A Beregszászi Református Egyházközség Honlapja

Aktualitások - Hírek

Főoldal / Hírek

Konfirmandusok tábora

/ 2011-06-27 22:21:04

Jónius 27-től indul a konfirmandusok tábora Balazséron!

tovább

VIGYÁZZ! KÉSZ! RAJT!

/ 2011-06-21 12:43:28

Idén újra megtartjuk a nyári napközis gyerekhetet. Mivel sok szülő anyagilag nem tudná fedezni gyermeke táboroztatását, ezért gyülekezetünk tanügyi bizottsága és hitoktatói úgy döntöttek, hogy helyben rendezünk gyerekhetet, napközis tábort. A KOEN idei programja alapján a téma: VIGYÁZZ! KÉSZ! RAJT!
Az idei programot kárpátaljai hitoktatók dolgozták ki. A tavalyi ünneplős-„pihenős" hét után most a cselekvésre került a hangsúly, így lett a program címe Vigyázz! Kész! Rajt!: Istennek célja van az életünkkel, figyelmesnek kell lennünk, hogy meghalljuk a szavát (VIGYÁZZ!), készen kell lenni a cselekvésre (KÉSZ!), és megtenni, ami ránk bízatott (RAJT!).
Mint az a címből is kitűnik, a bibliai tanítások ezúttal a sporthoz kötődnek. A bevezető történetek egy futballcsapat hétköznapi gondjait dolgozzák fel, hidat verve egy valós helyzetből a bibliai tanításhoz. A csoportbeszélgetések során pedig lehetőség nyílik a bibliai tanításból visszaérkezni a mába, ezúttal azonban a gyermekek életébe. Így szövődik bele Isten szava a hétköznapokba.
A történetek tanításához többféle feldolgozási módot javasoltak a szerkesztők, a gyerekek korától, illetve a csoportvezető lehetőségeitől függően (bábjáték, mímes játék, állókép, színjáték, díjkiosztó stb.). Gedeon története és a csapatválasztás; az irgalmas samaritánus és a szabályok ismerete; a betániai testvérpár és az időbeosztás; a Zebedeus fiak és az elsőség kérdése; illetve a hit hősei és a célba érés adják a program vázát. Ezen felül korcsoportonként 2-2 ének- és kézimunka-ajánlat van a napok programjában, illetve számos játék- és kézimunkaötlet, segédeszköz található a tanári kézikönyvhöz készített CD-n is. A programhoz készült egy ének Cd is, amelyen gyermekdalok találhatók a Kovács házaspár és a vári gyermekkórus jóvoltából.
SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN 1-6. OSZTÁLYOS GYERMEKET
JÚNIUS 20-25. KÖZÖTT A REFORMÁTUS TEMPLOM UDVARÁRA,
MINDEN DÉLUTÁN 13. ÓRÁTÓL!

tovább

Anyák napi idősdélután

/ 2011-05-17 11:01:47

Anyák napja alkalmából május első vasárnapján tartottak ismét idősek délutánját a beregszászi gyülekezet nagytermében, melyre természetesen a déd- és nagymamák mellett a fiatal édesanyákat is várták. A beregszászi egyházközség diakóniai bizottságának vezetője, Ladányi Katalin köszöntötte az anyák napi gyülekezetet.
Az együttlétet Taracközi Ferenc, a gyülekezet vezető lelkésze nyitotta meg áhítattal. Ebben annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a fizikai mellett szükséges a lelki időskort is elérni. Simeont és Annát (Lk 2, 25–31) állította példaként a hallgatók elé, akik Istentől kapott ígéretben éltek. Mert csak ebben az esetben lehet beteljesült életről beszélni, mondta. Ebben az állapotban lehet, hogy fizikailag egy lépést sem bír megtenni az ember, mégis Isten jelenlétében lehet. Jókor, jó helyen. Tudhatja, mikor kell ott lenni, szólni, simogatni…
A gyülekezet gyermekei Ponc Ilona kántor irányításával verses-zenés összeállítást adtak elő, amit a közönség könnyekkel hálált meg. Kibédi Ervin Ahogy a napok rövidülnek c. versét Gyidik Laura, az ifjúsági csoport tagja mondta el. Majd a Dalárda is köszöntötte az ünnepelt édesanyákat. Gécza Regina a résztvevők sorai-ból emelkedett ki, hogy kedvenc versei közül elmondja az alkalomhoz illőt.
Az anyák napját együtt ünnepelték a gyülekezettel a Petőfi Nyugdíjasklub tagjai, akik versekkel fűszerezett dalos köszöntésüket adták elő. Isten áldását kérte az egyházközség időseire és örömteli anyák napját kívánt számukra Sipos Géza, a gyülekezet gondnoka is.
Az elmaradhatatlan szeretetvendégség után még nem ért véget az együttlét. A kötött programot Ladányi Katalin, illetve a nyugdíjasklub tagjainak vezetésével közös éneklés követte.
soós

