Megáldalak, és áldás leszel!
Egyházunk és az Angliai Református Egyház Déli Zsinata között fennálló együttműködés alapján Kacsó Géza, korábbi beregszászi főiskolai lelkész 2010 februárjában családjával a tengeren túli Broadstairs városába költözött, ahol az elkövetkező két évben hátrányos helyzetű emberek között tesznek bizonyságot Krisztusról. A lelkipásztort angliai tapasztalatairól kérdeztük.

– Miért döntöttek az angliai szolgálat mellett?

– Isten vezetése volt ez. A beregszászi főiskolai gyülekezet sok munka és sok imádság után beindult végre. Egy kis szolgáló csapat is összejött, és úgy láttam, jobban fog fejlődni a közösség, több szolgálatot vállalnak fel a fiatalok maguk, ha nem leszek állandóan ott. Nem mondhatják: csinálja a lelkész, úgyis az a dolga. Elkezdtünk azon gondolkodni, hogy talán máshová kellene mennünk. Ekkor jött az angliai meghívás. Imádkoztunk érte, és Isten Ábrahám történetéből üzent: „menj ki földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet én mutatok neked… megáldalak, és áldás leszel.”

– Milyen feladatkört tölt be az angliai református egyházban? – Az Angliai Egyesült Református Egyház Déli Egyházkerületében szolgálok. Missziós lelkészként lehetne legjobban meghatározni a munkakört. Margate városka a szolgálat központja, Canterburyhez és Doverhez van közel, a La Manche csatorna partján. Az itt élő hátrányos helyzetű emberek között szolgálok, próbálok segíteni rajtuk. Sok bevándorló van a környéken, nagy a munkanélküliség, az alkohol és drog probléma is jelentős. Elég sok nyomorúságot látni, talán még többet, mint otthon. Rengeteg a hajléktalan, a pénztelen, de ami még megdöbbentőbb – a reménytelen ember. Csak Jézus szeretete segíthet rajtuk (is)…

– Milyen kihívást jelent ez a szolgálat? – Ezek között a gyülekezethez nem tartozó, legtöbbször Istenről nem sokat tudó emberek között szolgálok. A feladat nem egyszerű. Nehéz Istenről beszélni valakinek, akit épp most dobtak ki a lakásából, vagy két napja nem evett semmit.

– Milyen eredményeket ért el eddig? – Az ittlétem ideje alatt sikerült megismerkednem nagyon sok emberrel Margate-ben. A hajléktalanok, iszákosak, elfogadnak és beszélgetnek velem. Ez nem kis eredmény, mert ezek az emberek nehezen engednek maguk közé mást, tartanak tőle, hogy valaki kijátssza a bizalmukat. Most már sokan ismernek és én is sok embert ismerek, nemcsak névről, de a problémájukat is. Talán furcsa, de az orosz és ukrán tudásom (sajnos nem elég mély) is hasznomra van itt Angliában. Elég sok lett, litván és orosz bevándorló él itt, akikkel jól lehet oroszul beszélgetni, a szlovákokat pedig meg tudom érteni az ukrán tudásommal. Egy közösségi házban töltök heti egy napot, ahol ezekkel a problémás emberekkel foglalkozom és próbálok segíteni. Részt veszek egy értelmileg sérült emberekkel foglalkozó csoport munkájában, szervezek egy ingyenes filmklubot, hogy az emberek ne az utcákban vagy a kocsmákban töltsék az idejüket. Szolgálok a helyi gyülekezetekben, istentiszteleteken és bibliaórákon.

– Melyek a további tervek?
– Szeretnék az iskolákra koncentrálni és elérni a fiatalokat ott. Sok iskolában vannak problémák a bevándorló gyerekekkel, vagy azokkal, akik hátrányos körülményék közül jönnek (a családban alkohol, erőszak van). Szeretnék a többi felekezettel is jó kapcsolatot kialakítani, egy összefogást kimunkálni.

– Mi jellemző a helyi református gyülekezetekre?
– Van a környéken négy református gyülekezet is, amit két lelkész kollégám gondoz. A gyülekezetek átlagban kisebbek, mint a kárpátaljaiak. Ha 40-50 ember van egy istentiszteleten, az már egy elég jó gyülekezet. Ha pedig 30-40 évesek is ott vannak az ige körül, akkor a gyülekezetnek van jövője is. Sajnos ilyen gyülekezetből van kevesebb.
Viszont az elmondható, hogy akik ott vannak az ige körül és eljönnek Isten házába, azok komolyan is gondolják a hitüket. Itt nem nagyon van szokásból, hagyományból templomba járó, vagy képmutató.

