, kis csoda, aki közel hozod Istent valaki máshoz… Ámen Kacsó Géza, lelkipásztor