Fohász (Zsolt 121,1–2)

Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem?
Segítségem az ÚRtól jön, aki az eget és a földet alkotta.


Zsolt 130

A mélységből kiáltok hozzád, URam!
Uram, halld meg szavamat, füled legyen figyelmes könyörgő szavamra!
Ha a bűnöket számon tartod, URam, Uram, ki marad meg akkor?
De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged.
Várom az URat, várja a lelkem,
és bízom ígéretében.
Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt,
mint az őrök a reggelt.
Bízzál, Izráel, az ÚRban, mert az ÚRnál van a kegyelem, és gazdag ő, meg tud váltani.
Meg is váltja Izráelt minden bűnéből.

Imádság (gyermek)

Mennyei Atyánk!
Köszönöm neked, hogy elküldted az Úr Jézust erre a földre,
hogy ő példát mutatott nekünk, hogyan kell élnünk és imádkoznunk.
Köszönöm, hogy a szeretet, a te szereteted ünnepe ez.
Kérlek, te adj erre az ünnepre békességet, örömet mindannyiunknak, add, hogy veszekedés nélkül teljen az ünnep. Ámen.


Mt 1,18–25

Jézus Krisztus születése pedig így történt.
Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől.
Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el.
Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van.
Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által:
„Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuélnek neveznek” – ami azt jelenti: Velünk az Isten.
József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét,
de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el.


Jn 1,1–5.9–14

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.
Ő kezdetben az Istennél volt.
Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.
Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.
A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. (…)
Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.
A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt:
saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.
Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek;
mindazokat, akik hisznek az ő nevében,
akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét,
mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.


Magyarázat

„Miben rejlik (…) az Isten emberré lételéről szóló hitvallás jelentősége az emberkép szempontjából? A sok lehetséges nézőpont közül különösen kettőre jó alaposabban is odafigyelnünk. Először is arra, hogy Isten feltétlen és minden kétséget kizáró önkijelentése és a világ iránti személyes, elkötelező önátadása korlátok nélküli hozzánk fordulásként és felértékelésként tapasztalható meg. Isten készsége arra, hogy emberré legyen, a teremtő teremtményei iránti fenntartások és feltételek nélküli szeretetének a jele, a mennyei Atyának gyermekei, Krisztusnak barátai iránti szeretetének megvalósulása. A kérdés, hogy Isten, aki maga a Lét és a Szeretet, hogyan viszonyul a kiszolgáltatott és rá szoruló ember iránt, (…) egyértelműen és megmásíthatatlanul eldőlt a javunkra.
(…) Hogy a názáreti Jézusban maga Isten lakozott közöttünk emberi – azaz kiszolgáltatott és múlandó – testben, osztozva erőtlenségünkben és halandó voltunkban, alapvetően megváltoztatja másodszor az ember helyzetét és világképét. Isten és ember, mindenhatóság és erőtlenség, örökkévalóság és múlandóság ellentétét nem kell többé tagadni és kompenzálni, mivel ezek a látszólagos ellentétek Isten önfeláldozása folytán ki vannak békítve egymással. (…)
Krisztus megismerésében az istenismeret és az önismeret életet meggazdagító összefüggésbe kerül egymással. Isten eljött az emberhez, hogy végre az ember is eljuthasson Istenhez; Krisztus szegénnyé és megalázottá vált, hogy mi részesedhessünk gazdagságában és dicsőségében. Az Élet nem riadt vissza attól, hogy vállalja a halált, hogy a jövőben senkinek se kelljen úgy meghalnia, hogy ne lehetne reménysége élete felől. A Világosság a sötétségben fénylik, ezért, akik eddig ki voltak szolgáltatva a sötétségnek, azok saját világukban is megláthatják – immár nemcsak egy ember, hanem – Istenük világosságát és dicsőségét (Jn 1,1–18).
Ami az istenkép kinyilatkoztatásának, valamint a világ- és emberkép megváltozásának szempontját összeköti egymással, az az ember addig ismeretlen méltósága, amelyet nem önmegvalósítás révén kell kiérdemelni, de amit az ember méltatlansága sem tehet kétségessé. Isten azáltal, hogy nemcsak szavakat közölt a világnak, hanem egyetlen és mindent eldöntő szavát személyesen közölte velünk, ezt a világot addig elképzelhetetlen értékkel és jelentőséggel ruházta fel. Isten e korlátok nélküli önátadásának formájában az ember éppen Isten felismerése révén talál rá hiánytalanul önmagára. (…)
„Önmagunk kibontakoztatása” ebben az értelemben nem kétségbeesett küzdelem az elismerésért én az önmegvalósításért, vagy pedig önmagunk túlhajszolása tökéletes törvényi normáknak való megfelelésben, hanem teljesen új, a szereteten és az elfogadáson alapuló sürgető kihívás: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Jn 13,34–35). – „Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek!” (Jn 15,8–9).


Imádság

Kegyelmes az Isten. Szeret az Isten. Közösséget vállal velem.
Megszületik értem, hogy én megszülessek, újjászülessek érte, a benne kiteljesedő életre.
Jézus Krisztus áldozatvállalásában egészen emberközelien itt van velem.
Teremtő Atyámként, mint életem gondviselője, itt van velem.
Szentlelke által lelkemben megelevenítve mindennapjaim döntéseiben itt van velem.
Közösségem van vele, mert ő közösséget vállal velem.

Uram, köszönöm, hogy úgy indítottál útra,
hogy most, ha visszatekintek, láthatom, te is jöttél velem!
Köszönöm, hogy ha voltak is kétségeim, de nem győzött le a félelem.
Kérlek, taníts, nevelj életem további útján is
a te emberrel közösséget vállaló kegyelmes szereteted hirdetésére!

Ámen.