A Beregszászi Református Egyházközség Honlapja

Advent

2009-11-23 11:56:11 /

Várakozás ma és az Ószövetségben  

 Századunkat, a 21.-et mindenki úgy emlegeti, hogy felgyorsult idő, a felgyorsult világ. Ebben a megállapításban valóban sok igazság van. A leveleink fénysebességgel száguldanak az interneten akár egy másik kontinensre is, és pillanatok alatt választ kapunk a másik féltől. Bárkit bárhol utolérhetünk a mobiltelefon segítségével. Autóink egyre gyorsabban száguldanak, hogy rövidebb idő alatt repítsenek el minket célunkhoz. Az információ is pillanatok alatt elér mindenkit a modern kommunikációs eszközök segítségével.

Talán ezek mind közrejátszanak abban, hogy a mai ember nem szeret várni. Hiszen minden olyan gyorsan egy gombnyomásra, „klikkre” történik körülöttünk. A várakozás csupán szükséges rosszként van jelen az életünkben. Azt hiszem Adventben, készülve és várva a Karácsonyra nem érdektelen ez a téma. Tudunk-e még egyáltalán örömmel várni?! Képesek vagyunk-e ebben a világban örömmel várni az Úr érkezését? A bibliai időkben a várakozás sokkal inkább hozzá tartozott az emberek mindennapjaihoz és nem feltétlenül ellenségesen kezelték azt.

Az Ószövetség ideje szinte teljes egészében a szabadítóra való várakozás idejeként fogható fel. A szabadító-várás egyidős a bűnnel. Közvetlenül bűneset után olvassuk az 1 Mózes 3,15-ben az úgynevezett ősevangéliumot, ami arról szól, hogy az asszony magva a kígyó fejére tapos majd. Az ember bűnére Isten a szabadító ígéretével válaszol. Itt kezdődik az a várakozás, amely az egész Ószövetségen végighúzódik Krisztusig. Szabadítóra vár az Egyiptomban rabszolgasorban élő zsidó nép (2 Mózes 2,23). Szabadítóra vár a bírák korának népe az idegen fosztogatók miatt (Bírák 3,9; 6,6; 10,15 stb.). Szabadítót szeretne a nép Sámuel korában, mikor királyt kér magának (1 Sámuel 8,5 és 9,16), hogy legyőzzék az őket szorongató filiszteusokat. A királyok idején is Istentől kér segítséget a szorult helyzetben lévő nép (pl. 2 Krón 20,10-12). A megváltót várja a nép később a Babiloni fogságban is. Ezt a szabadítót ismerik fel Cyrusban, a perzsa királyban (Ézsaiás 45,1-4kk). A szabadítót látják a fogságból hazatértek saját vezetőikben is. Így kap bizonyos messiási jelzőket Jósua főpap és Zerubbábel (Zakariás 4). Jól látjuk tehát, hogy Isten népének egész életén végighúzódik a szabadító utáni vágyakozás.

A bűn következménye a nép életében Isten ítélete, legtöbbször egy idegen nép elnyomása, vagy valamilyen természeti csapás (pl. sáskajárás, jégeső). Ezektől a következményektől szeretne megszabadulni a nép, mikor Istentől segítséget kérnek. Isten meg is hallgatja a nép kérését, és szabadítót, ad az őszinte kérésre. De ezek az ószövetségi messiási előképek csak a bűn következményeit háríthatják el, magával az Isten iránti hűtlenséggel nem tudnak mit kezdeni. Ahhoz, hogy a bűn győzessen le, embernél nagyobbra, Isten fiára, Jézus Krisztusra van szükség. A szabadító-váradalmak Benne teljesednek be. Ő az, aki Isten ítéletét végérvényesen elfordítja az emberről, és az Atyával való elrontott kapcsolatunkat helyreállítja. Mindezt az első Karácsonykor megszületett megváltó végzi el.

A nagy Szabadítóra évezredeken át várt az emberiség. Isten pedig elküldte Őt akkor, mikor itt volt az ideje. Ki mondaná azt, hogy a várakozás ideje hiába volt?! Mi néha szeretnénk Istent is siettetni, ígéretei beteljesítéséhez határidőt szabni... A várakozásnak azonban megvan a maga szerepe. Isten készítgette az embert az édenkerttől Krisztusig, hogy az igazi szabadítót felismerjük és elfogadjuk. A várakozás ideje alatt csodálatos változásokon ment át az ember. Sok mindent megtanultunk Istenről, az ő hűségéről és szeretetéről és az emberi lélekről is. A várakozás célja a felkészítés volt.

Adventben Karácsonyra készülünk. Várjuk a közelgő ünnepet. A kirakatokban már egy hónappal az ünnep előtt megjelennek a karácsonyi díszek, mintha csak előre akarnánk hozni, vagy meg akarnánk hosszabbítani az ünnepet is. „Ne kelljen várakozni, legyen Karácsony akkor, amikor én akarom.” Ez a gondolkodás hibás.

Nem elpocsékolt idő a várakozás! Isten a várakozás alatt készítgeti a szívünket az Ő ajándékának az elfogadására. Sokkal jobban tudunk örülni valaminek, amire vártunk és beteljesült, mint a hírtelen ölünkbe hulló ajándéknak. Az ünnep fényességét meg kell előzze a tisztulás ideje. Ez az Advent. Használjuk ki jól a várakozás idejét! Legyen ez alkalom arra, hogy ne csak a házunk táján, de a lelkünkben is nagytakarítást tartsunk. Ne csak a lakásunkat, de a szívünket is ünnepi díszbe öltöztessük. Míg az ajándékra várunk, készüljünk annak elfogadására.

Mindez nemcsak a Karácsonyvárásunkra igaz. Ha Isten ígéretei még nem teljesedtek be az életünkben, annak legvalószínűbb oka az, hogy nem vagyunk még készen erre. Ne Istent próbáljuk sürgetni, hanem magunkat készítsük az elfogadásra. Így lesz számunkra teher helyett áldássá a várakozás ideje. 

Kacsó Géza, lelkész