Mezőkaszonyi Református Egyházközség

Tanévnyitó 2014

2014-10-03 08:17:16 / Pataki Gabor

Szeptember elsején Mezőkaszonyban 254 tanulónak szólalt meg az első csengő.

 

A tanévet 8 órakor hagyományosan a református és római katolikus templomban kezdtük el. Így a tanárok és tanulók Istentől kérhettek erőt az előttük álló kihívásokhoz, a problémák megoldásához. Radvánszky Ferenc tiszteletes a I.Korintus 2,2-3 alapján hirdette Isten igéjét: „Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről. És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg ti köztetek”. Lelkipásztorunk rávilágított arra, hogy nemcsak a tanulók, de sokszor a tanárok is félelemmel kezdenek neki az új tanévnek. Pál apostol is félt, hisz a félelem az élet sajnálatos velejárója. Azonban meg kell tanulnunk kezelni és feloldani a félelemeinket. A tanárok és a tanulók is küldöttek, akiknek fel kell vállalniuk a küldetésüket. A küldött azonban csak isteni segítséggel lehet sikeres, mert a küldetés végrehajtása meghaladja az emberi erőt. A tiszteletes úr szemléletes példával ábrázolta, hogy Pálnak azért nem esett baja, mert a kereszt, Krisztus állt mögötte. Nekünk is hozzá hasonlóan, Jézussal a hátunk mögött kell nekikezdenünk az idei tanévnek. A tanévnyitó az iskola udvarán folytatódott, ahol az ukrán és a magyar nemzeti himnuszok, Márkus Miklós igazgató és a vendégek beszéde, valamint az elsősök verses köszöntője után megszólalt az első csengő, s minden iskolás tantermébe vonulva részt vett az idei tanév első osztályfőnöki óráján. Az iskolához hasonlóan a hittanoktatásban is új tanév kezdődött, melyben idén összesen 94 gyermek vesz részt. Szülési szabadságáról visszatérve, újra Ricsei Andrea vette kézbe a gyerekek tanítását. Az 1. osztályosok számára (16 gyerek) keddenként 11.15-kor, a 2. osztályosoknak (12) szerdánként 12.15-kor, a 3-os tanulóknak (14) keddenként 12-15-kor, míg a 4. osztály számára (13) csütörtökönként 12.15-kor kezdődik a hittanóra. Az 5. osztályos tanulók (5) keddenként 13.10-kor, a 6. osztály (5) szerdánként 14.00-kor, a 7. osztályos tanulók (14) pedig szerdánként 13.10-kor vesznek részt a hittanoktatásban. A 8. osztályos tanulóknak (10) keddenként 14.00 órától hittan, 15.00 órától pedig káté óra van a parókián. A 9. osztály számára csütörtökön 14.00 órakor kezdődik a hittanóra, 15.00-kor pedig a kátéoktatás. A kátéórákat Radvánszky Ferenc tiszteletes tartja. A hittanórák mellett szeptember 12-től megkezdődtek a szombati foglalkozások is a kastélyunkban. Az eddigiektől eltérően jelenleg még nem indultak el a nyelvi foglalkozások, mivel október végéig több szombaton is tanítás van az iskolában. Emiatt novemberig 11 órától kezdődnek a foglalkozások a parókián, amelyek 15 óráig tartanak. A gyerekek először színjátszó-körön, majd Örömhír-klubbon, végül kézműves foglalkozáson vesznek részt. Arra kérjük kedves olvasóinkat, hordozzák imájukban az iskolai és a hittanoktatást, imádkozzanak a tanárok munkájáért és a tanulók szorgalmáért, hogy mindenki méltóképp be tudja tölteni küldetését.

Bics Kata