tovább

Rajzpályázat

/ 2011-04-29 18:05:59

tovább

Munkatársak Képzése

/ 2011-04-29 18:04:31

Szeretettel várunk mindenkit, aki eddig valamilyen szolgálatot vágzett

gyülekezetünkben és azokat is, akik vágynak arra, hogy szolgáljanak.

2011. április 30-án a gyülekezeti teremben tartunk munkatársképzőt.

tovább

Csendesnap Gyülekezetünkben

/ 2011-04-15 16:54:13



Kedves Testvérek!

Szeretettel várunk mindenkit virágvasárnap délután a beregszászi református templomban sorra kerülő Bereg megyei csendesnapra.

Program
15:00 Kezdés
15:05 Énekek: Beregszászi Kamara Kórus
15:20 Áhítat:

15:40 Igei tanítás: Krisztus várás + 1 ének
16:25 Bizonyságtevő

16:40 Igei tanítás: Krisztus követés + 1 ének
17:30 Zárszó

tovább

Szeretethíd - 2011

/ 2011-03-30 12:21:24

Fogjunk össze a Vérkéért!

2011. április 2-án a Beregszászi Református Gyülekezet  a Római Katolikus Egyházzal illetve Beregszász város Polgármesteri Hivatalával közösen takarítási akciót szervez a városban.

Jelentkezni és csatlakozni továbbra is lehet.

Tel.: 2 50 65

 

tovább

Nem a láthatókra nézünk!

/ 2011-03-16 16:59:26

Nagy várakozás előzte meg többünknél a legutóbbi evangelizációt. Sokak számára talán furcsa volt, hogy az ige ezúttal nem mély férfihangon, hanem egy törékeny nő hangján szólal meg. De akik minden nap ott lehettek az Isten lábainál azon a héten, azok a megmondhatói: egyáltalán nem voltak erőtlenek az elhangzott szavak. Mudi Judit Henrietta, berzétei lelkésznő szavai nyomán olyan bibliai tanítások keltek életre, amelyek mindenki előtt ismertek lehetnek, mégis kevéssé veszünk róluk tudomást. Olyan, saját tapasztalatokon átszűrt, örök érvényű igazságok szólaltak meg általa, amelyek egyszerre zúztak porrá hamis elképzeléseket, adtak gyógyírt a megsebzett léleknek, és erősítették a meglankadt végtagokat.

A hét első részében Illés állt az igehirdetés középpontjában. Első nap szolgálata csúcsán láthattuk őt, amint szembeszáll a Baál papokkal a Kármel hegyén, és fölényes győzelemmel adja tanulságát annak, hogy az Úr az Isten. A pogány próféták vergődése kérdőjelként állt elénk: van-e értelme az áldozat vállalásainknak, kinek áldozunk? Megvizsgáltuk Isten oltárát, amit a szívünkben építettünk neki, a csendes imádság eredményét, illetve a bűnnel való leszámolás szükségességét. Semmit sem ér az oltár áldozat nélkül, hangsúlyozta a prédikátor, majd hozzátette: de ezt az áldozatot nem neked kell meghoznod. Jézus adta a vérét, hogy te tiszta lehess. Ismerd hát fel, hogy nincs elveszve az életed, az álmaid, a kapcsolataid, mert az Úr az Isten.

Másnap a dalárda szolgálatát követően Illés menekülése kapcsán hangzott a kérdés: mi történt Illéssel? Szó esett az ítélkezés alaptalanságáról, majd a lelki összeroppanás létjogosultságáról. Istennek nem kifacsart, erőtlen, de annál büszkébb férfiakra van szüksége, hangzott a szószékről, sokkal inkább olyanokra, akiknek a szolgálat elsősorban örömet jelent, csak aztán kötelességet. Isten nem korholja az elfáradt szolgát, hanem gondoskodó szeretetével veszi körül. Nem igazolja Illés szavait, de Ő mutat menekülő utat a mélységből, Ő ad erőt az emberfeletti úthoz.

