Felelősségteljes feladat az övék, hisz a Szentírás pontosan leírja, hogy mik az elvárások a presbiteri tisztre jelölhető egy-háztagokkal szemben.

Az Ószövetség első „presbitériuma” Jetró tanácsa szerint jött létre: „Szemelj ki a nép közül derék, istenfélő férfiakat, hűsé-ges embereket, akik gyűlölik a megvesztegetést” (2Móz 18,21). Korábban nem tisztség volt, csak egy minőségi jelző. Némelyik országban és némelyik protestáns egyházban ma is csupán „idősebb” egyháztagokról beszélnek. Pál apostol is egy helyen így emlegeti őket: „… elküldött Efézusba és magához hívatta a gyülekezet véneit” (ApCsel 20,17) és azután nekik mondja:„Viseljetek tehát gondot magatokra és az egész nyáj-ra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessé-tek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett” (Ap-Csel 20,28). Ugyanakkor más helyen kimondottan a presbite-rekről szól: „A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbe-csülést érdemelnek; elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak” (1Tim 5,17). Itt presbiter néven szerepelnek az igehirdetők is, sőt, János apostol a leveleiben magát is „presbiter” néven mutatja be.

Péter apostol kimondottan a presbitereknek írja a következő-ket: „A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbi-tertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen; ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.” (1Pét 5,1-3). A presbiterek jellemvonásait a püspökök és diakónusok vonatkozásában Pál az 1Tim 3,1-12 szakaszban írja meg, ehhez hasonlóan fogalmaz Tituszhoz írt levelében: „Azért hagytalak Krétában, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket, és presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked: ha van olyan, aki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, nem vádolhatók kicsapongással, és nem engedetlenek. …ugyanis, mint Isten sáfára, legyen feddhetetlen, nem önkényeskedő, nem indulatos, nem részeges, nem kötekedő és nem haszonleső, hanem vendég-szerető, a jóra hajlandó, józan, igazságos, kegyes, önmegtar-tóztató, aki ragaszkodik a tanítással megegyező igaz beszéd-hez, hogy az egészséges tanítással tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket.” (Tit 1,5-9.)

Mindemellett alapvető az elkötelezettség Isten ügye és az Egyház felé. Olyan presbiterekre van szükség, akik a tisztüket nem hobbiként vállalják, hanem életük megváltásáért érzett hálájuk alapján áldoznak idejükből, pénzükből, világi tapasztalataikból, sőt, ha az élet úgy hozza, presztizsükből is a gyülekezetük javára.

A példamutató élet jellegzetessége a határozottság, de nem a csökönyösség. Közlékenynek is kell lennie, mert ezzel tud közeledni a többi gyülekezeti tag felé, bizonyságot tud tenni a benne lakozó reménységről az élet célját illetően. Jó, ha a presbiterek között vannak olyanok, akik a pénzügyekhez, a gazdálkodáshoz az átlagnál jobban értenek, továbbá olyanok, akik ügyesek a szervezés terén, legyen szó akár épület felújításáról, akár gyülekezeti kirándulás szervezéséről. Ezek a szempontok azonban nem szoríthatják háttérbe a Szentírásban említett elvárásokat.

/mécses/
Forrás: www.presbiter.hu