Mezőkaszonyi Református Egyházközség

Tóháti KRISZ Alapszervezet- Kirándulás a Beregi tónál

2014-10-03 08:21:58 / Pataki Gabor

2014. augusztus 25-én a Tóháti Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet munkatársainak és ifjúsági tagjainak lehetősége volt részt venni egy különleges alkalmon, aminek a Nagyberegi tó partja adott helyet. Az alkalom imaközösséggel és megbeszéléssel volt egybekötve. A következő falvakból érkeztek kirándulók: Papi, Kaszony, Harangláb, Bátyú, Bótrágy, Kígyós, Beregszász stb.


Ezen a hétfői napon, ami munkaszüneti napként szerepelt, lehetőség adódott a kirándulásra. Az időjárás viszonylag kellemes volt: napsütés, nyugodt, biztonságos környezet.

 

A reggeli indulás 8.00 órakor történt, amit Szeghljánik Péter tiszteletes és mikrobusza szolgáltatott. A sikeres megérkezés után a terület és az ebéd előkészítése volt a fő feladat. A hangulat és a társaság hamar összekovácsolódott, hiszen nem idegenekről, hanem jól összeszokott társaságról volt szó. Délelőtt a lányoknak lehetőségük volt napozni, a fiúknak pedig focizni, esetleg fordítva. A késő nyár hűvösére való tekintettel a víz nem volt igazán fürdésre alkalmas, bár akadtak merész vállalkozók is. Miközben a bogrács és a tárcsán sült krumpli készült, otthonról hozott harapnivalóval ütötte el a társaság az éhségét. Ezt követte a tervezett imaközösségi alkalom megtartása. Ezt Szeghljánik Péter tiszteletes áhítata nyitotta meg, melyet dicsőítő éneklés előzött meg Kiss Bertalan gitárkíséretével. A megbeszélés alatt sor került a Bátyúi Sportnap részleteinek megbeszélésére. A programokról jegyzőkönyv is készült, amiben részletesen le van írva a program. Az alkalom október 4-ei időpontban lesz megtartva, ahová ezúton is nagy szeretettel várjuk a sportolni vágyókat!!

Koradélután már mindenki korgó gyomorral várta a főételt, a bográcsot, amit Turi Ági és Laci készített el, illetve aki tudott, besegített. A bőséges ebéd után mindenki kicsit megpihent, kipihente a munka, a tanulás fáradalmait. Majd megint evésre került a sor, a sült krumpli és sültkolbász mindenkinek nagyon jól esett. A jó közösségi légkör kellemes beszélgetéseket alakított ki.
Az est további részében pihenés-beszélgetés folytatódott, mindenki idejéhez és lehetőségeihez mérten maradt a helyszínen. Majd az összepakolás és a hazaindulás következett.
Hálásak vagyunk ezért az alkalomért, a lehetőségért, hogy együtt tölthettünk egy ilyen kellemes napot Isten közösségében!
Ezúton is megköszönjük az együttműködést, a segítséget, a járművek szolgáltatását Szeghljánik Péter tiszteletesnek, a finom ételt Turi Áginak és Lacinak illetve minden résztvevőnek, aki valamiképpen hozzájárult ehhez, de mindenekfelett Istené legyen a dicsőség!

Baraté Erika