– Kapcsolatban maradtak a Kárpátaljai Református Egyházzal? Ez miben mutatkozik meg, kellenek-e ezek a szálak?
– Természetesen tartjuk a kapcsolatot. Sok barátunk van a KRE-ben a korábbi szolgálati helyeimről. A technika csodákra képes. A számítógép segítségével tudjuk ápolni az otthoni kapcsolatokat, minden információ hamar elér hozzánk, és mi is hamar tudunk üzenni haza. A gyökereink Kárpátalján maradtak, egy kicsit mindig is abból a földből táplálkozunk. Ebben az egyházban ismertük meg az Urat, itt kaptunk elhívást, és itt bontogattuk a szárnyainkat. Mi sem természetesebb, hogy ez az egyház marad a lelki édesanyánk.
Próbálunk angliai szolgálatunk alatt is a KRE javára tenni. Az Angliai Református Egyház és a KRE közötti együttműködés gyümölcse az a házaspár, aki Tivadarfalván és Nagyberegen tanított angolt a református líceumokban 2010 tavaszán, egy 19 fős diákcsoport látogatott el a Nagydobronyi Líceumba immár második éve angoltábort szervezni, a nyáron 7 gyülekezeti taggal érkeztünk haza, Kárpátaljára, akik egy hetet töltöttek azzal, hogy Egyházunkkal és Kárpátalja szépségeivel ismerkedtek.

– Miben más Angliában lelkésznek lenni?
– Nem egyformák a körülmények, mások az emberek, és mások a gyülekezetek is. De igazából itt is és Kárpátalján is Jézusra van szüksége az embereknek. Ez nem különbözik. Jézus az egyetlen út az Atyához. Hogy Jézushoz hogyan vezetjük el az embereket, abban vannak különbségek, hiszen máshonnét indulnak el az emberek Jézust keresni, természetes, hogy más utat járnak be.

– Hogyan fogadták önöket Angliában? – Elmondhatjuk, hogy nagy szeretettel fogadtak bennünket, a család mindegyik tagját. Ideköltözésünk előtt a gyülekezetből számosan kivették részüket a parókia szépítésében. Mivel otthonról mindössze 3 bőrönddel jöttünk el, a gyülekezet volt az, aki számunkra mindenről gondoskodott: bútort, evőeszközöket, gyerekjátékokat gyűjtöttek, hogy mire megérkezünk ne üres házat, hanem otthont találjunk. A nyelvi nehézségeket a gyülekezet elnézően fogadja, és a gyerekeinknek hírtelen egy egész sor nagymamája és nagyapja lett.

– Tervezik-e a hazaköltözést? – Az biztos, hogy a szerető gyülekezetektől nem könnyű elszakadni, ahogyan nekik sem könnyű tőlünk. De a szívünk nagyon haza húz minket. Még majdnem két év van hátra a szolgálati időnkből, elképzelhető, hogy addig nagyon is megszokjuk az életet Angliában. De mi egy határozott időtartamra jöttünk. A szerződésünk is, a vízumunk is 2012-ig szól. Azt tervezzük, hogy a nyelvtanulás, tapasztalatszerzés és „világlátás” után megyünk szolgálni haza, ahová tartozunk.

– Miről szól a szabadidő? Több lehetőségük van-e a kikapcsolódásra, mint itthon volt?
– A lehetőségek száma végtelen. Tengerparton élünk és 10 perc sétával lent lehetünk a strandon, ahol a gyerekek homokozhatnak, pancsolhatnak, és egész nyáron nyitva tartó vidámpark is van. Közvetlen környezetünkben kb. 15-20 km-re van két állatkert is, ezenkívül rengeteg szabadtéri és fedett játszótér. Kisgyerekes család lévén a szabadidőt általában ezek egyikében töltjük.

– Mit szerettek meg leginkább Angliában, és mi az, amit nem lehet?
– A nyugodt életstílus az, amit jó lenne Kárpátaljára átültetni. Itt az emberek nem rohannak (még a lelkészek sem!). A többségnek megvan az anyagi biztonsága, nem kell aggódni a mindennapi felől. A nyugdíjasok nem roncsok sem testi, sem szellemi értelemben: az igazi élet 60 fölött kezdődik, mikor a gyerekek már saját lábra álltak, a kölcsön ki van fizetve, dolgozni már nem kell és a két nyugdíjból telik a külföldi nyaralásra is. Ezt jó lenne otthon is elérni.
Az itteni élet negatív oldala pont ezzel van összefüggésben. Mivel senki nem siet sehová, a dolgok nagyon lassan történnek. Mindenre várni kell, és ez nagyon bosszantó tud lenni nekünk. Persze az angoloknak ez így természetes. Senkinek nem tűnik fel, hogyha a kórház sürgősségi osztályán 4 óra elteltével még nem látta orvos, csak a váróban ül. Ezt itt így fogadják el.

Soós Katalin