Szerdán a Kamara kórus szolgálata készítette fel a gyülekezet szívét az igei üzenetre. Majd ismét Illés életének egy epizódját idézte fel a lelkésznő. Mint mondta, a mintegy 480 kilométernyi út alatt Illés depressziója nem lett kisebb. Ugyanazokkal a problémákkal érkezik Istenhez, mint amikkel elindult negyven nappal korábban. Isten azonban nem segíti az önsajnálatát, hanem kihívja a barlangból, a sötétből. És a prófétának meg kell látnia, hogy Isten nincs a sziklákat szaggató szélben, a mindent megingató földrengésben, sem a perzselő tűzben. Isten nem mindenki életébe robban be. Szelíd, csendes hangon szólal meg, ugyanúgy, mint sok évvel később, a nagypénteki zűrzavarban elhangzó jézusi sóhaj: „Elvégeztetett!”
Illés látja a természeti jeleket, de semmi másra nem tud koncentrálni, csak a maga sebeire. Mint ahogy mi is sokszor csak hajtogatjuk a magunk panaszait, és nem vesszük észre az életünkben lévő nagy eseményeket. Nagyon szeretünk Isten lábainál lenni, megnyugodni mellette, érezni a szeretetét. De Isten nem a vállát kínálja, hanem szolgálatot. Visszaküldi a prófétát, mert még tartogat tennivalót a számára. Ő nem beszélgetni akar ugyanarról százszor, hanem szolgálatba küld. Vissza a hétköznapokba, nem eget rengető feladatokba, talán csak apró segítségekbe, amiket sokszor észre sem veszünk, mert jelentéktelennek gondoljuk. És Isten kiábrándítja a mártírkodó prófétát. Megmutatja Illésnek, hogy tévesek a gondolatai: nincs egyedül, nem is volt soha. Mint ahogy mögöttünk is imádkozó testvérek állnak, akik Krisztussal együtt járnak közben értünk, hogy ki tudjunk tartani a nehézségekben.

Az evangelizációs hét utolsó alkalmán Márk evangéliumából szólalt meg az ige. Az ötezer ember megvendégelése kapcsán gondolkodhattunk el azon, hogy mi kötötte oda órákon át Jézushoz az embereket. Majd a tanítványok tehetetlensége tartott tükröt saját emberi korlátaink elé. Jézus csodatévő hite mindannyiunk számára példaértékű: nem kezd el számításokat végezni, nem zokog Isten előtt, nem sanyargatja magát. Egyszerűen csak veszi azt a nevetséges mennyiségű ételt, és hálákat ad. Bár látszólag nem történik semmi, nem jelennek meg ételhegyek mellette, ő nem esik kétségbe, hanem elkezdi osztani a „semmit”. És ekkor kezdődik a csoda: nem lesz több az étel, csak nem fogy el, míg mindenki jól nem lakik. Kevesed van? – tette fel a kérdést a lelkésznő. – Kezdd el osztani! És ne félj, hogy kevesebb lesz, mert az Isten matematikája más. Minél többet adsz – anyagi javakat, erőt, ajándékaidat –, annál többet tud az Isten megáldani. Ha bátortalan vagy, soha nem fogod megtapasztalni, hogy Jézus megáll az életed fölött, és hálát ad.

A hét zárásául olyan áldást kaptunk, amelyet jó mélyen a szívünkbe vésni: „Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert az Isten munkálkodik. Így munkálkodjon az életetekben. Ámen!”
Hiszem azt, hogy a hét folyamán számtalan alkalommal megtette ezt velünk az Isten. A személyes beszámolók szerint sok-sok bilincs hullott le a testvérek szívéről. Megújult számos szolgálatban megfásult lélek, megnyugodtak háborgó lelkek, kiutat találtak eltévedt elképzelések.

De ne csüggedjen az sem, aki nem tudott velünk együtt részt venni ezeken az estéken. Az evangelizáció hanganyaga megrendelhető CD-n a gyülekezet irodájában.
Istennek legyen hála a hét minden áldásáért!
Olasz Tímea

tovább