A Beregszászi Református Egyházközség Honlapja

Aktualitások - Hírek

Főoldal / Hírek

Elismerésben részesült Ladányi Katalin beregszászi kántor

/ 2015-11-04 14:21:05

Díjazták a kárpátaljai kántorokat „Elismerő oklevél Ladányi Katalin részére, akit a Kárpátaljai Református Egyház elnöksége a gyülekezet énekkultúrájának fejlesztésében való jelentős szerepvállalásáért, a liturgiás szolgálatok rendszeres elvégzéséért, magyar református közösségeink megtartásában kifejtett tevékenységéért elismerésben részesít.” áll annak az elismerő oklevélnek a szövegében, melyet a kántorasszony a beregszászi gyülekezetben végzett két évtizednyi áldozatos munkájáért kapott nemrég.



Október 24-én a CREDO együttes huszadik születésnapja alkalmából jótékonysági koncertet rendeztek az ungvári filharmónia épületében. Az ünnepség részeként köszöntötték a kárpátaljai református kántorokat. Ez alkalomból Ladányi Katalin is elismerésben részesült. „A hír teljes mértékben meglepetésként ért – kezdte a kántorasszony - mert amikor megérkezett a meghívó a gyülekezetbe, a lelkészünk megkért mindenkit, hogy ne árulják el nekem, hogy kaptam egy ilyen meghívót, hanem a vasárnapi istentiszteleten – ahol még vendégeink is voltak Erdélyből – egyszer csak felolvasta a levelet. Ezt követő fel kellett utazni Ungvárra, ahol végül is részesültem ebben az elismerésben. Nagy meglepetés volt számomra és egyben nagy öröm is, hogy végre felismerték azt, hogy a kántorok is értékes szolgálatot végeznek az egyházban.”

A kántorasszony elmondta, hogy biztos abban, hogy Isten állította őt ebbe a szolgálatba. Záró gondolatként pedig megosztotta velünk azt az igeverset, mely nap mint nap segíti őt a szolgálatban: „Dicsérd én lelkem az Urat! Éneklek az én Istenemnek, amíg vagyok. Dicsérjétek az Urat, hiszen Istenünkről énekelni jó, hiszen Őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog”. Nagy Gabriella

tovább

Reformáció ünnepére

/ 2015-10-29 14:15:35

készülve október 29-én és  október 30-án REFORMÁCIÓS  ESTÉKET tartunk  gyülekezetünkben 17 órai  kezdettel.

A ma esti kötetlen beszélgetés  témája: Mit jelent reformátusnak  lenni ma? Szeretettel várunk  mindenkit a Fornetti kávézóba 17  órára!

Szombaton, október 31-én, 10  órai kezdettel ünnepi  istentisztelet lesz  templomunkban!

tovább

Testvér-gyülekezeti kapcsolat a csíkszeredaiakkal

/ 2015-10-14 22:47:04

Testvér-gyülekezeti kapcsolat alakult a Csíkszeredai Református Egyházközség és a Beregszászi Református Gyülekezet között.

2015. október 9-én érkezett Beregszászba az a négytagú küldöttség, akik hétvégéjüket rászánták a kárpátaljai Beregszász gyülekezetének megismerésére. A hétvége folyamán a két lelkipásztor, gondnok és presbiter testvéreink, látogatást tettek a Vereckei-emlékműnél, a munkácsi várban. Találkoztak a beregszászi gyülekezet presbitereivel, akikkel közös vacsora keretében ismerkedtek, és nyilvánították ki egymás felé szándékukat a testvér-gyülekezeti kapcsolat megszületése kapcsán.

 

tovább

„Úgy érzem, a szülőföldem is kapta az elismerést”

/ 2015-10-01 10:35:05

"A kárpátaljai értékek felkutatását és azok érzékeny, hiteles bemutatását, a magyarság érdekeinek kiemelkedő képviseletét a Széchenyi Társaság gróf Széchenyi István szellemi örökségének folytatásaként értékeli, és ezért a Széchenyi Társaság Díja kitüntető elismerésben részesíti” – áll a Horkay Sámuel érdemeit méltató diplomában.

tovább

Alkalmaink

/ 2015-09-28 21:03:37

A vasárnapi istentisztelethez kapcsolódva, gyülekezeti közösségünk heti rendszerességgel megtartott alkalmai:

Minden reggel (Hétfő-Szombat) 8 órától istentiszteleti alkalom a templomban

Hétfő – 17 óra – Imaközösség – Gyülekezeti terem

Kedd – 15 óra – Női Bibliaóra – Gyülekezeti terem

Kedd – 18 óra – Bibliatanulmányozó kör – Gyülekezeti terem

Szerda – 17.30 – Főiskolások esti alkalma – Gyülekezeti terem (előtte a FRIGY Band-es próbák is nyitottak, lehet csatlakozni már 16 órától)

Péntek – 15 órától konfirmációi oktatás 7-9. osztályosoknak

Szombat – 17 órától Szenvedélybetegségből szabadultak, ill. szabadulni vágyók bibliaórája – Gyülekezeti terem

Vasárnap - 10 óra – Istentisztelet

Vasárnap – 10 óra- Gyermek-istentisztelet két korcsoportban

Ifik:
Kisifi szombaton 15 órától a kisgyülekezeti teremben

Ifi csütörtök 17.30-tól a pincében, (Madarász terem)

Gimis ifik a BMG-ben csütörtökön 18.00-tól a kisebbeknek (1-3. évfolyam), 19.15-től a nagyoknak

A a főiskola felsőfokú szakképzési intézete diákjai számára hétfőn 18.00 órától, egyik héten a Munkácsi utcai, másik héten az Akácfa utcai koliban

Kóruspróbák:

Dalárda minden második vasárnap 9.30-tól a gyülekezeti teremben

Kamarakórus próbája keddenként 17.30-tól a gyülekezeti teremben

Ifis zenekari próba szombatonként 14-től a gyülekezeti teremben

tovább

Huszonhárman Isten szolgálatában

/ 2015-05-19 21:39:56

2015. május 17-én a vasárnapi istentisztelet keretében került sor arra az ünnepélyes fogadalomtételre, amelyet követően újabb huszonhárom beregszászi fiatal nyert lehetőséget arra, hogy református egyházunk teljes jogú tagja, Isten tisztaszívű és hűséges követője legyen.

„Ki Istenének átad mindent, bizalmát csak belé veti, azt csudaképpen őrzi itt lent, ínség, baj közt is élteti” – hangzott az ének a gyönyörű májusi napon, amikor nyíltan is hűséget fogadott Istennek Bencze István, Bíró Szabina, Bodó Alexandra, Braunstein Boglárka, Bundás Anna, Dávid Klaudia, Gál Márk, Greba Norbert, Jakubcsó Sándor, Lajos Renáta, Lakatos Erika, Lakatos Vivien, Víg Henrik, Tóth Nikolett, Tóth Ádám, Szőke Jolán, Rácz-Vekerdi Adrienn, Rácz Patrik, Orosz Vivien, Nagy Vivien, Nagy Tímea, Lénert György és Lerfler Norbert.Konfirmáció_2015


tovább

Ünnepi alkalmaink

/ 2014-12-11 17:15:58

Ünnepi alkalmaink

December 14. Adventi családi délután 13 óra

December 18. Pulzus Rádió - cipősdoboz akció Beregszász főterén

December 18-23. Bűnbánati hét

December 21. Idősek délutánja

December 24. Szenteseti istentisztelet

December 25. Úrvacsorás ünnepi istentisztelet 10 óra

Gyermekistentisztisztelet 10 óra

December 26. Ünnepi istentisztelet 10 óra

Gyermekistentisztelet 10 óra

 

tovább

Családi adventi délután

/ 2014-12-11 16:45:35

csn tovább

Házi bibliakör-vezetők találkozója

/ 2014-12-02 19:48:11

A Beregi Egyházmegye Missziói Bizottsága házi bibliakör-vezetők találkozóját szervezi meg December 13-án a KRISZ pontban.

Tervezett program:

10:00 Nyitó áhítat (Kacsó Géza)

10:15 Egy házi bibliakör-modell bemutatása (előadás, Hájas István)

11:00 Hogyan készüljünk elő egy házi bibliaórára (egy igehely közös boncolgatása, Kacsó Géza)

12:30 Megbeszélés

Az alkalomról előre elkészített házi bibliaóra anyagokat is lehetőség lesz hazavinni, amelyeket Szilágyi Károly bocsátott a rendelkezésünkre.

tovább

Adventi családi délután

/ 2014-12-02 19:45:35

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén mégis rendhagyó módon a beregszászi református és római katolikus gyülekezet családi adventi délutánt szervez a beregszászi cserkészek közreműködésével. Lesz: éneklés, áhitat, kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak. A végén pedig a Kecskeméti Csörömpölők Együttes jóvoltából zenés, táncos alkalom a gyerekeknek! Lehet megosztani és hívogatni másokat. Szeretettel várunk mindenkit! December 14-én délután 14 órai kezdettel tovább